2017. február 7., kedd

2. This is the Reality - Ez a valóság

            Shay vezetési stílusa tetszett Laurennek. Több évet lehúzott mentősként, nem egy emberrel dolgozott együtt, így pontosan tudta milyen az ideális társ számára, és eddig a szőke copfos lány egészen jól bele illett a képbe. A baj csak az volt, hogy Shay már elkötelezte magát az egyik Severide mellett. 
– Szóval Severide, háh? – kérdezett rá egyenesen. – Meglepődtem. Pontosabban sokkot kaptam.
Lauren fanyarul elmosolyodott miközben megingatta a fejét, Kelly is ezt a szót használta az érkezésére.
– Elhiszem – hosszan felsóhajtott. – Nézd, én…
– Azt hiszem, tudom, mit akarsz mondani – vágott bele Leslie –, de jobb, ha már most tisztázzuk, hogy Kelly a legjobb barátom. Együtt élünk, együtt dolgozunk, és nem érdekel, hogy te vagy a testvére, ha az ő érdeke úgy kívánja, szembe megyek veled.
– Korrekt – nézett a lányra. – De engem sem fog érdekelni, hogy a legjobb barátja vagy. Nem ismersz engem, semmit nem tudsz rólam, tehát nem fogom hagyni, hogy előítéletes legyél. Gondolom, van egy történet előtted róla, rólam, de biztos lehetsz abban, hogy amíg nem ismered a másik oldalt nem tud érdekelni, hogy nem vagy pártatlan.
– Bírom a kemény csajokat – futólag végignézett a lányon majd a füstölgő háztól nem messze leállította a motort.
            A kétszintes épület ablakaiból fehér füst tódult ki a szabad levegőre. Lauren pár pillanatra lélegezni is elfelejtett, ahogy tudatosult benne, hogy annak a laktanyának az egységével készül a legelső bevetésére, amelyben az apja is szolgált, és ahol Kelly Severide ott állt mellette. Ott állt, és a következő percben már a lángoló épületben volt. Az adrenalin sebesen száguldott a lány vénáiban.
– Mind a két szint lángokban áll – mondta a rádióba a mentést koordináló Boden parancsnok.
– Segítsenek! Brookerék a másodikon laktak, három gyermekük van, az előbb kiáltoztak! – rohant feléjük az egyik szomszéd.
– Figyelem! Három gyerek lehet a második emeleten – tájékoztatta azonnal az embereit a góré. – Valószínűleg a szülők is ott vannak!
– Cruz, Otis hozzátok a létrát! – vezényelte a kocsiból kiugró Casey hadnagy. Nagyjából húsz másodperccel később értek a helyszínre, mint a két mentős. – Hermann, Mouch ti bejöttök velem.
– Öt áldozat lehet, mi is megyünk veled Millsel – indult Matt után Kelly. Menet közben visszafordult, hogy kiadja utasításait csapatának.  – Cap hozz még egy tömlőt! Egy négy és feleset a bejárathoz.
Severide és Shay bevetésre készen álltak a mentő mellett. Felszerelésük s a hordágy csak arra várt, hogy életet mentsenek, Lauren pedig kitágult pupillákkal figyelte, ahogy Kelly eltűnik a lángokba borult épületben. Minden kétség és habozás nélkül. Ő mégis úgy érezte, hogy mázsás súly telepszik mellkasára, megnehezítve a levegővételét. Rádiójának köszönhetően minden egyes szót hallott abból, ami a veszéllyel teli házban történt.
– Hermann, törjük be! – jött valószínűleg Casey hadnagy hangja. Még nem volt egészen biztos benne, hiszen nagyjából egy órát töltött velük.
– Héj Casey, miénk a keleti oldal – reagált azonnal Kelly.
– Rendben – csekkolta Casey. – Mi átnézzük a nyugatit!
– Cap, hozd ide a tömlőt és fedezz minket – utasította izzó hangon Kelly a társát.
– Tűzoltóság, kiáltsanak! – hallották a bevett mondatot, amelyet minden egyes mentésnél használtak. Lauren hátán bizsergés futott végig, a felfokozott állapot miatt, amelyet az izgalom és az  aggodalom szédítő elegye alkotott.
– Itt van egy – kiáltotta Casey. – Egy gyerek van itt. Erősítés kell a lakás nyugati oldalára, MOST!
A két mentős tudta, hogy hamarosan ők következnek.
– Atya Isten, mind itt vannak – a döbbent szín tisztán kihallatszott a férfi hangjából.
– Még mozognak – kiáltotta Herrman.
– Tartson ki pajtás!
Elsőként Christopher futott ki, karjaiban egy nyolc tíz év körüli lány gyermekkel.
– Tedd le – kérte Lauren, a helyszínre érkező másik egységre bízta őt. Őket Otisék követték egy kisfiúval, Capék az anyával a sort pedig Severide és Casey zárta az apával karjaikban. A gyermekek látszólag csak füstmérgezést kaptak, de Leslienek és Laurennek a súlyosan sérült apával kellett foglalkozniuk.
– Meg sem mozdult – nézett Laurenre Matt maszkján át miután Kellyvel a hordágyra fektették. Lauren azonnal a férfi nyakára illesztette ujjait keresve a pulzusát, ám arckifejezése csupán tragédiát tudott tükrözni. – Nincs pulzus, kössük a gépre. 
Határozott mozdulattal tépte le a férfi ingjét, míg Shay a defibrillátort hozta.
– Egymásra halmozta a családját a háló sarkában – mesélte megtörten Kelly – majd rájuk feküdt.
A két nő egymásra pillantott mikor a gép egyenletes sípolásba kezdett.
– Aszisztolé – mondta ki Shay. Casey hitetlenkedve lökte arrébb a lányt, s szívmasszázst kezdett alkalmazni. Egyszerűen képtelen volt elfogadni, hogy a férfi, aki a családját mentette nem élhette túl a történteket.
– Casey…
– Ne, hagyd. Had próbálja meg – fogta le Shay kezét Kelly.
– Matt – Lauren a férfi kezére fektette sajátját, de úgy, hogy ne akadályozza mozgását. – Elég. Ő már elment. Sajnálom.
Szó nélkül nézett a lány kék szemeibe majd abbahagyta az újraélesztést. A feszültség és csalódottság szinte tapintható volt a szélben, ahogy végigsöpört a tragédiával átitatott chicagói utcán…
            A mentés után a csapat visszatért a laktanyába, és bár kaptak képzést arról, hogyan kezeljék a tragédiákat, és volt már akkora tapasztalatuk, hogy az elméjük tudta, nem menthetnek meg mindenkit a nyomasztó érzet mégis kézzel foghatóan feszült az emberek köré. 
– Komolyan rám férne egy sör – csukta be a hűtőajtót Kelly a laktanyában.
– Vagy valami erősebb – mormogta Casey, majd az asztalhoz ült, ahol Lauren is helyet foglalt.
– Te hallottál már ilyen apáról? – pillantott a férfire. – Hogy így ráfekszik a családjára, mint valami… pajzs.
– Nem. Még nem –ingatta fejét Matt. – Egyébként mit nézel ennyire? – biccentett a laptop felé.
– Lakást keresek – felelte röviden. – Végleg haza akarok költözni. De nem kell úgy tenned, mintha érdekelne – Lauren vállat vont – tudom, hogy ez Kelly felségterülete.
– Én nem tudok arról, hogy ez így lenne – pislogás nélkül nézett Lauren szemébe. – Az tény, hogy együtt végeztük el az akadémiát, és az újonc évünket leszámítva egy laktanyában is szolgáltunk, de ez nem jelenti azt, hogy őt tartom a jó Severidenak, téged pedig a rossznak.
Mielőtt a lány válaszolhatott volna Shay lépett melléjük.
– Kipakolunk a mentőből?
– Persze – lecsukta laptopját és felállt. Az első lépések után visszafordult Casey felé. – Kösz. És remélem, tényleg így gondolod.
– Sajnálom, hogy az első eseted így alakult – szólalt meg pár perc pakolás után Shay.
– Én is. Viszont a gyerekeket és az anyát sikerült megmenteni. Az ő érdeme, de akkor is sokat számít.
Ismét pár perces csend következett, amit Lauren annak tudott be, hogy Shay nem igazán tudja hogy is viselkedjen egy Severide– al, aki nem Kelly.
– Mi ez? – guggolt le Shay. – Ugye nem egy állat? – egyből fel is ugrott.
– Várj, megnézem – ereszkedett a lány helyére Lauren. – Ez… a kislányé, akit Herrman mentett meg – egy kormos mackót emelt Shay elé.
A játékról Kelly érkezése terelte el a figyelmet.
– Itt minden rendben? – tanácstalanul pislogott a két lányra. Nyilván őt is rosszul érintette az, ami pár órával ezelőtt történt, és bármennyire nem tudott mit kezdeni azzal, hogy Lauren ott volt, mégis csak a testvéréről volt szó.
– A szokásos módon – vont vállat Shay s lelépett a mentőből.
– Amennyire lehet, igen – felelte Lauren. – Egyébként, khm, elég… –  szórakozottan hátrasöpörte tincseit – , örülök, hogy nem esett bajod.
Megérintette a férfi vállát, majd a játékot magához véve követte Shayt.
– Megtaláltuk a kislány mackóját – mutatta Caseyék felé. – Arra gondoltam kimoshatnánk és elküldhetnénk neki a kórházba.
–  Jó ötlet – vette ki kezéből Matt. – Beviszem, és megnézem hogy van.
– Oké, szuper – Lauren egy félszeg mosoly után az öltöző felé indult.
             Casey a  Chicago Med épületében állt Kellyvel, aki csatlakozott hozzá.
– Hogy van a család? – kérdezte Matt a gyermeket ellátó orvost.
– Fizikailag jól. Mrs Brookert este elengedtük, de bent maradt a gyerekekkel. A szénmonoxid szintjük stabil, szóval még ma elengedjük őket – magyarázta a doki.
– Ez remek hír – bólintott Kelly.
– Doktor úr, várják magát – lépett hozzájuk egy ápolónő.
– Nem is raboljuk tovább az idejét – sóhajtott fel Matt. – Ezt a mentőseink találták a kocsi hátuljában a kislány macija.
– Karoline. Szólok Mrs Brookernek, hogy itt vannak, talán átadhatnák ön neki.
– Jó – bólintott Casey. – Persze.
– Maguk voltak ott? – rohant ki egy zaklatott nő. – Hogy jöhettek ide? Ha korábban odaérnek a gyerekeimnek még lenne apjuk!
– Hölgyem, mi nagyon sajnáljuk a férjét – kezdte Matt együtt érző hangon.
– Majd én beviszem neki – kitépte a mackót Matt kezéből. – Ne menjenek a közelébe!
A két férfi döbbenten meredt maga elé, erre egyikőjük sem számított a zűrös események után.
Éppen csak visszaértek a laktanyába a sziréna ismét megszólalt.
– Nyolcvanegyes, hármas tűzoltó és hatvanegyes mentőautó autóbaleset a Columbia sarkán!
– Hála Istennek! – rohant Boden parancsnokhoz egy nő a baleset helyszínén.
– Megsérült?
– Nem. Defektem volt és egy úr megállt segíteni, majd elszáguldott mellettünk egy furgon és nekünk ütközött, majd simán elhajtott – hadarta sokkos állapotban.
– Hol a férfi, aki segített?
– Ott – mutatott a roncsok felé remegő kézzel.
A látvány önmagáért beszélt, a férfi karja a kerék és kocsi közé volt beszorulva.
– Severide hozzanak dúcokat, rögzíteni kell a kocsit mielőtt az emelő összecsuklik – tájékoztatta embereit a parancsnok.
– A karom rendesen beszorult mi? – nyögött fel mikor Casey mellétérdelt.
– Csak ne fészkelődjön – kérte a rutinos hadnagy. – Alátámasztjuk a kocsit és kiszedjük onnan. Mi a neve? 
– Bloom. Dave Bloom. Maga hadnagy? – Matt rangjelzésére pillantott.
– Igen uram.
– Akkor jó kezekben vagyok.
– Készítsenek elő egy palackot ha esetleg kigyulladna, folyik a benzin – kérte a parancsnok. Shay és Severide pár méterre álltak a roncsoktól, így Lauren ezúttal élesben figyelhette Kellyt munka közben.
– A kocsi kitámasztva – állt fel Kelly. – Kiszúrhatom a gumit, de elmozdulhat az egész.
– Majd én megtartom – vetette fel Casey. –  Adhatnánk fájdalomcsillapítót, ez fájdalmas lehet.
– Nem. Ne. Már vettem be gyógyszer, és nem lenne jó keverni!
A két lány meglepetten nézett össze, még egyikőjük se hallott ilyet pályafutásuk során.
– Mit vett be?
– Oxicodonet. Vényre kapom – a férfi folytatta – , megsérültem munka közben. Tűzoltó voltam Denverben. Szúrja csak ki azt a gumit.
– Tartson ki pajtás! – Kelly bátorítóan biccentett, majd a felvágta a gumit, míg Casey tartotta a plusz súlyt, s kiszabadították a férfi kezét.
– A karja rendbe fog jönni – bíztatta Kelly majd mielőtt Shayékre bízta volna. – Majd tájékoztassatok – pillantott Laurenre s magukra hagyta őket.
            A nap egyik pillanatban soha nem akart véget érni, míg a másikban már azt érzékelték, hogy órák tűntek a semmibe. A volt tűzoltót talán már ki is engedték a kórházból, mikor pár órával később a parancsnok összehívta az embereit.
– Rendben, tudom, lassan vége a műszaknak és szeretnének hazamenni, de azt akartam, hogy tőlem hallják – Boden parancsnok végignézett csapatán. – Sajnálatos módon Mrs Brooker, a hölgy aki elvesztette a férjét, a tűzoltóságot gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolta meg.
– Ez mit jelent? – kérdezett rá Mills.
– Azt hogy minket okol a haláláért – ingatta fejét Herrman.
Értetlenség és csalódottság söpört végig a laktanya dolgozóin. Számunkra minden bevetés egy küzdelem volt az életért, és az olyan esetek, amelyek halálos áldozattal jártak minden alkalommal elloptak egy kicsiny részt a saját életükből is. A tragédiát önmagában is nehéz volt feldolgozni, egy ilyen vád súlya alatt pedig szinte lehetetlen.

            Lauren Severide legelső szabadnapját azzal töltötte, hogy sorra járta azokat a címeket, amelyeket még a huszonnégy órás szolgálatának szabad idejében keresett meg. 
Csak reménykedni bírt abban, hogy a második nekifutásra nagyobb szerencséje lesz. Hihetetlen volt számára, hogy lassan már négy napja a városban élt. Tudta, hogy Kellyvel is beszélnie kell, így mielőtt még az ingatlanossal találkozott volna írt egy üzenetet a férfinek, hogy este találkozzanak. Kevesebb, mint egy órán belül válaszolt is, s az üzenetben egy cím is szerepelt, ahol várta a lányt.
– A helyzet az Miss Severide, hogy erre az ingatlanra elég magas a kereslet. Valójában azt kéne mondanom, hogy még most döntenie kell, de – a pulóverén lévő egységlógóra siklott tekintete – elég, ha a nap végéig dönt.
Bár Lauren soha sem viselte azért az egységégének lógójával ellátott ruháit, hogy akármilyen elismerést vívjon ki, vagy hasznot húzzon belőle, még mindig meglepték az ilyen váratlan szituációk.  Soha sem az elismerés hajtotta, de értékelte a felé jövő empátiát.
– Köszönöm, de felesleges váratnom önt – Lauren még egyszer körbefordult – , kiveszem. Minden szempontnak megfelel, amelyeket állítottam, tehát nincs min gondolkodnom.
– Örömmel hallom – a nő elmosolyodott. – Ennek az eredeti példányával el fogok jönni még a héten – fektette az asztalra az elsődleges szerződést. A lánynak olyannyira megtetszett a két szobás, boltíves, fényárban úszó lakás, hogy még a megvételi ajánlatot is fontolóra vette, de egyenlőre nem akart minden komoly döntést meghozni.
             A megbeszélt időpont előtt pár perccel csengetett be a megadott címen. Shay nyitott ajtót és ez valahogy nem is lepte meg, de az már igen, hogy a lány is kabátban van.
– Szia – köszönt bizonytalanul Lauren.
– Hello – üdvözölte vidámabban Leslie. – Kelly, megjött Lauren! – kiabált be s miután betessékelte a lányt ő maga kilépett. – Később találkozunk! – búcsúzott is rögtön.
– Ugye nem miattam ment el? – tudakolta homlokráncolva Lauren.
– Nem, találkozója van valakivel – mesélte Kelly. – Sör?
– Aham, jöhet – bólintott. – Jól néz ki a lakásotok – pillantott körbe. Egész egyszerűen illett hozzájuk. Kelly a tágas nappaliba vezette őt, ahol kellemes hangerejű zene szólt.
– Kösz – kortyolt italába ő is. – Szóval? Miről akartál beszélni?– Nem egyértelmű? – pislogás nélkül nézett Kelly szemeibe. – Rendeznünk kellene valahogy ezt a Severide testvér vita dolgot. Biztos beszélnek erről bent.
– Nos, erre gondolhattál volna mielőtt idejöttél – Kelly elhúzta száját.  – Nézd Lauren, engem nem érdekel, ha beszélnek rólunk ott bent, együtt tudok élni ezzel.
– Igazán örülök ennek – Lauren gonoszan elmosolyodott. – Mond csak Kelly, azzal is együtt tudsz élni, hogy nap mint nap szó szerint kockára tesszük az életünket, és te engeded, hogy úgy dolgozzunk, ha valamelyikünk súlyosan megsérül a másikban ott marad a lelkiismeret furdalás és az önutálat  amiért nem tettünk semmit?
Kelly hosszan nézett a lányra, így az folytatta. – Mert ha igen, én már itt sem vagyok.
– Nekem is furcsa, hogy látlak munka közben. Oké? Tudtam jól, hogy mentőzöl, és tapasztaltam is, hogy veszélynek vagytok kitéve, de – egy pillanatra elhallgatott – , amíg nem láttam hogy cselekszel, reagálsz valahogy nem tűnt ennyire veszélyesnek.
– Elhiheted elég nehéz volt végignézni, ahogy berohansz a lángoló épületbe – nagy szemekkel nézett a férfire –, legszívesebben utánad mentem volna. Én – felsóhajtott – nem akarom, hogy így folytatódjon az élet körülöttünk. Emlékszel arra a két idétlen kölyökre, akik az Oklahomában töltött nyár alatt eltervezték az egész életüket, azt hogy hogyan is lesznek hősök és milyen módon faragnak tűzoltót egy lányból?
– Jó ég Andy anyja de leszidott minket, mikor beestünk a tóba! – Kelly felnevetett. – Pedig csak meg akartuk tanítani neked hogyan ne félj a magas helyeken.
– Mert milyen tűzoltó az, aki fél a magasban? – mosolyodott el igazán boldogan a kedves emlék hatására Lauren. – Nos, ez hiányzik. Hiányzol Kelly. Tudom, hogy vannak gondjaink, de azt is, hogy csakis rajtunk múlik megtudjuk e oldani őket. Szerintem igen, én készen állok rá.
– De lehet, hogy én nem – felelte halkan a férfi. – Nekem is hiányzik a veled töltött idő, ez biztos. De te egyszer már döntöttél, és nem a javamra.
– Sosem választottam apát helyetted – Lauren hangja dühösen csengett. – Ez a világ csak a te fejedben létezik.
– Ez a valóság – Kelly széttárta karjait –, lett egy új családod, új testvérekkel. Nem értem miért ragaszkodsz a régi megunthoz!
– Azt hiszed nem olyan rohadt könnyű volt mindent magam mögött hagyni, és elmenni innen? – képtelen volt ülve maradni – Tőled? Mégis mit kezdtél volna egy fiatal lánnyal? Az akadémiát kezdted Kelly, amúgy is túlterhelt voltál, és én tökéletesen tudtam, hogy csak megnehezítem az életedet! Hát nem érted? Nem hagyhattam, hogy feláldozz mindent értem. A szívem szakadt meg akkor, amikor azt mondtad az utazásom napján: úgy menj el, hogy vissza már nem kell jönnöd… – gyorsan pislogott párat, hogy könnyei ne buggyanjanak ki, de már késő volt. – Te voltál a hősöm Kelly, az egyetlen személy, aki mellett minden egyes pillanatban biztonságban éreztem magam. Azt akartam, hogy ne kelljen választanod köztem és az álmaid között, de végül te éppen úgy lemondtál rólam, mint apa.
Keserűen megingatta fejét és válaszra nem várva kisétált a lakásból. Kelly talán időben tudott volna reagálni a lány szavaira, ha nem döbbenti le s gondolkodtatja el az a rejtett infó, amelyről eddig neki fogalma sem volt.

            Lauren Severide harmadik műszakjára készült a chicagoi ötvenegyes laktanyában. Éppen kávét töltött magának, amikor belépett Otis, s új híreket hozott az üggyel kapcsolatban.
– A góré szólt, hogy be kell mennünk vallomástételre.
– Ejha, ez gyorsan ment – fintorodott el Matt.
– Nem bánnátok, ha levizelném az egyik ügyvédet? – Chris körbepillantott. – Mert azt érdemelnék!
– Hatvanegyes mentő! Sérült a Chicago és Rush sarkán! – a diszpécser hangja hasította a levegőbe.
– Gyerünk – pillantott Laurenre Shay.
– Központ a hatvanegyesnek! Pontosítanám a címet, nem Chicago, hanem Pierson.
– Vettük központ – felelte Lauren, miután kérdőn néztek össze Shayel.
– Mi tartott ennyi ideig?! – kérdezte feldúltan a nő a helyszínen. Egy lovas hintó előtt állt, s nyugtatólak simogatta az állatokat. –Az idő pénz!
– Nyugalom hölgyem, jöttünk, ahogy tudtunk – felelt Shay . – Uram megmutatná, hol fáj a lába?
– Hol? Hát pont ott, ahol rondán néz ki! – egy sötét foltra mutatott lábszárán. A két lány tökéletesen tudta, hogy egy régebbi sérülést látnak.
– Ez a zúzódás legalább három hetes – Lauren elfintorodott.
– Biztosan el van törve! – sóhajtozott a férfi drámaian.
– Nézze uram, a mi munkánk, hogy segítsünk – kezdte Shay. – Ahogy látja tudásunknak megfelelően látjuk el magát! És ez kész öröm számunkra – fűzte hozzá fen hangon, Severide cinkosan vigyorodott el ahogy Leslie rákacsintott. –Na, meg is vagyunk! További szép napot uram!  – hangosan kifújta a levegőt, amint magára hagyták a csalót. – Még ilyet!
– Ilyenkor látom igazán, miért álommunka a miénk – Lauren ártatlanul pislogott Lesliere, aki felkacagott. – Kávé az ötvennegyediken?
– Naná!

            Pár órával később a három lány csendben öltözött egymás mellett.
– Ez szívás – ült le csalódottan Dawson.
– Minden tőlünk telhetőt megtettünk – Leslie határozottan csapta be szekrénye ajtaját. – És ezt ma mindenki meg fogja tudni.
Szó nélkül sétáltak át a készülődő tűzoltókhoz.
– Na, tessék, nekik sokkal jobban áll a gálaruha! – sóhajtott fel Otis könnyednek szánt hangon.
Vannak azok az élethelyzetek, amikor az ember annyi mindent szeretne mondani, az égbe kiáltani az igazságot, de mégsem tehetni. Egy ilyen szituáció kellős közepén találta magát a csapat, amikor besétáltak a bíróság különtermébe.
– Az embereimet rögtön a második szintre küldtem, ahonnan a kiáltást hallották – folytatta a parancsnok, a vallomástétel huszadik percében járva.
– Casey hadnagy, úgy tudom, hogy ön ment be először – pillantott az ügyvéd Mattre. – Elmondaná, hogy mi történt miután bement?
– Igen. Három emberemmel és Severide hadnagy két emberével beléptünk a folyósóra és azonnal felmentünk a második emeletre. Az ajtó zárva volt, így be kellett törnünk.
– És ez meddig tartott?
– Nagyjából tíz másodpercig. Elég gyorsan ment.
– És miután bent voltak?
–  Odabent semmit sem lehetett látni. Kértem, hogy kiáltsanak, de nem feleltek, így szétváltunk és én egyenesen a nyugati hálóba mentem.
– Mi történt miután bement?
– Lehajoltam és beljebb mentem, és a kezemmel pásztáztam, amikor éreztem valamit.
A hadnaggyal szemben ülő özvegy halkan felsírt.
– Folytassa hadnagy – rendelkezett az ügyvéd, miután zsebkendőt adott a nőnek.
– Öhm, nem biztos, hogy Mrs Brooker hallani szeretné – vetette fel bizonytalanul Matt. Tökéletesen tudta, hogy mennyire megrázó volt az a látvány, amely fogadta őket, és azt is, hogy ez elmesélve is borzalmas élmény lesz.
– Nem megyek sehová – ingatta fejét makacsul a nő. Lauren keze ökölbe szorult az asztal alatt. Megértette, átérezte mennyire nehéz és fájdalmas a nő helyzete, de afelett nem tudott szemet hunyni, hogy azokat az embereket vádolja ilyen alantas módon, akiknek a gyermekei életét köszönhette. Hiszen a két hadnagy és az embereik gondolkodás nélkül léptek a lángoló házba! Az életüket kockáztatták, és igyekeztek túllépni a tragédián. A tragédián, amelyen igazán soha nem képes túllépni egyik tűzoltó, mentős, vagy akár rendőr sem. A férfi a szemük láttára, a kezeik között távozott, és bár életében soha nem ismerték, a halála örökre és visszavonhatatlanul beléjük vésődött.
– Folytassa – kérte az ügyvéd.
– Aztán közelebb mentem és egy kart éreztem. Rögtön tudtam, hogy csúnyán megégett. Aztán tovább tapogatóztam, és több kisebb testet éreztem éppen alatta. Ekkor segítséget kértem rádión. Leemeltük a férfit a gyerekekről, és azok megmozdultak. Ekkor megkönnyebbültünk…
– Casey hadnagy egyesével átadta a tűzoltóknak a kicsiket, majd az anyát, majd ketten együtt emeltük fel a férjét – folytatta Kelly. Szemmel láthatóan mindenki a könnyeivel s szavaival küzdött.
– A mentő egység vezetője Lauren Severide volt. Miss Severide, Mr Brooker milyen állapotban volt, mikor az egység kimentette?–  fordult a lány felé az ügyvéd.
– Már az első pillanatban látni lehetett, hogy súlyos égési sérüléseket szenvedett. Mondhatni túl súlyos égési sérüléseket.
– Életben volt? – szegezte a lánynak a kérdést.
– Nem – felelte hosszas csend után. – Mi már csak a halál beálltát tudtuk megállapítani.
– A jelentés szerint mégis újraélesztési kísérletet vittek véghez.
– Igen – megingatta fejét – , mert képtelenek voltunk elfogadni azt, hogy nem tehetünk semmit.  Elképzelni sem lehet azt, amit tett a családjáért és az életükért. Az volt a legkevesebb, hogy a lehetetlent is megpróbáljuk.
– Mrs Brooker – Matt a nő szemeibe nézett –, szerencsés vagyok, hogy együtt dolgozhatok a világ legjobb és legbátrabb tűzoltóival. De, amit a férje tett, a családjukért a legbátrabb dolog, amit láttam.
A nő zokogásban tört ki. Mindenki tudta, hogy ez így fog befejeződni, és hiába akarták megóvni ettől a kínszenvedéstől a nőt nem tehették. A lelkük mélyén mindannyian tudták, hogy itt a vége. A tárgyalás, a vádaskodás semmi másról nem szólt, mint a válaszok keresésére, az értelmetlen halál árnyékában.
            Késő este Lauren Severide besétált a Molly’s nevű bárba, ahová Dawson és Herrman hívta az egész csapatot. A hely egyfajta második otthon, menedék lett a csapat számára, ahol a hosszú napok, rázós esetek után lazíthattak.
– Tetszik – Lauren elismerően nézett végig a helyiségen. – Nagyon is!
– Erre koccintunk – emelete fel üvegét Otis. – Egyébként üdv a csapatban Severide.
– Kösz – biccentett a lány. – Tudom nem egyszerű a képlet, miszerint még egy Severide került a laktanyába – felsóhajtott, ugyanis páran köréjük gyűltek. – Én csak igyekszem a munkámat végezni, szóval felejtsétek el a vezetéknevem.
– Amit mondtam, megmondtam – Casey pislogás nélkül nézett Laurenre, aki hálásan bólintott.
– Nagyon – Lauren kereste a szavakat –, erőteljes, őszinte volt az, amit mondtál.
– Ezt én is mondhatnám – Matt elhallgatott. – Sajnálom, hogy így alakult ez az ügy.
– Nem tehetsz róla – vállat vont.  –  Egyébként visszavonta a feljelentést?
– Aha. Látod, a hála nem létezik. Már annak is örülhetünk, ha nem perelnek be – Herrman felnyögött, amolyan ez van üzenetet hordozva.
– Én ezt egyszerűen nem értem – Lauren megingatta fejét.
– Vannak, akiknek hibáztatniuk kell valakit, ha meghal egy szerettük – felelte Casey. – Így működünk, legalábbis egyesek.
– Ma nagyon büszkék voltunk rád Casey – veregette vállon Mouch.
– Kösz Mouch – felelte őszintén.
– Nézd már ki van itt! – nevetett fel Herrman, és a bejárat felé mutatott. – Minek köszönhetjük a szerencsét góré?
– Büszke vagyok, és szeretnék poharat emelni az ötvenegyesekre! – válaszolta Boden parancsnok.
– Akkor hozok egy újabb kört!
– Héj – Kelly lépett a pulthoz. – Jól vagy?
– Ahogy lehetséges – a lány vállat vont. – Tudod. És te?
– Nem – lassan megingatta fejét. – Beszélnünk kellene.
– Rendben – bólintott, s lecsúszott a bárszékről. Talán csak az alkohol, talán a közelgő rossz szele, de valami arra késztette a lányt, hogy megérintse testvérét. Kelly tán tudat alatt, de óvón karolta át őt, a minden rendben lesz életérzés hamis illúzióját keltve. Nagyjából tizenkét másodperccel később tárult ki a Molly’s ajtaja.
– Úgy hallottam Lauren Severide felforgatja az ötvenegyes laktanyát! –  egy pillanatra néma csend lett, majd a férfi elnevette magát. – Isten hozott Sevi!
Lauren nevetve ölelte át a férfit, miközben hálásan gondolt az együtt töltött időre.
– Andy!
– A nagy csapat végre összeáll – Andy felnevetett, míg átkarolta Kellyt is. – Rengeteg kaland vár ránk srácok, és erre most innunk kell!
Őszinte mosolyokkal, boldogsággal teli órák következtek.
Az utolsók, mielőtt a világ a fejetetejére állt volna…




Sziasztok!

Jaj, úgy örülök, hogy elnyerte a tetszéseteket ez a kis történet :) Egy picit most az eredeti részre hagyatkoztam, hogy azok is felvegyék a hangulatot, akik amúgy nem követik annyira nyomon a sorozatot, és hát ez még csak a második rész, szóval bemelegítünk :D de tényleg nem szükséges követnetek az eredeti sorit, csak úgy könnyebb elképzelni a karaktereket :) . Viszont a képek, abból a részből származnak, amelyet alapul vettem, így talán jobban átjön a hangulat is.
Nos, itt van ez a lány, akiről annyit tudunk, hogy elég nehéz múltat cipel magával mikor visszatért hőn szeretett városába. De, hogy miért is nehéz a múlt? Ki, kik miatt? Na, hát erről is szó lesz, így szépen fokozatosan :) A mostani részhez ajánlott dalom pedig a testvéri beszélgetésnél található, a szövege illik oda, hozzájuk :)
Köszönöm a visszajelzéseket, remélem továbbra is írtok nekem :)












Share:

1 megjegyzés:

  1. Szia JJ,
    ne haragudj hogy eddig nem írtam, ez az első hét felért egy pokolbeli utazással, sajnos néha lélegezni sem maradt időm.
    Az egyik legfelkavaróbb résszel kezdted ezt a művet, már ami a sorozatban eddig tapasztalható volt, merész húzás, de nekem tetszett. Így egyre több mindent tudunk meg a szereplőinkről, a testvérpár között kialakuló szakadékról és arról is, hogy hogyan jutunk el a prológusban tapasztalt eseményekhez, hogyan fog Lauren egyre inkább a csapat részévé alakulni és hogyan javítja meg talán a kapcsolatát a bátyjával. Kicsit úgy érzem még néhány titok elő fog kerülni a múlttal kapcsolatban és még lesz pár veszélyes helyzet, aminek köszönhetően talán a testvérpárunk is gyorsabb sebességre kapcsol, már ami a békülést illeti.

    Én továbbra is várom a részeket, és biztos vagyok benne hogy rajtam kívül még páran vagyunk ezzel így :) Remélem minél hamarabb, ahogy időd engedi, olvashatjuk az új részeket...

    Perla

    VálaszTörlés