7. – Szeress ahogy tudsz. Az pont elég.

„ Mindig azt ígéred magadnak, hogy a holnap majd más lesz, de a holnap sokszor a ma megismétlődése”

– James T. McCay

Ha  visszatekintünk az életünkre sok olyan pillanattal szembesülhetünk, amelyet szerettünk  volna elkerülni, de a sors valamilyen okból kifolyólag elébe állított minket. Henley is több tucat ilyen pillanatot kapott az élete során, és az egyik ezek közül pont az volt, amelyben Spencer Reidre vetette magát egy gyönyörű nő, miközben Derek kaján megjegyzéseket duruzsolt fülébe.

– Oké, Henley szeretném tudni, hogy mi van veled – Ryan félre állt egy mellékutcában, a lány lakása felé félúton.

– Fáradt vagyok, ez az igazág – sóhajtott fel a lány.

– Tudom, de én arra vagyok kíváncsi mi van veled. Tudom, hogy az ügyekkel járó feszültség benned él, ez mindannyiunkkal így van – kinézett az ablakon és csak úgy folytatta –, mi van közted és Reid között? És ne gyere a semmi, vagy miről beszélsz kifogásokkal. Ismerlek, bár őt nem, de feltűnt, hogy egyből rád kapta a tekintetét, amint az a nő rácsimpaszkodott. Nem kell profilozónak lenni, hogy olvasson az ember a jelekből.

– Tudod, hogy mennyire hiányoztál? – Henley végignézett a férfi vonásain, és csak most – hogy újra ott ült mellette – döbbent rá igazán, hogy a szívében lakozó űr egy jó része Ryan és az ő hiánya miatt volt.   Mindig is megnyugtatta és ugyanakkor magabiztossá is tette a férfi jelenléte, mert olyan ritka kincsre lelt benne, amiről valójában csak kevesen ábrándozhattak, méghozzá egy igaz barátra.  – Te voltál az egyik legfőbb ok a nem jövök Quanticóba listámon.

– Tisztában vagyok vele – mosollyal fordult a lány felé, majd komolyan folytatta.  – Szóval, mi is ez az egész? Amiért hirtelen mégis elvállaltad az FBI felkérését?

– Van egy közös ügyünk, legyen ennyi elég.

– Egy ügy? – kérdezett vissza Ryan.

– Igen. De időben akár évekről is beszélhetünk.

– Ha  lezárul visszatérsz Miamiba?

– Nem gondolkodtam ezen, mert eleve nem tudom mikor is lesz az. De ennél többet nem mondhatok, a te érdekedben.

– Akkor beszélj a quanticoi visszatérésed utáni rengeteg telefonról, és a téged bámuló ügynökről. Nyílván nem véletlenül vagy szótlan az irodában történtek után.

– Oké, de akkor menjünk, nekem ehhez alkoholra van szükségem.

– Henley – nevetett fel Ryan –, te nem szoktál inni.

– Most azt akarod, hogy feloldódjanak a gátlásaim és elmondjak mindent, vagy nem?

Ryan válasz helyett azonnal indított.

Negyvennyolc órával később Henley egy Star Bucksos poharat szorongatva lépett be a liftbe, amelynek ajtaja már majdnem becsukódott, amikor Spencer megnyomta a gombot, így az újra kitárult.

– Szia – lehelte könnyednek szánt hangon Henley.

– Jó reggelt –  felelte komolyabban Spencer. A két nap alatt pár üzenetet váltottak csupán és mindketten tudták, hogy az nem lesz elég a helyzet rendezésére. Egy olyan helyzet elrendezésére, amelyben egyikük sem volt igazán jó. Ezt bizonyította az is, hogy mire bármelyikük is megszólalt volna már fel is értek a kívánt emeletre. Szó nélkül léptek ki a liftből, az ajtóban pedig már Garcia várta őket.

– Újabb ügy?

– Ühüm – bólintott a technikus lány, és fejét megingatva végig nézett a pároson. – Nem tetszik ez nekem – mormogta hallótávolságon kívül. A tárgyalóba érve már mindenki jelen volt, Hotchot kivéve, így Derek Morgan még egy kis pletykálással ütötte el az időt.

– Hali szépfiú – vigyorodott el szélesen, amint meglátta Reidet. – Hogy telt az elmúlt két nap Leilával?

– Hányszor mondja még el, hogy nem én hívtam ide – csattant fel dühösen a fiatal fiú, míg rá nem jellemző módon a székbe dobta táskáját és iszom egy kávét mondat mellett kisietett.

– Ennek meg mi baja?

– Férfiak – ingatta fejét Garcia.

– Henley, gyere az irodámba – jelent meg Hotch az ajtóban. A nő szó nélkül állt fel és ment főnöke után.

– Hayworth ügynök – biccentett Erin hivatalosan. – Remélem felkészült, mert elérkezett az ön ideje.

Kevesebb,  mint negyedóra múlva már mindhárman a tárgyalóban álltak.

– Jareau ügynök a férjét ért súlyos lövés után átértékelte magában az életét, közel egy hónapos szabadságot kért ki. Ez teljesen érthető és támogatandó, mi viszont nem várhatunk, az ügyek folyamatosan jönnek, az FBI vezetősége pedig eredményeket kér – kezdte Strauss hivatalosan. –  Jareau nagyon tehetséges ügynök, erre más részlegek is felfigyeltek. A Pentagon például már két ajánlatot is tett neki, amelyeket eddig visszautasított, ám úgy látszik a harmadik próbálkozás a nyerő – automatikusan Henleyre pillantott, akit pár hónapja szintén így szerzett meg a csapatnak. – Heti öt napban, mérsékelt terepmunkával, méltányos fizetéssel, és rengeteg szabadidővel a Pentagon egy olyan lehetőséget kínált Jennifernek, amit  jelen helyzetében nem tudott visszautasítani. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy itt van nekünk Hayworth ügynök, így létszámilag meglesznek, és nem kapnak új tagot. Az új ügyük már csak a prezentációra vár, ha visszajöttek elköszönhetnek Jareautól. Aaron, minden nap jelentsen, míg vissza nem érnek.

Mielőtt még a csapat magához tért volna a döbbenetből Strauss el is iszkolt fontos teendőkre hivatkozva.

– JJ hozott egy döntést, amit el kell fogadnunk – nézett végig a csapaton Hotch. – Nagyon sokat vívódott, hogy melyik utat válassza, és végül afelé lépett, ami most neki és a családjának a legjobb. Will komoly rehabilitáció előtt áll, és akkor még Henryről nem is beszéltünk.

– De el sem tudtunk köszönni tőle – sóhajtott fel Garcia.

– Elég kaotikusak voltak az elmúlt napok és ügyek.

– Személy szerint egyetértek Aaronnal. Attól, hogy más részlegen fog dolgozni, még nem veszítik , nem veszítjük el őt – szólalt meg Rossi. – Az Isten szerelmére ne nézzenek már úgy, mintha JJ elhunyt volna. Szüksége lesz a barátaira ebben a helyzetben.

– Garcia – Hotch a kijelzőre pillantott jelezve, hogy hallani szeren a következő esetet. – Kezdjük. –  Ma Louisianába mentek, méghozzá Lafayette Parishba, ahol a tíz éves Sammy Sparks úgy ment iskolába, hogy véres volt az arca. A rendőrség azonnal kivonult hozzájuk, de a szülők, Charlie és Alison Sparks eltűntek.

– A nyomok alapján legalább az egyikük megsérült, ráadásul elég súlyosan – nézett a képekre Rossi.

– Kértek már váltságdíjat?

– Még senki sem – ingatta meg fejét Penelope.

– De akkor miért minket hívtak?

– Hátha mi beszélni tudunk Sammyvel – válaszolta Hotch.

– Nem is hallgatták ki a szemtanút? – csodálkozott Reid.

– Ha Sammy véres volt, akkor jó eséllyel látta a tettest – folytatta Henley.

– Sammy autista, nehéz lesz megtudni tőle, hogy mi történt – felelet Aaron. – Harminc perc múlva indulunk.

– Új infóval szolgálhatok – jelentkezett be Garcia, mikor a csapat már elérte a repülési magasságot.  – A helyszínen talált vér egyezik Charlie Sparkséval, tehát ő sérült meg. Töltény hüvelyeket találtak, tehát elég valószínű, hogy meglőtték.

– Lehet, hogy eldurvult rablásról van szó?

– Iskolakezdés előtt egy rabló nem tör be, hiszen az egész család jelen van, tele a ház – vetette fel Henley.

– Szerintem Charlie és Alison elrablásáról van szó – bólogatott egyetértően Hotch. – Megtervezte és behatolt.

– A helyszínen dulakodás, kapkodás nyomai vannak.

– Szerintem nem gondolta át.

– Az emberrablás legfőbb indítéka a pénzszerzési vágy, közelítsük meg innen.

– Ha így van, akkor nagyon mellétrafáltak, ugyanis Sparksék egy zeneboltot üzemeltetnek, ami már az 1940– es évektől  a családé, de olyan rosszul megy, hogy csak a házra felvett jelzálog tartja fent.

– Egy emberrabló utána járt volna ennek – szólt bele Derek.

– Talán így is tett. Az olajkiömlés tönkretette azt a területet, ott egy kevés pénz is sokat jelenthet.

– Dave és Alex ti menjetek el az üzletbe, Redi, Henley a kisfiúra koncentráljatok, meg kell tudnunk azt, amit látott. Morgan és én pedig a helyszínre megyünk – adta ki az utasítást Hoch.

– Első benyomás, a tettes eltökélt – nézett körbe Derek a Sparks család házában állva. – Egyik szobából sem vitt el értékes tárgyat.

– Világos, hogy a szülőkért jött – biccentett Hotch.

– Erőszakos behatolásnak nincsen nyoma, szerintem ismerhették őt.

– Vagy, nyitva volt az ajtó – szólt bele a rendőr.

– Erősen kétlem. Nézze a vérnyomokat. Charliet éppen az ajtó felé ment.

– Erre miből jött rá?

– Az egyes vértócsák között lépésnyi távolságok vannak – mutatta Derek a foltokat.  – Charlienek gyorsan kellett mozogni, tehát futott. Az ajtóhoz közeledve pedig egyre több a vér, tehát itt lőtték meg a férfit.

– Alison a konyhában készítette Sammy ebédjét, meghallotta csengőt, odament az ajtóhoz és egy pisztollyal találta szemben magát, ezért sikított. Ekkor Charlie lerohant, de a tettes lelőtte őt, mert nem hátrált.

– Charlie súlyosan megsebesült. A tettes miért vitte magával annak tudatában, hogy egy tíz éves szemtanút hátra hagyott?

– Nyilvánvalóan eléggé ismerte a családot ahhoz, hogy tudja, Sammy nem fogja tudni azonosítani.

Eközben  Henley és Spencer a rendőrségre tartottak.

– Hiányoztál – mondta ki a bűvös szót minden előzmény nélkül Spencer.

– Nekem is hiányzott a társaságod – pillantott a fiúra az egyik piros lámpánál.

– Tényleg nem én hívtam ide Leilát. Valójában hat éve nem láttam őt, bár hazudnék ha azt mondanám, hogy váratlanul ért a megjelenése. Úgy értem, pár hete felkeresett – tette hozzá gyorsan, miután átlátta, hogy a nő ebből mit hallhatott ki.

– Garcia véletlenül átküldte az ügy aktáját, majd írt egy hoppá, félre nyomtam mailt.

– Akkor tudod, hogy mi történt.

– De gondolom nem hálálkodni jött – bújt ki női énje Henleyből.

– A félreértés tisztázása lehetővé teszi, hogy a kapcsolat zavartalanul folytatódjon tovább.

– Gray Chapman szavaival nem sokra mész, ez kétirányú utca barátom, ugyanis én nem vádaskodtam, csupán megállapítottam egy tényt.

– Ez pedig csak egy félreértés. Már több, mint hat év telet el azóta, hogy az ő ügyén dolgoztunk, ami alatt egy kicsit összebarátkoztunk. Közben ő még sikeresebb színésznő lett, és mikor pár hete visszatértünk San Frasiscoból egy üzenet várt, hogy látott a tévében, nemsokára Virginiába utazik, találkozhatnánk.  Nem gondoltam, hogy tényleg ide jön – Reid vállat volna, majd szelídebb hangon folytatta. –  Ne büntess azért, mert a húszas éveim elején csókolóztam egy lánnyal.

Henley magán érezte a fiú várakozással teli tekintetét, így teljesen felé fordult az ülésben, miután leparkolt az épület előtt.

– Egyáltalán nem büntetlek, miért gondolod ezt?

– Az, hogy napokig nem beszélünk számomra büntetés – magyarázta Spencer olyan gyermeki őszinteséggel hangjában, hogy Henley lelke összefacsarodott a megbánástól.

– Sajnálom Spencer, nem akartam ilyen érzést kelteni benned. Azt hittem jobb, ha egy picit lenyugszunk, és foglalkozunk a körülöttünk lévő világgal mielőtt újra találkozunk. Nem szeretem, amikor az érzelmeim irányítanak, olyan kesze kusza lesz minden –  egy pillanatra elfintorodott, Spencer pedig halk hangon felkuncogott.

– Most Sammyre kell fókuszálnunk, de azt hiszem, ha haza értünk meg kellene beszélni a dolgainkat.

– Legyen így – bólintott a lány.

Az épületben már várta a párost egy rendőrtiszt, aki egyenesen a kisfiúhoz vezette őket.

– Szia Sammy! Én Dr. Spencer Reid vagyok. Mit rajzolsz? – kérdezte, miközben lassan közeledett a fiú felé, ugyanis tisztában volt a gyermek betegségének tüneteivel. A rendőr viszont automatikusa megérintette a riadt fiút előidézve egy kisebb sokk reakciót.

– Egyes gyerekek érzékenyek az érintésre – mondta Henley, míg térdre ereszkedett egy bizonyos távolságra a fiútól, így egy magasságba kerültek, és nem feszélyezte jelenlétével őt. – Szia Sammy, én Henley vagyok. Mondd csak, szeretsz rajzolni?

A fiú a lapra pillantott, és újra a kezébe vette a zsírkrétát egyfajta választ adva a kérdésre.

– A szülők elrablása olyan traumát jelenthetett, ami miatt bezárkózott. Először utat kell találnunk hozzá – magyarázta az értetlenül néző férfinek.

– Nézd Spenc – egyenesedet fel Henley és a lapra mutatott. Mindenütt ugyan az a motívum jelent meg.

– Talán üzenni akar valamit? – ráncolta homlokát Reid. – Sammy, a mamádat és a papádat ez az „L” vitt el?

Henley nem várta meg a végkifejletet már tárcsázta is Garciát.

– Hallgatlak drágám!

– Állíts össze egy, a Sparks család minden ismerősét tartalmazó listát, különösen az „l” betűvel kezdődő nevűekre.

Dave és Alex a zeneboltban néztek körbe.

– Úgy tűnik más fizetési módok felé is nyitottak voltak – lapozott át egy könyvet Alex. – Felújítási munka egy dobfelszerelésért, és takarítás kottáért cserébe.

– A készpénzhiányos terülteken népszerű ez az elv.

– Maga szerint járt itt az elkövető?

– Lehetséges. Ezek a fazonok szeretik felderíteni a személyeket, élvezik azt, hogy az áldozatok nem sejtenek semmit.

– Küldjük el a felvételeket Garciának – mutatott a biztonsági kamerára Alex.

A házban Derek és Aaron éppen Sammy szobájában néztek körül.

– A kölyök tényleg szeret rajzolni – emelt mag elé egy lapot Morgan. – De rá nem jönnék, hogy ez mit akar ábrázolni.

– Ez egy kutya – pillantott a rajzra Hotch is.

– Mi? Honnan tudod, hogy ez egy kutya?

– Nem tudom – Hotch megvonta vállait –, talán apaként sejtem.  Ezeket foglalkozásterápián használják – mutatott Dereknek építőkockákat.

– Ezek drága dolgok.

– Ez a kedvence – emelte fel a kisfiú ágyán lévő kisvonatot. – Oda kell adni Reidéknek, talán utat találnak vele.

Ezalatt  a boltban is tovább folytatódott a feltérképezés.

– Nézze ezeket a rajzokat, ez lehetett Sammy asztala.

– Alison és Charlie tényleg mindent megtettek, hogy segítsék Sammy életét. Azt hiszem iskola után minden nap idejött.

– Tehát mindenki ismerte. Része volt a közösségnek.

– Nem csoda, hogy Sparksék eladósodtak, kellett a pénz, hogy segítsék a fiút.

– Nagyon odaadó szülők.

– Találjuk meg őket Blake.

Henley és Spencer Sammy tanárával beszélgettek a helyi iskola előtt.

– Kevés lehetőségünk van az olyan gyerekekkel való foglalkozásra, mint Sammy, tehát ő is együtt van a többiekkel.

– Fel tudja dolgozni a tananyagot? – érdeklődött Henley.

– Nos, nem mindent. Igyekszem minél többet tanulni az alternatív módszerekről, de végesek a lehetőségeim.

– Az autisták többnyire nagyon logikus lények, és olyan dolgokat vesznek észre, amiket mások nem – bölcselkedett Spencer.

– Nagyon igaz. Az ismétlés és a rutin útján megközelíthetőbbek – magyarázta a tanárnő.

– Az ismétlődő dolgok rendszerré állnak össze az agyban és az újbóli előfordulásuk nyugtatóan hat – folytatta Spencer.

– Így jobban megőrződnek az új információk – bólintott Henley. – Erre Sammy szülei is rájöttek. Valószínű, hogy szigorú napirend szerint éltek.

– Óramű pontossággal.

– Ezért is tudott Sammy tegnap eljönni az iskolába egyedül.

– Memorizálta az utat.

– Mint mindig 7:45– kor indul az iskolába, nem várta meg a szüleit, csak fogta a táskáját.

– És ha Sammy meghatározott napirend szerint él, akkor a szülei is, ezáltal könnyebb célpontokká váltak.

Pár órával a landolás után a csapat ismét összegyűlt, ezúttal a helyi rendőrségen, hogy megvitassák mire jutottak eddig.

– Nem tudom hogy nyílna meg előttünk – ingatta meg fejét Spencer. – A tanárnő azt mondta, hogy még az anyját sem ölelte meg.

– Találtál valamit Garcia?

– Bár többet tudnék segíteni – kezdte panaszos hangon a technikus lány. – Könnyebb lenne, ha olyan listát kérnétek, akiknek nem kell a pénz.  Az olajkiömlés a halászatot érintette a legrosszabbul, de gyakorlatilag szinte mindenki tönkre ment.

– Seriff, sokan tudtak arról, hogy Sparksék megkapták a hitelt?

– Igen. Mifelénk ez felé egy lottónyereménnyel.

– Akkor miért nem követelnek semmit? – kérdezte Alex.

– Talán a tettes azt hiszi, hogy közvetlenül a forrástól is megszerezheti a pénzt.

– Az egyik házastárssal zsarolja a másikat a pénzért?  – vetette fel Henley.

– Egyszer már rálőtt Charliera, könnyen ráveheti az engedelmességre Alisont, ha cserébe orvosi segítséget ígér – reagált azonnal Spencer.

– Ajaj, szerintem már rá is vette – nyögött fel Garcia.

– Mit találtál?

– Zároltattam Sparksék számláját, de a bayside– i fiókban nemrég valaki tízezer dollárt vett ki a közös számlájukról.

– Szólj oda  a bankba, ha az ügyfél még ott van tartóztassák fel – utasította Hotch.

– Így is elkéstünk, ha a tettes megkapta amit akart, akkor már nincs szüksége Sammy szüleire.

Alex szavai szinte visszhangoztak az ügynökök gondolatiban. Minden ügynek megvolt a maga tragédiája, de az, amikor egy beteg gyermek élete felett lebegett a dermesztő bizonytalanság valahogy mindig sokkal jobban megérintette a csapatot.

– A számlát zárolták, mégis hogy tudta kivenni a pénzt? – kérdezte Alex a bankvezetőt.

– Régi a rendszerünk, az adatok minden nap éjfélkor frissülnek be.

– Értem. És Alison mennyit akart kivenni?

– Mindent, ami a számláján van, de mondtam, hogy annyit nem tudok kifizetni, ugyanis nincs annyi készpénzünk.

– Mekkora az az összeg?

– Negyven kétezer egyszáz hetvenhat dollár és negyvenegy cent pontosan.

– És nincs ennyi az önök bankjában? – csodálkozott Rossi.

– Nem Mrs. Sparks az első, aki meg kívánta szüntetni a számláját – magyarázta a nő.

– Megnéznénk a biztonsági kamera felvételeit.

– A tettesnek semmi nyoma – állapította meg Alex. – Nem nézeget a háta mögé.

– Nem próbálta felhívni a helyzetére a figyelmet?

– Nem, egyáltalán nem.

– Mit mondott, amikor megtudta, hogy nem jut a pénzhez?

– Mondtam, hogy tízezret tudok kiadni most, a többit két napon belül, erre teljesen kiborult és azt hajtogatta, hogy az nem elég.

– Megmondta, hogy mire kell a pénz?

– Nem, csak elrakta a tízezer dollárt és elment.

– A tettes egy másik helyszínen tarja fogva Charliet, vagyis még életben van.

– Minden létező név kombinációt végigfuttattam ezzel az „L–  el”, de semmire nem jutottam – közölte csalódottan Penelope Henleyékkel. – Még a római számokkal is próbálkoztam, de semmi.

– Sikerült megtalálni Sammy legközelebbi rokonait?

– Charlienak van egy Elizabeth nevű húga, az utolsó tartózkodási helye Texasban volt, de ez idáig nem válaszolt még sem a telefonra, sem az e– mailokra.

– Elizabeth, az „L” lehet Liz, vagy Lizzi – utalt a keresett betűre Spencer.

– Meg kell találnunk azt a nőt Garcia!

– Ha a tettes megkapta a pénzt, miért nem engedi el Sparksékat? – pedzegette Derek, miután letették a telefont.

– Más oka is van, hogy fogva tartja őket.

– Erre talán tudjuk is a választ – lépett be Alex, Dave kíséretében.

– Alison negyvenezer dollárt akart felvenni a bankban, de csak tízezret tudtak kifizetni neki – tájékoztatta Hotchékat Dave.

– A tettes pedig a teljes összegre számít.

– Nekem úgy tűnik, hogy egy konkrét pénz mennyiséget akar. Alison a bankban azt hajtogatta, hogy nem elég a tízezer, szerintem a tettes megmondhatta, hogy mennyit akar.

– Ideje kiadni a profilt – állt fel Hotch. – Tehát a férfinak, akit keresünk az ingatlana, esetleg a cége veszélyben lehet – kezdte a helyi rendőrök előtt állva.

– Itt szinte mindenki így van – szólt bele a seriff.

– Elsősorban a nagycsaládosokra kell koncentrálni, az egykeresetű háztartásokra vonatkozóan, ahol egy valaki többeket tart el.

– Ez a felelősség vihette rá erre a tettest. Valószínűleg nem állt szándékában bántani az áldozatot. Sparksék elrablása nem kívánt, ám de hasznos lépés volt számára – mondta Dave.

– A tavalyi olajkiömlés tönkretette a vidéket, a listán ott vannak tehát a halászok, hajó tulajdonosok, vagy azok, aki k az idegenforgalomban tevékenykedtek. Őket vessük össze a részmunkaidőben dolgozókkal, vagy a feketén  foglalkoztatottakkal.

– A tettes nem eleve zsaroló típus, de rákényszerült. Akkora felelősséget érez az eltartottjai iránt, hogy lopni, rabolni is kész értük, akár ismeretlenektől is – folytatta Hotch.

– Lehetséges, hogy nem rég veszített el valakit, akihez igen közel állt – egészítette ki Spencer.

– Nézzék át a válásokat és a gyermek elhelyezési ügyeket is.

– A tettes egy másik kerület bankjába ment, tehát megvan a saját szállítóeszköze, és tudja, hogy az FBI nyomoz utána. Mostanra már rájött, hogy Sparksék számláját zároltattuk, így más módon akar majd pénzt szerezni, figyeljék a bakokat, zálogházakat, és azokat a helyeket, ahol gyors hiteleket nyújtanak. Köszönjük.

– Spenc, megjött Sammy tanára – pillantott ki Henley.

– Menjünk – fektette kezét a lány derekára.

– Látom, elfoglalta magát – nézett végig az asztalon heverő lapokon  a tanárnő.

– Igyekszünk megtalálni a nagynénjét, de reméljük, hogy Sammy ön előtt jobban megnyílik.

– Megpróbálhatom, de Sammy nem igazán szeret kommunikálni.

– Az micsoda? – mutatott a lapozható kisfüzet szerűre Henley.

– Sok autista gyereknek segít a tanulásban. Napirend, a busz két óra tizenöt perckor indul – mutatta fel a képet, mire Sammy kétségbeesetten mozgolódni kezdett.

– Mi az Sammy? Semmi baj, én vagyok az Ms. Rogers, nyugodj meg, biztonságban vagy.

– Nem tudja, hogy mire utalhat? – mutatott az L betűkkel telerajzolt lapokra Spencer.

– Fogalmam sincs. Nyugodj meg Sammy – folytatta dallamos hangon Ms. Rogers. Sammy vett egy mély levegőt majd ujjait kezdte mozgatni. – Ezt még nem láttam, nem tudom mit jelenthet. Talán gépelni próbál?

– Nem hinném – guggolt a kisfiú elé Spencer. – Mintha lejátszana valamit, nincs itt egy szintetizátor?

– A házban van egy zongora.

– Elvinnék ezt a tizenéves fiút egy tetthelyre? – rökönyödött meg Ms. Rogers.

– Sammy üzenni próbál nekünk, és rá kell jönnünk, hogy mit.

– De ki jogosult eldönteni, hogy a kár amit a lelkében okoznak megéri e az esetleges információt, ami koránt sem olyan biztos?

– Elnézést, hogy berontok – lépett be Alex – , de Sammy nagynénje megérkezett. Mindneki, ő itt Lizzi Sparks.

– Még mindig nem értem miért kell egy ilyen traumának kitenni Sammyt! – folytatta a tanárnő rendületlenül.

– Sammy zongorázott, amikor a szüleit elvitték, tehát azon a helyen ugyan úgy reagálhat és segíthet.

– De olyan sérülékeny, és ronthat is az állapotán.

– Nem igazán értem, hogy mi volna a dolgom – pillantott tanácstalanul a két ügynökre.

– Jelen pillanatban ön Sammy gondviselője. Öné a döntés Lizzi.

– Ne, Sammy alig ismeri, az is lehet, hogy ettől az „L –  től” fél.

– Nem is reagált a jelenlétére. Ha ő vitte volna el a szüleit kitört volna – hadarta Spencer.

– Nem tudhatjuk biztosan, hiszen sokkot kapott!

– Nézze, megértjük az aggodalmait, de hivatalosan Lizzié a döntés. Sammy tud valamit, és ezt megpróbálja közölni velünk, de nem értjük meg őt. Ki fogunk futni az időből. Hayworth – húzta elő csörgő mobilját a lány.

– Henley, a helyi beváltót kirabolták. A tulaj huszonötezer dollárt adott át Alisonnak. Harminc ezret akart, de annyit nem adtak neki.

– Huszonötöt vitt el onnan, a bankban tízezret kapott. A tettesnek már harmincötezer dollárja van, de negyvenezer kell neki. Miért olyan fontos ez a szám?

– Hívom Garciát, majd a kicsilány megtudja, hogy a környéken kinek van ekkora tartozása.

– Kösz Derek – Henley bontotta a vonalat, majd a két nő felé fordult. – Alison most rabolt ki egy beváltót. Mint mondtam, ki fogunk futni az időből.

Míg a rendőrőrsön a két ügynök arról győzködte Lizzit, hogy a helyes megoldás az, ha visszatérnek a házba Derek és Alex a beváltónál vizsgálódtak.

– Ezt nézd meg – emelt fel egy feszítővasat Derek. – A halászok régi módszere, hogy a feszítővassal emelik ki a rákászkosarakat.

– Errefelé elég sokan rákásznak itt.

– Igen, de hogy pont itt van ez, ahol Alison is nemrég járt? Szinte biztos, hogy a tettes egy halász.

A Sparks házba David is elkísérte Spenceréket, és míg a fiatalok a Sammyvel voltak elfoglalva ő Lizzivel beszélgetett.

– Mikor találkoztak utoljára?

– Sammy ötödik születésnapján.

– Öt éve már? – csodálkozott Rossi.

– Charlie és én elég csúnyán összevesztünk – magyarázta Lizzi. – Ugye túléli majd?

– Reméljük.

– Sammy, nem bánod, ha ide ülök melléd? – ereszkedett óvatosan a kisfiú mellé Spencer, majd lassan végigfuttatta ujjai a zongora billentyűin. Sammy követte Reid mozdulatait és ő is kicsalt pár hangot. – Nocsak! Nem is tudtam, hogy így tudsz – mosolyodott el gyermeki jókedvvel Spencer.

– Én sem, hogy maga tud – mondta Rossi meglepődve.

– Nem tudok. És nem is játszom, de ez is csak matematika – könnyedén vállat vont, mintha a matek mindenre válasz lenne, Henley pedig nem bírta elfojtani mosolyát.

– Mit szólnál, ha ez a billentyű – lenyomta az egyik hangot – volna mondjuk az igen. És ez a másik pedig a nem. Gondolod, hogy így menni fog? 

Sammy lenyomta az igennek megfelelő billentyűt nem kis megkönnyebbülést hozva.

– Ez az ügyes vagy – dicsérte Spencer ismét azzal a kisfiús mosolyával ajkain.  – Figyelj csak rám. Mond Sammy, emlékszel arra, amikor egy bácsi bejött és elvitte a szüleidet?

Egyszer, kétszer, sokszor érintette meg a billentyűt, majd egy szívszorítóan könnyed, de mégis melankolikus dallamot kezdett játszani.

– Nem egészen értem Sammy – Reid homlokráncolva figyelte a kisfiú kezeit, szinte látszott, hogy gondolatai sebesen pörögnek. – Ez a muzsika jelent neked valamit?

Garcia az eredménytelen keresésről számolt be a csapat többi tagjának.

– Az el, mint Lizzi sehol nem gyanús, a nagynéni teljesen tiszta.

– Mi van a helyiek pénzügyeivel? – kérdezett rá Hotch.

– Nos, összevetettem valamennyi halászt, rákászt, csigászt és minden Poseidon hívő listáját azokkal, akiknek harmincötezer dollár feletti adótartozása van, amelyek lejártak, vagy éppen le fognak.

– Na, és mit találtál?

– Eddig összesen százhuszonhét nevet. Tudom, tudom, de nem a rossz hír hozója a hibás. Segítsetek, hogyan szűkítsem a listát.

– Mind a százhuszonhétnek van gyereke is? – tette fel az első kérdést Alex.

– Nem, hetvenhatan maradtak.

– Hány embernél áll szemben a jelzáloghitel olyan más tartozásokkal, ami miatt nem kerülnének utcára? – folytatta Hotch.

– Uhm, nagyon jó vagy, máris huszonnégy jelölt maradt.

– Küld át a részleteket cicóka – kérte Derek.

– Máris megy, kibergyors sebességgel édeseim.

– Idegenként vagyok a saját öcsém házában – Lizzi lemondóan megingatta fejét. – Az unokaöcsém fel sem ismer, és akkor megtalálom ezt – Rossi kezébe adta a képeskönyvet. –  Charlie mesélt rólam Sammynek, én pedig azt hittem, hogy  azt sem tudja ki vagyok.

– Elmondja, hogy min vitatkoztak?

– Én voltam az, aki gyanította, hogy Sammy autista. Charlie nem látta be ezt. Nagyon dühös lett és kirúgott a házból.

– Ön honnan tudta?

– Ő olyan más volt – egy pillanatra elhallgatott –, hát utána olvastam. Charlie persze hallani sem akart róla, nem fogadta el amit megtudtam.

– Nyilván félt. Minden apa félne, ha megtudná, hogy a gyermekével sokkalta nehezebb lesz, mint ahogy hitte.

– Mintha tapasztalatból beszélne – Lizzi az ügynökre emelte pillantását. Rossi válaszra nyitotta száját, de a kezében lévő könyv belé fojtotta a szót.

– Reid, ezt nézze meg – emelte a fiú elé a könyvet mikor lerohant hozzá.

– Sammy képes kártyái?

– Nem csak képek, hanem a napirendje – pillantott a könyvecskére Henley is.

– Fürdés, fogmosás, öltözés, az egész élete meg van tervezve – lapozta át Dave.

– Talán van benne utalás a tettesre is – nézett izgatottan Henleyre Spencer.

– Már rájött, hogy ki a tettes.

– Sammy képekben látja az egész világot – Spenc leterítette a kisfiú rajzait. – Próbált is beszélni velünk, de a szimbólumok révén, hiszen ez az ő saját nyelve. Nézzétek, horgonyok, mint a zoknimon, és az ott Rossi cipőtalpa.

– De mit jelent az L?

– Az nem L, hanem időpont – Reid az órára kapta tekintetét – Három óra, ezt akarta közölni, ekkor találkozott a tettessel.

– De hol volt három órakor? – forgatta át ismét a könyvecskét Rossi. – Lássuk csak kettő óra harminc, zenebolt. Minden nap iskola után oda ment és zárásig ottmaradt a szüleivel.

– Figyelj csak Sammy – Spenc miután állított óráján ismét a kisfiú mellé ült –, mindjárt három óra. Hol kellene most lenned?

– Kell lenni boltban – érintette meg az órát Sammy. A nyomozás során most először hallották a kisfiú hangját, és ez annyira ledöbbentette őket, hogy néma csendben figyelték, ahogy feláll és az ajtóhoz sétál.

– Várjon, engedje – kérte Henley Lizzit, mikor az után akart kapni, Rossi pedig már tárcsázta is Aaront.

– Hotch, talán találtunk valamit.

Sammy egyenesen a bolthoz vezette a kis csapatot, ahol Derek a biztonsági felvételeket nézte át.

– Morgan, tekerjük előre három óráig – kérte Spencer –, azt hiszem a tettes ott lesz a felvételen.

– Várjunk csak, Sammy itt lép be a boltba – mutatott a képernyőre Morgan –, megváltozik a zene, de vajon miért?

– Sammy miatt. A klasszikus zene megnyugtatóbb számára, mint a kemény rock.

– Rendben három óránál vagyunk.

– Ez az a dallam – minden tekintet a kisfiúra siklott, mikor elkezdett zongorázni. Meglepő módon most egyenesen rájuk nézett, pedig eddig gondosan kerülte a szemkontaktust, kivéve Spencerrel. Valami miatt az ifjú doktort könnyedén elfogadta.

– Végig azt próbálta elmondani, hogy kinél vannak a szülei. A dallam három órakor kezdődik, minden nap ugyanúgy három órakor, mert Charlie fél háromkor rakja be a CD– t, mikor Sammy megjön. És Sammy soha nem késik, mert ez a napirendje a rutinja. Aztán harminc perccel később megjön ez a fickó – Reid a képernyőre mutatott –, egy szállító, aki szintén menetrend szerint jár. Meg kell tudnunk ki ő, mert ő a tettes.

– Egykori halász, aki most kiszállító lett, akinek több az adóssága, mint amit a tőle nemrég elvett két fiával együtt bírna anyagilag, és akinek a halászhajójára felvett hitele is bedőlt. Miért nem mondtátok, hogy Bill Thomast keresitek?

– Mi van a hajójával?

– A kikötőben van.

– A háza közelebb van – vetette fel a seriff.

– Oké, mi oda megyünk, Derek, Spencer, Henley a hajóhoz. Induljunk.

Nem sokkal később Hotch Rossival és Alexel megrohamozta a házat, amely üresnek bizonyult.

– Morgan, nincs itt – tájékoztatta Dereket Hotch.

– Tudom, a hajón van. Már látjuk – közölte, majd bontotta is a vonalat. – Bill Thomas, itt az FBI! Adja fel magát. Nem akarjuk, hogy másnak is baja essen.

A hajón mozgás támadt, de várható módon a férfi nem adta meg magát, így Derek a helyi rendőrökhöz fordult.

– Jól van, figyeljenek. Behatolunk, amint a kommandó felvette a pozíciót.

– Rossz érzésem van – ráncolta homlokát Henley. Éppen csak elhagyta ez a baljós mondat ajkait lövés dörrent a hajón.

– Behatolni! – üvöltötte Derek, mire minden irányból kommandósok s rendőrök rohantak a vízi jármű felé. A kabinban két holttest és egy zokogó nő fogadta őket, a rutinos ügynököknek nem kellett tíz másodperc sem, hogy összerakják a képet. Bill olyan súlyosan sebesítette meg – akaratán kívül – Charliet, amibe ő belehalt, Alison pedig lelőtte a férje gyilkosát.  Tudták, hogy az esetet kivizsgálják, de azt is, hogy jogos önvédelem miatt a nő semmilyen ítéletet nem kap majd.

Derek támogatta ki Alisont a kikötőbe, a seriff autója ekkor fordult be a hátsó ülésről pedig Sammy szállt ki. Henley meghatottan figyelte, ahogy a nő visszafogja magát, mert tudja, hogy a kisfia betegsége miatt nem zárhatja szorosan a karjaiba még most sem, hogy elrabolták, és megölték férjét. Sammy azonban aznap már másodszor tett egy olyan lépést, ami még a kemény nyomozókat is megérintette. Bizonytalan, amolyan, jól, van, na, ne sírj vállveregetéssel kezdeményezett, és hagyta, hogy édesanyja köré fonja karjait.

Henley a gondolatiba mélyedve ült a gépen, Rossi pedig csendben figyelte őt.

– Ugye tudja, hogy Sammy életét is megmentettük ma? Egy speciális, de állami intézetbe került volna, ha nem jövünk rá Bill kilétére.

– Tudom – bólintott a nő. – A szakértő szerint Charlie pár órával azelőtt hunyt el, ahogy megtaláltuk a hajót. Nem segíthettünk volna rajta.

– Legalábbis ezzel győzködi magát, mert a kétely beférkőzött az elméjébe – Rossi halványan elmosolyodott, mutatva hogy átlát Henleyen.

– Az is csoda, hogy Sammy ennyire közel engedte magához Spencert.

– Mi történt a házban? – Derek várakozásteljesen nézett Henleyre. – Rossi azt mondta, hogy egy kisebbfajta csoda.

– Miután kiderült, hogy bár Reid nem tud, de mégis járatos a zongorázásban Sammy elmesélte neki, hogy mit látott – Dave mesélni kezdett. –   Csak épen a saját, szimbólumokkal teli nyelvén, amit a mi ifjú zsenink sikeresen megfejtett.

– A legmegindítóbb pillanat mégis az volt, amikor Sammy, aki a saját édesanyjától sem viseli el a fizikai kontaktust megérintette Spencer kezét megmutatva, hogy fontos információt akar közölni, de csak neki mondja el. Sok ember megérzi a benned rejlő tisztaságot Spenc – Henley a fiúra emelte pillantását, aki őszinte mosollyal felelt a lány kedves szavaira.

Késő este szállt le a gép Quanticóban. Az FBI irodájában nem volt meglepő, hogy az egységek kései órán térnek vissza, így mondhatni egy kisebb csoport fogadta őket.

– Pihenjétek ki magatokat–  kérte Hotch, majd visszavonult irodájába megírni a jelentést.

– Kilencig tíz óra van vissza, fájdalmasan korai lesz ez a bejövetel – Derek megforgatta szemeit és a lifthez indult. A csapat lassacskán követte őt a mélygarázsban pedig szétszéledtek.

– Azt mondtuk, hogy itthon megbeszéljük a dolgokat – Spencer egyenesen Henley szemeibe nézett, akin úrrá lettek érzelmei ez után a furcsa nap után és a fiú nyakába vetette magát. Reidnek sem kellett több, ajkai azonnal Henleyére tapadtak, halk sóhajt előidézve a lányból. Spencer hosszú ujjai lágyan, ám de határozottan siklottak Henley szőkés tincsei közé, míg ő megadóan simult még inkább a férfi testéhez. Reid érezte, hogy többé már nem lesz képes a nő nélkül létezni, de a félelmei olyan béklyóban tartották, amelyek legyőzéséhez mélyről fakadó, igaz szerelemre volt szükség.

– Menjünk haza – suttogta Henley a fiú ajkaira miután nagy nehezen elvált azoktól,  de Spencer finom, friss illata, testének melege és karjaink óvó biztonsága olyan elegyet alkottak amelyből a nő képtelen volt kiszakadni.

– Rendben – felelte fojtott hangon Reid épp csak annyira elszakadva tőle, hogy Henley élettel teli mogyoróbarna szemeibe nézhessen.

Útközben többször cinkosan egymásra mosolyogtak, pont úgy, ahogy köztük feszülő bizsergető

életérzés megkívánta. E pillanatban gondtalan fiataloknak tűntek, akik jóval többet éreznek egymás iránt a szívükben, lelkükben, mint amit valaha is meg fognak mutatni a világnak. Mert egyszerűen a gyengéd pillantások, apró érintések és a szavak sem bírtak olyan erővel, mint az érzés, ami bennük lakozott.

Spencer szinte már rutinból ment végig a kis utcán, melyben Henley lakott.

– Nem vagy éhes? – kérdezte Henley Spencert mikor már a nappaliban álltak egymással szemben. A fiú csak nemlegesen megingatta fejét. – Én nem akartalak az előbb így lerohanni – homlokráncolva folytatta –, de igazság szerint nem mindig tudok uralkodni magamon a közeledben.

Halkan, szinte suttogva beszélt, míg ujjaival babrált, pont úgy, mint aki nagy titkot árul el egy kései órán.  – Pontosan ezért akartam egy kis távolságot, de mint tudjuk ez fordítva sült el, szóval sajnálom ha akaratlanul is megbántottalak. Azt viszont őszintén remélem, hogy Ryan jelenléte nem zavarta össze a dolgokat. Ő legjobb barátom, vagy inkább a nem vérszerinti testvérem, nem más.

– Sokat meséltél róla, egy pillanatig sem  gondoltam, hogy több lenne köztetek ennél. Én viszont soha nem adtam okot arra, hogy kételkedj bennem, igaz? – kérdezett vissza gyengéd hangon Spencer, míg ujját Henley álla alá csúsztatta, és felfelé biccentette fejét. – Tudom, hogy félre érthető volt az a szituáció az irodában, de nem lett volna szabad hinned annak, amit láttál. Egyetlen nőt sem engedtem olyan közel magamhoz, mint téged, mert nem tudom hogyan kell ezt csinálni és mert te vagy az egyetlen, aki ilyen hatással van rám. Nem azért választottalak téged, mert majdnem olyan okos vagy, mint én, esetleg a doktori címed miatt, hanem mert úgy értesz meg, ahogy senki más.

– Csupán szeress, ahogy tudsz. Ez pont elég – Henley végigsimított Spencer arcán. – Sokkal jobban csinálod, mint hiszed.

– Szóval, akkor most te és én – Reid a lány csípőjébe markolva húzta közelebb magához őt – együtt vagyunk?

– Ezt szeretnéd?

– Téged szeretnélek – a meleg barna szempár izgatottan fürkészte a lány vonásait. – Bár ettől még egy cseppet sem lesz könnyebb.

– Akadályok, kétségek, kérdések mindig lesznek, erről szól az élet. De a szeretet jutalma az is, hogy megtanuljuk, hogyan hozzuk ki egymásból a legjobbat és ez a legelejétől ösztönösen megvolt köztünk. Melletted önmagam lehetek, és ez felszabadít, azt szeretném, ha te is ezt éreznéd Spencer. Meg akarom érteni az összes félelmedet, hogy gyógyírt adhassak rá, mert a világ jobb hely azáltal, hogy létezel.

A finom szavak megérintették az érzékeny fiú lelkét, miközben Henley olyan bilincseket oldott fel Spencer lelkében, amelyek létezésről nem is tudott. Reid a lány köré fonta karjait, és hagyta, hogy az illata elbódítsa, érintései pedig felélesszenek benne egy ősi vágyat. Hüvelykujjával megcirógatta Henley selymes bőrét, szinte pislogás nélkül nézték egymást, mígnem a lány alsó ajkába nem harapott ösztönösen is kimutatva türelmetlenségét. Spencer félmosolyra húzta ajkait, és kiélvezte hogy érzi Henley vágyakozását, amely hűen tükrözte sajátját is. Apró, érzéki csókokban találtak újra egymásra a kiélesedett érzékek, a halk sóhajok tökéletesen mutatták, hogy milyen erős vágyódás feszül köztük, és amely ellen semmit sem tehettek.

A hálószoba hatalmas franciaágyáig elszórt ruhadarabok mutatták az utat. Forró, érzéki levegő vette körül a felhevült testű fiatal párost, miközben az utolsó anyagok is lekerültek róluk.

– Spencer – Henley elfúló hangon suttogta a fiú nevét, amikor véglegesen, visszavonhatatlanul magáévá tette a törékeny nőt. Ujjai kócos hajába túrtak, amíg Reid ajkai ismét az övére nem siklottak. Lassú, kínzóan édes mozdulatok kísérték a sóhajokkal teli fülledt órákat, mígnem utolérte őket az euforikus gyönyör.

Spencer Reid hanyatt és nem mellesleg meztelenül feküdt, csípőjét ingerlő és hanyag módon csak egy vékony lepedő fedte. Mellette Henley könyökére támaszkodva, de a fiúhoz igen csak közel pihent. Spencer lehunyt szemekkel, szórakozottan babrált a lány egyik hajtincsével, amely kezére hullott, hiszen karjaiban tartotta őt.

– Új értelmet nyer az, hogy szenvedélyes ember vagy – kuncogott fel Henley mielőtt puszit nyomott a fiú mellkasára.

– Hm, ezt dicséretnek veszem – válaszolt rekedtes hangon Reid.

– Annak is szántam – fejét kényelmesen a fiú vállára fektette és csukott szemmel élvezte a helyzetükkel járó édes érzést, mire Spenc hirtelen hanyatt fordította és fölébe kerekedett. – Uhm.

– Bocs – vigyorodott el, de úgy, amitől még egy jéghegy is megolvadt volna, nem hogy az elalélt nő.

– Mit szeretnél szépfiú? – cirógatta meg Spencer arcát.

– Van itthon csokoládéd? – ellenállhatatlanul pislogott le Henleyre. – Megkívántam.

– A hűtőben találsz.

– A hűtőben?

– Igen, utálom ha megolvad – elfintorodott, mire kapott egy gyors puszit az orrára.

– Mm, pedig lehet dolgokat művelni vele – Spenc visszapillantott az ajtóból egy kaján vigyor mellett, majd az édesség után eredt.

– Na, de Spenc – tetetett felháborodást Henley. – Nem is tudtam, hogy ilyen sötét gondolataid vannak – ugratta a visszatérő fiút.

– Tudod, elég kreatív tudok lenni, ha akarok – Spencer visszaereszkedett Henley mellé és az első kockát az ő szájába adta.

– Micsoda úriember – csókolta meg mosolyogva a lány. – Hupsz – pillogott ártatlanul mikor összekente a fiú száját.

– Kísérted az ördögöt? – incselkedett felszabadultan Spencer.

– A kísértés belőled származik, saját ördögi elméd az, amely kísértésbe hoz * – vigyorgott rá Henley.

– Honnan tudjam, hogy csakugyan bölcs dolog –e ellenállni a kísérésnek? ** – folytatta pimasz hangon a fiú.

– Hm, ön igen művelt doktor Reid – nyújtózkodott kecsesen mintegy véletlen hozzáérve Spencer meztelen mellkasához…

Henley arra ébredt, hogy a nap besüt ablakán, álmosan pislogott az órára, amely hat óra negyvenhét percet mutatott. Gondolatban éppen megvigasztalta magát, hogy még tizenhárom percet alhat az ébresztő megszólalása előtt, amikor Spencer felé fordult és keze derekára siklott. Az előző éjszaka eseményei egy pillanat alatt öntötték el elméjét, amitől ki is pattantak szemei. Szégyenlős mosoly kíséretében fúrta arcát a Spencer illatú párnába, aztán a békésen alvó fiúra pillantott. Most, a nappali fényben annyira hihetetlennek tűnt az, ami és ahogy történt kettejük közt, hogy Henley szinte belepirult, pedig soha nem volt egy prűd nő. Csupán nem tapasztalta még meg az édes szerelemmel átitatott hosszas szeretkezések varázsát, ami egy olyan szintre emelte a testi kapcsolatot, amelyben az ember mindig egy kicsit odaadta a lelkét az ördögnek, hogy aztán a mennyekbe repülhessen.

Lassan felemelte kezét, hogy megsimogassa Spencert, de végül félbehagyta a mozdulatot, nem akarta felébreszteni őt, tudta, hogy mennyire kimerült az utóbbi idők rémes éjszakái miatt.

– Nem alszom – susogta Reid csukott szemekkel, mintha csak hallotta volna Henley gondolatait.

– Ne csalj – dorgálta vidáman, s könyökére támaszkodva közelebb kúszott a fiúhoz. Alaposan végignézett a helyes férfiarcon, miközben megállapította, hogy Spencer meleg barna szemeit nem csak a mézszínű apró szálak tették különlegessé, hanem kunkori szempillái is. Nagyjából eddig tudott ellenállni a fiúnak így óvatosan megcsókolta őt. Reid ösztönösen húzta magához Henleyt pár békés pillanatot előidézve a zűrős nap előtt.

– Szerintem fürödj meg míg én összedobok valami reggelit – fordult Spenc felé a lány míg összegumizta tincseit.

– Vagy csatlakozz.

– Akkor tuti elkésünk – vigyorodott el Henley ahogy lábujjhegyre állva csent még egy csókot.

– Eddig is ilyen pici voltál? – méregette játékosan a lányt.

Háromnegyed kilencet mutatott az óra, amikor beléptek a liftbe. Üdén, jókedvűen és izgatottan. Hiszen egy eléggé nagy dolgot akartak titokban tartani a nem mellesleg profi profilozó kollégáik előtt. Tudták, hogy nem fog sokáig működni ez, de kellett még egy kis idő, ami csak az övék volt kíváncsi tekintetek és kérdések  nélkül.

– Úgy tűnik ma nem megyünk sehová – konstatálta elégedetten Derek egy óriási bögre kávé mellől. – Ami nem is baj, Alex lebetegedett. Egyébként nagyon csinos vagy ma Henley.

– Ah, pedig csak magamra kaptam valamit – utánozta viccesen a cicababákat, amin a két férfi nevetett is.

– Henley –  Hotch kilépett az irodájából – , egy órán belül az asztalomon szeretném látni az elmúlt két ügy jelentését.

– Már kész van – emelt fel két FBI lógós mappát.

– Mi? – fordult felé székkel együtt Derek – Te hogyhogy nem vagy elmaradva kábé soha sem?

– Mert számomra így könnyebb elengedni az ügyeket. Gyorsan megírom a jelentést és így nem kell többet foglalkoznom velük. Na, nem mintha nem jönnénk újra és újra elő.

– Idővel könnyebb lesz – Spencer felnézett a lányra, ahogy az elment mellett. – Tényleg könnyebb lesz, de soha nem szabadulsz tőlük.

– Csak megtanulod kezelni  az érzéseidet – folytatta Derek. – Azt hiszem ez abban is közrejátszik, hogy inkább vagyunk egy család, mint csak kollégák. Mindegyikünk volt már mélyponton, és ez elég erős szövetséget állít közénk.

– Hajnali fél tízkor bölcselkedsz? – toppant be Garcia. – Azt hittem, az Reid szokása.

– Morgan rossz hatással van rád – ingatta fejét az említett.

– Tudod, hogy szeretlek ifjú zseni barátom – paskolta meg vállát nevetve Penelope. – Beszéltem JJ– vel – fordult Henley felé – , azt mondta ráférne pár koktél. Ma bejön, de megkért, hogy addigra beszéljelek rá egy csajos, piálós estére.

– Jól hangzik!

– Legutóbb is remekül néztetek ki másnap – heherészett Derek. – Remélem bírod a piát Hayworth.

– Emily még az irodában is napszemüvegben volt – közölte vigyorogva Spencer.

– Ennyire vészes volt? – nézett Garciára grimaszolva Henley.

– Tanultunk az esetből – adott kitérő választ, amin újfent nevettek.

–Milyen jókedv árad ma magukból – csatlakozott Dave is a társaságból. –  Viccet mesélnek?

– Tényleg hogy volt az a vicc, amivel Derek szívatni próbált, csak nem jött össze neki? – Henley Spencer felé fordult.

– Hm – végignézett a társaságon, felmérte a helyzetet és végül az elmesélés mellett döntött. – Félek, hogy Garcia nem engedne ki élve, ha nem mondanám el.

– Abban biztos lehetsz – bólogatott hevesen a technikus lány.

– Hány egzisztencialista kell egy izzó becsavarásához? – kérdezte Reid miközben elfojtott mosolya mellett térdére támaszkodott. – Kettő. Az egyik kicseréli a körtét a másik pedig megállapítja, hogy ez a szubjektivitás fénysugara a kozmikus nihili világban.

– Úristen Spenc – sóhajtott fel és őszinte nevetésben tört ki. Látszott, hogy nem megjátszott vagy erőltetett a kacagása, hanem olyasfajta, amit egy jó poén vált ki. – Vagy a sötétben ülnének azt várva, hogy az izzó világítani fog – tette hozzá nevetve. A jókedve nem csak Spencerre ragadt át, hanem a többiekre is, bár egy kukkot sem értettek a párbeszédből de nem tudták megállni a mosolygást.

– Ez jó gondolat.

– Nem értem – ingatta fejét Garcia –, de örülök, hogy te igen.

– Egy egzisztencialista nem cserélné ki az izzót, nem korlátozná a sötétséget – mondta Henley, mintha ez magyarázat lenne kábé mindenre, Spenc pedig újra felnevetett.

Az irodában töltött nap azért volt rossz, mert míg a terepmunka bár nehéz volt, de izgalmas is, a jelentések irkálása viszont unalmas.

– Nem is tudom hogy bírja ezt Hotch – ejtette le a tollat Henley.

– Elképesztően sok adminisztrációval jár egy ügy, de hogy minek?! – Derek értetlenül megrázta fejét és olyan lendülettel csapta össze a mappát, mintha a papírok tehettek volna minden bajról.

– Spenceerr! – kiáltotta lelkesen Reid nevét a berongyoló szőke törpe. A férfinak épp csak arra volt ideje, hogy felálljon és elkapja a rávetődő kisfiút.

– Ejha, a folyosó végén lehet hallani kisember – sietett elő Garcia is, JJ ekkor lépett be az ajtón.

– Ennyit arról, hogy nem rohangálunk az irodában – dorgálta szelíden kisfiát. Miután üdvözölték egymást a tárgyalóban kötöttek ki, hiszen volt mit megbeszélniük.

– Nem akartam elvállalni ezt az állást, olyannyira nem, hogy még Hotchnak sem szóltam arról, hogy megkerestek, de aztán Will megsérült. Nem is tudom, ez talán egy jel volt, hogy lassítanom kell, hiszen elsősorban anya és feleség vagyok.

– Csak ne tűnj el az életünkből.

– Már csak Henry miatt sem tehetném – JJ mosolyogva pillantott a Spencer ölében elterülő és nagyban édességet majszoló fiára. – Tagadhatatlanul rajong a keresztapjáét.  Henryvel elmegyünk hétvégén az állatkertbe, nincs kedvetek csatlakozni?

– Megnézzük a galambokat! – jelentette ki lelkesen a kisfiú általános nevetést kiváltva.

– Állatkerti galambokat? – cirógatta meg a végtelenül puha pofit Henley. – Hát te nagyon huncut vagy.

– Kérek papírt – nagy, kérlelő szemekkel pislogott Henleyre, míg felé nyúlt –, megmutatom a kedvenc galambomat, jó?

– Gyere nagyfiú – vette át Spencertől vigyorogva Henryt –, lássuk azokat a galambokat. Hát anyuci, lesz pár összetört szív utána – JJ felé fordította a vigyorgó kisfiút.

– A tiédet máris elrabolta, mi?

– Egyértelműen – nyomott puszit a hízelgősen hozzábújó kiskölyök fejére.

Henleynek volt egy olyan érzése, hogy JJ nem feltétlenül Henryre gondolt utolsó mondatánál, mindet tudó mosolya az ártatlan pislogásokkal társulva legalábbis ezt sugallta…

*Osho idézetének egy része

** J. Austin idézet részlet

Sziasztok!

Most, hogy már egyértelmű a dolog elárulhatom, semmi komoly tervem nem volt Leilával (eredetileg Lila, de az furcsa volt számomra), csupán egy pici konfliktusforrásnak tettem be. :) Viszont Ryan esetében ez nem mondható el. Bár nem sokat szerepel a karaktere mégis igen fontos Henleynek.

Nya, ott tartunk, hogy Spencer és Henley végre egymásra talált. Ezáltal most azt hihetjük, hogy minden könnyebb lesz. De mi is igazából? Hiszen még mindig nem tisztázott minden kettejük között. Tényleg könnyebb lesz? Titokban tartani egy ilyen horderejű dolgot a profi profilozó kollégák és barátok előtt? Ráadásul majd olyan környezetben, amit az utolsó négy részre teremtek neki. :D Ugye a történet elején adagoltam infókat a lányról, ám az utóbbi részekben nem sok mindent tudtunk meg róla. Feltűnt? Teljesen szándékosan zártam el az infó csapot, ám most újra megnyitom majd, hiszen vannak még érdekességek őt illetően… Haha, és Ryan kérdése? Mindenki nagyon örült, hogy Erin végre megszerezte Henleyt a csapatnak, de ez vajon végleges állapot?

Jaj és egy kérdés így a végére :) Ha Te lennél Henley milyen dallam szólalna meg a telefonodon, mikor Spencer Reid hív? Az én választásom erre a dalra jutott 0:50-től :)