Open my eyes #1

Part 1

Főszereplők: Jennifer Jareau, Aaron Hotchner

Mellékszereplők: Noelle Greenaway, Derek Morgan, Dr. Spencer Reid, Penelope Garcia, Janson Gideon, Emily Prentiss, Erin Strauss

Besorolás: +16

Figyelmeztetés: némely jelenet a nyugalom megzavarására alkalmas! Mindenki saját felsősségére olvassa.

Írói megjegyzés: A hónapokra figyeljetek. Ugrások vannak a múlt és jelen között.

Május – Quantico, Virginia

Sós, rozsdás illat volt érezhető. Mindenütt. Ilyen az, amikor szinte mindent vér borít be. Megszoktam már, a sokadik eset volt ez. De most mégis minden a feje tetejére állt.

– Jól vagy? – kérdezett rá Aaron a hezitálásom láttán.

– Jól – nyeltem egyet automatikusan. – Csupán az zavar, hogy Elle vére fénylik a falon.

– Tudom, hogy ez nem egy szokványos eset – sóhajtott fel. – De az ilyen helyzetekben kell még inkább félre tenned a személyes kontaktokat. Ha Ellere gondolsz soha nem leszel az a profi profilozó, aki valójában vagy. Egészen egyszerűen azért, mert az érzelmeid befolyásolnak.

– De ez a féreg a vérével írt a saját otthonának a falára! Elle vérével üzent nekünk! – eresztettem le a pisztolyt fásultan. – Hogyan zárjam ki az emberi mivoltom?

– Ő most Noelle Greenaway. Az áldozat.  Akinek az ügyét Jennifer Jareau különleges ügynök vizsgálja! – jött a szigorú, hivatalos válasz Hothcner különleges csoport vezető ügynöktől.

Igen, persze, egy újabb név, egy újabb arc, egy újabb ügy. Akit bántalmaztak, esetleg megkínoztak, megöltek. Csak egy arc azok közül, akiket egy embertársuk kínozott meg.

De még is hol van az a pont, amikor az elméd segítség után kiált?

Talán akkor, amikor egy olyan emberről látsz bűnügyi portfóliót, aki amúgy az életed része?

***

Július –  Quantico, Virginia

Nyolc héttel később adta le a jelvényét. Úgy sétált ki az iroda ajtaján, hogy kétségem sem volt afelől: soha nem látjuk viszont. Próbáltam visszaidézni az eseményeket. Miért nem vettem észre, hogy valami nagy baj van?

Június

A balesetét követően hat héttel később láttam viszont Elle– t. Kórházi közegen kívül. Levágatta a haját, kicsit erősebb sminkszereket használt, még az öltözködése is változott, igaz csak egy leheletnyit. Ha csak egy vagyok a kollégái közül valószínűleg szívből megdicsérem az új frizuráját, a változást, ami előnyös. De mint hivatásos profilozó csak azt láttam, hogy egy fiatal nő változtat a külsején, hogy ne az áldozat legyen, hanem csak egy nő a mindennapokból. De valami miatt mégsem voltam eléggé figyelmes.

– Most komolyan, miért vagy még mindig itt? Péntek este van.

– Sorozatos nemi erőszak Dayton– ban. – ejtettem az aktát az asztalra.

– A részletek? – kérdezett vissza Elle.

– Egy férfi három hónapja megerőszakolt öt diáklányt egy teológiai főiskolán. Kábé heti egy támadás, aztán hirtelen semmi. Kilenc napja azonban újra felbukkant. Most viszont más típusú nőket választott. A két legutóbbi áldozat a harmincas évei végén járt, és nagyjából öt nap különbséggel csapott le.

– Ezek a támadások hol történtek? – nézett rám Jason.

– A város másik felében – mutattam a térképre. – Lesben várt rájuk az otthonukban.

Egy pillanat alatt öntött el az Elle– nél töltött helyszínelés emléke. Lopva rápillantottam, és ahogy szemem sarkából láttam nem csak én tettem ezt.

– Honnan tudni, hogy ugyan az a fickó? – pillantott fel ránk Elle tollának végét rágcsálva.

– Üzenetet hagy a rögzítőn – sóhajtottam fel.

– Mielőtt támad, megfélemlíti áldozatát – meredt maga elé Reid.

– Felismerték a hangját? – kérdezett rá Gideon.

– Nem. Ugyan megvan a DNS– e, de nincs benne a rendszerben.

– Először diáklányokat támadott meg – nézett végig a fiatal arcokon Jason. – Aztán váltott. Miért?

– A sorozatos erőszak tevők ragaszkodnak egy bizonyos típushoz. Csak olyan nőkkel élhetik ki a fantáziájukat – mormogta Spencer pontosan úgy, mintha egy tankönyvből olvasná fel.

– Talán így üzen, hogy egyetlen nő sincs biztonságban – szólt bele Elle.

– Hívd Morgant és Hotch– ot, amint kész a gép indulunk Ohio– ba – sietett ki az irodából Jason.

– Rendben – sóhajtottam fel.

Egy óra múlva, tehát péntek este fél tizenegykor ezerötszáz láb magasan Dayton felé tartott a gépünk, hogy egy újabb bűnelkövetőt iktassunk ki.

*

– Elgondolkodtál, igaz? – hallottam meg Aaron hangját. Éppen egy e– mailt nyomtattam ki, amelyet a helyi rendőrség küldött át.

– Hogy? – kérdezett vissza Jason.

– Milyen más a hangulat a gépen – nézett körül. – Egészen más, ha az áldozat még életben van.

– Tegnap este újabb nőt erőszakolt meg – ereszkedtem Aaron ülésének a karfájára sóhajtva.  Alisha Jordan, harmincnyolc éves, a módszer ugyan az. A hátsó ajtón jutott be, fegyverrel kényszerítette áldozatát.

– Volt üzenet? – nézett fel rám Hotch.

– Egy órával a támadás előtt hagyott hang üzenetet – bólintottam, s nyomtam le az MP3 lejátszójának gombját. – „Készen állsz a találkozásra? Bízz bennem! Tudom mit akarsz.” – A saját otthonaikban támadta meg ezeket a nőket – borsózott bőröm az undortól. – El kell kapnunk, mielőbb.

– Ez az üzenet nem fenyegetés – simított végig orrnyergén Jason. – Felkészítés. Készen állsz, bízz bennem. Őszintének tűnik.

– Egy megerősítésre váró erőszak tevő – bólintott Derek.

– Az üzenetekkel udvarol. Így mutatkozik be az áldozatoknak – folytatta Spencer.

– Egy ideje figyelhette őket, elég sokat tud róluk – emelte meg az aktát Aaron.

– Kezdjük előröl. Az első áldozatok diáklányok voltak – összegezte Jason. – Vallásosak, fiatalok. Miért váltott?

– Találtak bármilyen kapcsolatot az áldozatok között?

– Nem, még semmit – feleltem csüggedten.

– Ki kell derítenünk miért változtatott – meredt rám Jason. – Kulcsfontosságú a következő áldozatok szempontjából, mert sajnos lesznek még.

Dayton, Ohio

– Jennifer Jareau különleges ügynök – nyújtottam kezet a velem szemben álló nőnek. – Velem beszélt telefonon.

– Üdvözlöm Jareau ügynök – sóhajtott gondterhelten. – Maggie Callahan nyomozó vagyok. Az elejétől kezdve én viszem az ügyet, kérdezzenek bátran. Örülök, hogy itt vannak, minden kezd kicsúszni a kezünkből.

– Azért vagyunk itt, hogy segítsünk – bólintottam határozottan. – Gideon, Hotchner, Morgan és Dr Reid, a viselkedéskutató egység ügynökei – mutattam be a csapatot. – Hol pakolhatunk le Maggie? Szükségünk lesz egy helyiségre.

– Az őrs tárgyalója tökéletes lesz – terelt minket egy ajtó felé. A szokásos rutinnal rendezkedtünk be, fél óra múlva élő kapcsolat állt fel  az FBI központja és az egységünk között. 

– Először is beszélnünk kell a legutóbbi áldozattal – kezdte Hotch. – Elle és én bemegyünk a kórházba. JJ te és Morgan menjetek el a Szentháromság Főiskolára.

– Magukkal megyek – fordult felém Maggie. – Többször beszéltem az egyik áldozattal.

– Rendben – bólintottam.

– Reid tiéd az áldozatok közötti hasonlóság felkutatása.

– Átnézem a földrajzi lehetőségeket is – húzta maga elé az aktát. – Felhívom Garciát.

– Két óra múlva itt találkozunk!

*

Hosszan kortyoltam a kávémba. Késő este volt mikor mi még az irodában ültünk.

– Annyi életet tett tönkre – idéztem fel a lány szavait. – Attól tartok Hotch, hogy sokkal több áldozatról van szó, mint ahányan bemerték vallani.

– Az öngyilkos lány édesapja átadta a búcsúlevelet. Teherbe ejtette a lányt, aki nem volt képes ezzel együtt élni. Hiába volt vallásos a halát választotta inkább. A tettes szemében ez lehetett a váltás kiváltó oka. Tudjuk, hogy ismeri az áldozatit, és az erőszak után figyeli is őket. De miért?

– Megvan a kapcsolat – rontott be Reid. – Mindegyik harmincöt feletti áldozat ugyan ahhoz a meddőségi klinikához fordult segítségért.

– Negyed tizenkettő, most már nem mehetünk oda – dörzsölte meg szemeit Callahan nyomozó. – De holnap reggel ez lesz a legelső dolgunk.

– Pihennünk kell – állt fel Hotch. – És ez parancs! – tette hozzá mikor Morgan bele akart vágni. – Friss tudat kell mindannyiunknak, hogy megtaláljuk azt a férfit, akire ráillik a profil.

Duplán zártam be az ajtót és még ott volt a biztonsági lánc is, a fegyveremről nem is beszélve. De mégsem éreztem magam biztonságban, holott töltöttem már rosszabb helyeken is éjszakákat. Éppen arra gondoltam, hogy összepakolom az aktát és lefekszem, mikor kopogtak az ajtón. Megkönnyebbülés futott végig rajtam, mikor Aaront láttam meg.

– Szia! Miért nem pihensz?

– Le akartam feküdni, de valami nem hagy békén – lépett be. – Jól vagy JJ?

– Miért kérded? – hökkentem meg.

– Ne értsd félre, de zavart a viselkedésed. A mélygarázsban is ösztönösen húztál Reidhez, vagy hozzám, megrezzentél a csattanásokra. Nem szoktál ilyen lenni.

– Az ember hajlamos elfelejteni, attól még, hogy profilozó, mégis csak ember – ültem az ágyra. – Kényelmetlenül érzem itt magam Hotch. Valami miatt megvisel ez a hely. Talán mert tudom, hogy egy örült pszichopata nőket erőszakol meg kint – mutattam az utca felé.

– Itt maradjak veled? – tette fel a kérdést. A valaha volt leg elképesztőbb kérdést, amit hallottam tőle.

– Tessék? – szaladt ki számon a döbbenet kérdés formájában.

– Mindegyőtökre szükségem lesz holnap. Ma – javította magát az órára lesve. – Gyanítom nagyjából másfél órát aludnál egyedül. És nem akarom, hogy félj – tette hozzá gyengédebb hangon, elérve, hogy ne sértsenek szavai, hanem a törődésről árulkodjanak.

– Nem vagyok álmos – toporogtam a fürdő ajtajában.

– Pedig pihenned kéne – kért szelíden. – Jennifer, nincs valami oka ennek a pániknak?

– Ha lenne tudnál róla. Az aktámban lenne, tekintve hogy a zoknim mérete is benne van.

– Tudod, hogy ez nem igaz – nézett szemembe.

– Kérdezhetek valamit? – méregettem, bólintott így folytattam.  – De ha nem akarsz ne válaszolj. Felfigyeltem valamire pár hete az egyik kihallgatásodnál. Azt mondtad, hogy néhányan gyilkossá vállnak azok közül, akik erőszakos családban élnek, néhányan pedig azzá, akik elkapják ezeket a gyilkosokat.

– Ez nem kérdés – ráncolta homlokát.

– Én azt éreztem, hogy magadról beszéltél. Helyes volt az érzetem?

– Félig meddig. Nem a klasszikus értelemben véve – dőlt háta a kanapén. – Ha te eszel, én beszélek – biccentett az érintetlen étel felé. – Ne feledd én kaptalak el mikor majdnem összecsuklottál a nem evés miatt.

– Figyelmes vagy – ültem mellé törökülésben, megállapításomra halványan elmosolyodott – Oké, áll az alku. És többször kéne mosolyognod, jól áll neked.

– Ritkán van okom a mosolyra, főleg az irodában.

– Tudom – villant be a legutóbbi balhé Quanticoban. – Figyelek – utaltam elkezdett beszélgetésünkre.

– Nem nagy sztori – kezdte úgy, mintha valóban csak egy, a napokban megtörtént esetet mesélne a helyi kávézóból. – Sean és én rendszeresen kikaptunk apámtól, amire kicsi gyerekként szükséges, ám de nagyon rossz büntetési módként gondoltam. Nyilván egy öt éves kölyök az öccsével tud rosszalkodni, bár ez nem magyarázat arra ha a felnőtt ezt ütésekkel torolja meg.

– Egyáltalán nem az – néztem nagy szemekkel őt. Mindig is különösen gyengén érintett, ha gyermek bántalmazás került szóba. Az egyik legundorítóbb fajta tette volt az emberiségnek. – De ti mégis az apátok nyomdokaiba akartatok lépni, mindketten.

– Én mondtam, hogy nem a klasszikus értelemben véve vett sztori ez – fordult felém hirtelen. – Ahogy nőttünk egyre jobban éreztük, hogy ez nem azért van, mert rosszak voltuk, hanem mert ő egy ilyen ember. Feszegettük a tudatunk határait és kezdett összeállni a kép, hogy valami nem stimmel. Aztán egy nap az egész véget ért, soha többet nem emelt kezet egyikünkre sem, de onnantól kezdve még szigorúbb, még következetesebb nevelést kaptunk.

– Történt valami? – kérdeztem halkan. Az ilyen történetekben mindig van egy sokk hatás ami miatt változnak a dolgok.

– Seant úgy megütötte, hogy elvesztette az eszméletét, kórházba kellett vinni – felelte, keze ökölbe szorult az emlék hatására, bár nem tudtam ezt mennyire vette észre.

– Sajnálom – simítottam kezem az övére, hogy enyhítsen merev tartásán. Lenézett kezeinkre és hagyta, hogy végigsimítsak rajta. Nem akartam túlfeszíteni a húrt, hiszen a felettesem volt, de a valóságban sokkal inkább éreztem közeli barátnak, csak éppen az érzelemmentes maszk miatt, ami mögé bújni tudott nem tudhattam, hogy ő is így vélekedik e rólam.

– Mindezek ellenére sok dologra megtanított minket, és ezért iszonyatosan kettős harcot vívtunk. Mondjuk egy tíz éves gyereket nem érdekel a New York Times gazdaságpolitika rovata, de nap mint nap felolvastatta velünk. Nem meglepő, hogy felnőttként is komoly lettem – vont vállat, mintha csak magyarázatot adna.

– Nézd Aaron, akármi is történt a múltadban szerintem te egy nagyon jó ember lettél. Sokan felnéznek rád, tisztelnek, és a valódi tiszteletet nem lehet csak úgy kivívni.

– Te vagy az egyetlen, aki Aaronnak hív – jelent meg ismét egy félmosoly ajkain egy percnyi csend után.

– Reidet meg Spencnek – kuncogtam fel. – Én már csak ilyen vagyok. Ő ezért baseball meccsre vitt, tőled mit várhatok? – folytattam oldottabb hangon.

– Majd kitalálok neked valamit. Ígérem! – tette hozzá nevetve mikor megforgattam szemeimet. – Egy óra múlt, most már aludnod kell – fejezte be a témát szelíden, ám de ellentmondást nem tűrően.

– Hotch – suttogtam a sötétbe fél óra múlva.

– Hm? – morrant fel.

– Alszol?

– Szerinted?

– Jól van na – ültem fel az ágyban. – Most felejtsük el, hogy a főnököm vagy, én meg a beosztottad. De, khm, nem lenne kényelmesebb az ágyon, mint azon a nyekergő kanapén? Simán elférünk.

Válasz helyett csupán azt éreztem, hogy lesüpped az ágy. – Kösz, hogy elmondtad – súgtam ismét.

– Bízom benned JJ – sóhajtott fel karcos hangon.

– Ez kölcsönös!

Így esett, hogy reggel életemben először Aaron mellett ébredtem fel…

Június – Quantico, Virginia

Maggie Callahan nyomozó ajándék csomagjának már csak az emléke volt meg, mi pedig további ügyekkel foglalkoztunk. Nem mindegyik zárult olyan sikerrel, mint az ohio– i ügy, amikor is elkaptuk a tettest mielőtt még újabb áldozata lett volna, de összességében hatékonyan teltek napjaink.

– Hoppá JJ! – nézett végig rajtam Morgan vigyorogva. – Mi ez a szexi szerkó bébi? 

– Javíthatatlan vagy Derek – vontam fel szemöldököm mosolyogva.

– Most miért?! – kérte ki magának. – Semmi olyat nem mondtam!

– De gondoltál rá te csokoládéba töltött Isten – szólt bele Garcia általános nevetést kiváltva.

– Ott a pont! – mutattam Penelopéra. – Nem kell semmit mondanod, rád van írva, hogy gondolatban már rosszalkodsz!

– Még hogy nem vagytok előítéletesek, huh? – legyintett. – De most komolyan JJ dögös vagy!

– Kösz! Pár volt egyetemi barátommal találkozom – avattam be őket.

– Ilyen cuccban pasizni kell menni kislány!

– Hétfőn találkozunk! – intettem búcsút és beléptem a liftbe.

Talán a második mojitomba kortyolhattam bele, amikor befutott Mack is.

– JJ! – ölelt meg. – De jó téged látni. Mondjuk nem így képzeltem el egy FBI ügynököt – nézett végig rajtam.

– Elhiheted nem szoknyában megyek terepre!

– Pedig a kollégáid tuti díjaznák – mekegett bele Russ. – Mi a fehérgalléros osztályon legalábbis igen!

– Kispályások – legyintettem nevetve.

– Te JJ, és Hochner tényleg olyan veszettül szigorú főnök, mint ahogy az FBI berkein belül mondják? – kérdezett Russ.

– Szigorú, az tény – sóhajtottam. – De azt hiszem ez teljesen helyénvaló.

– Oké, oké, de az a mendemonda járja, hogy nagyon szigorú! Egy késés és véged.

– Hotch igazán remek ember, és nagyon jó ügynök. Ezt terjesszétek, ne a baromságokat.

– Hogy véded – karolta át vállam nevetve, ami alól nem feltűnően, de kibújtam.

– Csak az igazat mondtam. De most komolyan az FBI– ról akarsz dumálni, mikor állandóan az irodában vagy?

– Igazad van Jareau! Igyunk egy tequilát az egyetemi emlékekre – intett a pincérnek Ned.

– Végre egy értelmes ötlet – mormogtam mire gyilkos pillantást küldött felém kedvenc barátom.

Egy órával és pár itallal később csörögni kezdett mobilom. Sóhajtva húztam elő és Hotch neve láttán le is hervadt mosolyom. Nem jelent jól egy ilyen kései hívás.

– Szia!

– JJ azonnal be kellene jönnöd.

– Mi történt?

– Majd az irodában elmondom, Georgiába utazunk nagyjából egy óra múlva. Felvegyelek?

– Nem otthon vagyok. Kb húsz perc és beérek az irodába.

– Nee már Jen! – morrant fel Russ. – Tuti azaz öntelt góréja az! – hangoskodott.

– Russ kussolj már – szisszentem fel.

– Russ Jackson? – kérdezett vissza metsző hangon Aaron. – Nos, akkor mint goré: negyed órát kapsz JJ!

Reagálni nem volt időm, máris bontotta a vonalat. Klassz hogy hallotta Russ idiótaságát!

– Hogy te mekkora egy pöcs vagy! – dobtam le pár bankjegyet az asztalra. – Majd hívlak – pillantottam Nedre és otthagytam őket. Hallottam még Russ de mos mééér’ felkiáltást, de a többit már elnyomta  a bárban szóló zene.

Tizenhárom perccel később szálltam ki a liftből, egyenesen a tárgyalóba siettem, ahol már Jasonon és Hotchon kívül mindenki jelen volt.

– Hű, ez tényleg dögös ruha – vigyorodott el Emily.

– Morgan! – pillantottam rá leszúró tekintettel.

– Nyugi nyuszibogyó – emelte fel kezeit.

– Bocs – szusszantottam.

– Negyvenöt perc múlva indulunk Atlantába – lépett be Aaron. – Jennifer szeretném tudni, hogy mennyit ittál.

– Nem sokat – feleltem nyugodtan. Számítottam erre a kérdésre, valójában egy szondán sem lepődtem volna meg. 

– Konkrétan? – támaszkodott az asztalra mérges tekintet mellett.

– Egy tequilát és három mojito koktélt – húztam ki magam. Oké, hogy mint főnök megkérdi, hogy szabadidőmben mennyit ittam mielőtt elküldene egy ügyhöz, na de így?!

– Lehetséges, hogy itt kéne inkább maradnod kijózanodni!

– Mi? Te szórakozol velem? – pattantam fel dühösen. – Még ha részegen dülöngéltem volna be, de így?

– Ugyan Hotch, semmi baja – szólt bele Jason.

– Iszik egy kávét, esetleg alszik a gépen és le is van tudva – vett védelmébe Derek is.

– Ülj le! – parancsolta. – Egy órával ezelőtt meggyilkoltak egy házaspárt Georigiában.

– És már fel is kértek minket? – csodálkozott Emily.

– Igen, ugyanis az egyik tettes felhívta a 911– t.

– Ez vicc ugye? – kapta fel fejét Derek.

– Méghozzá a helyszínről – nyomta meg a távirányítót Hotch, ami amúgy az én munkám lett volna a beszámolással együtt. És bár hiába nem voltam itt, gyanítottam ezért is lecseszést kapok ezek után. Teszem hozzá teljesen jogtalanul. 

– Mr Kyle netes milliomos, tehát a média rá fog ugrani a gyilkosságokra. Ráadásul a tettes hagyott egy üzenetet, idézet a Jelenések könyvéből. Semmi szükségünk egy vallási eredetű gyilkosság történt szalagcímre.  JJ képesnek érzed magad arra, hogy józanul állj a média rendelkezésére?

– Mi a fene bajod van velem? – meredtem rá. – Az ég egy adta világon semmi bajom nincsen! A munkaidőm után SZABADIDŐMBEN találkoztam pár barátommal, tudtommal ezt nem tiltja a szabályzat.

– Minden esetre jobban is választhatnál barátokat – morrant fel.

– Tudod mit? Igazad van! – csattantam fel és az aktával a kezemben kisétáltam az irodából. – A gépen elolvasom!

Dühösen csaptam le az aktát, hogy öntsek magamnak egy kávét.

– JJ mi ütött Hochba? – kérdezett rá Derek miután szétoszlott a csapat.

– Fogalmam sincs – vontam vállat.

– De mi volt ez az utalás?

– Kérdezd meg tőle, hátha ő tudja miért viselkedett így! Bocs Derek, de hallottad a főnököt józanodnom kell – tettem hozzá ironizálva.

Egy szó sem szóltam hozzá az elkövetkező öt órában. Emilyvel együtt aludtam egy keveset a gépen, de a többi, utazással telt órában az üggyel foglalkoztam. Összeállítottam a sajtótájékoztató résztvevői, helyszínét, időpontját, hogy Atlantában már csak a helyi erőkkel kelljen egyeztetnem.

Hosszú és fárasztó órák elébe néztünk, ugyanis mire Atlantába értünk újabb áldozatot szedett a tettes. Mindenki tette a dolgát, pontosan úgy, ahogy szoktuk az idő mégis vészesen rohant el mellettünk a gyilkos kezére játszva.

24 órával később

– Az egyik tettes egy bizonyos Rafeleről beszél. Létezik, hogy hárman vannak? – nézett végig az áldozatok fotóin a nyomozó.

– Nem. Maximum ketten vannak. Az egyes szám harmadik személy használata utalhat arra is, hogy a gyilkos valóban azt hiszi nem ő a tettes. Több, évekkel ezelőtti eset is beszámol arról, hogy a tanúvallomásokkor a gyilkos részletesen beszámolt tetteiről, de mindvégig harmadik személyben.

–  Az átküldött anyagon is csak két hang különíthető el – jött Garcia válasza a telefonból. – Átnéztem az elmúlt fél év bejelentéseit, nem messze tőletek találtam egy férfit, aki betörést jelentett Mr Kyle házától.

– Tessék?

– Egy bizonyos Tobias Henkl a kutyáját sétáltatta nem messze az áldozat otthonától, amikor is arra lett figyelmes, hogy egy férfi ólálkodik a ház körül. Hívta a 911– t, de mire kiértek a tettes elmenekült.

– Derítsd ki ennek a Henklnek az adatait – kérte Hotch.

– Előtted járok főnök! Átküldöm a címet – nyomkodta a billentyűket. – Látjátok?

– Kösz Garcia – írtam fel.

– Menjetek ki Reiddel és kérdezzétek ki, hátha emlékszik valami nem szokványosra – adott utasítást Hotch.

– Meglesz – bólintottam.

– Már egész barátian kommunikáltok – nézett rám jelentőségteljesen Spenc nagyjából az út háromnegyedénél. 

– Ezt te sem gondolod komolyan. Az elmúlt harminc akárhány órában kb ötven szót váltottunk, azt is csak hivatalosan.

– Ötvenhármat, ha pontosak akarunk lenni – kotyogott közbe Dr Zseni Reid. – JJ, nem gondolod hogy ennek köze van az ohio– i éjszakához?

– Te honnan tudsz erről? – meredtem rá.

– Láttam Hotch– t bemenni hozzád, Elle-hez tartottam éppen – ráncolta homlokát. – Mikor visszamentem a szobámba nálad még égett a villany, de Hotchnál sötét volt. És utána otthon is látszott rajtatok, hogy bizalmasabb kapcsolatba kerültetek, így kikövetkeztettem, hogy valószínűleg együtt töltöttétek az éjszakát. Minden az után változott meg ugynais. 

– Mi? Egy égő villanykörtéből és pár együtt megivott kávéból? Ennyire te sem vagy okos!

– Nem egészen, tudod az emberi agy képes elhitetni, hogy az érzelmeit teljesen el tudja rejteni és csak – kezdte, de belevágtam.

– Spencer!

– Bocsi. A lényeg, hogy azért ennél többről van szó. Gesztusok, mimikák, talán ha láttad volna kívülről magatokat – gondolkodott el egy pillanatra. – Felhozta a barátaidat azon az estén, mikor vitáztatok. Tehát több személyes dolgot tud rólad. Te visszavágtál, hogy tudod mit, igazad van, amivel valójában nem adtál neki igazat, hanem megsérteni akartad, hogy nem tartasz igényt többet a barátságára, ergo több volt köztetek, mint munkatársi kapcsolat.

– Semmi sem történt, csak beszélgettünk. Nyomasztott az ohio– i közeg, és ezt Hotch észrevette. Tartott attól, hogy összeomlom vagy ilyesmi.

– Azt nem mondtam, hogy történt valami. Csak tudtam, hogy bizalmasabb kapcsolatba kerültetek.

– Olyan hülye szó ez a bizalmasabb kapcsolat – fintorogtam. – Veled meccsre járok mégsem jössz azzal, hogy baráti kapcsolatunk is van, nem csak munkatársi.

– De én nem is vagyok féltékeny Russra, mint Hotch!

– Micsoda?! – hökkentem meg. – Ez baromság!

– Ha te mondod – vigyorodott el. – Azt hiszem megérkeztünk JJ! – mutatott a semmi közepén álló ócska házra.

Kellemetlen érzés fogott el a sötétségben lépkedve, de igyekeztem legyűrni. Csengő híján határozottan kopogtam a bejárati ajtón.

– Hello Mr Henkel! – mosolyodtam el, s mutattam fel igazolványom mikor egy középkorú férfi nyitott ajtót. – FBI. Jaerau különleges ügynök vagyok, ő pedig a társam Reid ügynök.

– FBI?

– A szemtanúja volt néhány hete egy betörési kísérletnek, ezzel kapcsolatban szeretnénk a segítségét kérni.

– Tényleg? – pislogott értetlenül.

– Látta, hogy valaki be akar mászni egy házban. Hívta a 911– t.

– Én?

– Nem ön Tobisa Henkel? – szólalt meg Ried mellettem.

– De én vagyok. Sajnálom nem segíthetek.

– A jelenés szerint felhívta a rendőrséget, miközben kutyát sétáltatott – néztem el mellette, hogy kapjak valami képet a házról, ami nem volt egyszerű, ugyanis éppen hogy csak résnyire nyitotta az ajtót.

– Ez tévedés, nekem nincs is kutyám.  Csak ketten élünk itt az apámmal.

– Oh, elnézést. Sajnálom, hogy zavartuk – mosolyodtam el ismét úgy téve mintha nem tűnt volna fel a férfi zavart viselkedése. Szó nélkül csapta be az ajtót, és oltotta is le azonnal a veranda egyetlen fényforrását megnehezítve, hogy lejussunk onnan.

– Itt valami nem stimmel – néztem fel Spencerre az udvaron álló egyetlen tompa fényű kandelábere alatt. – Kihívja a rendőrséget, aztán úgy tesz, mintha nem ő tette volna. Miért?

– Hogy meg tudja mérni a reakcióidő – bámult maga elé. – JJ! Ha te meg akarnál ölni valakit mire lennél kíváncsi a rendőrséggel kapcsolatban?

– Hogy mennyi idő alatt érnek ki a helyszínre! – válaszoltam, de eddigre ő már a ház mögé indult.

– Ne, Reid! Várj! – sziszegtem, de hiába, legyintett és tovább ment. Elővettem pisztolyomat és a zseblámpát, úgy követtem őt.

– JJ! – futott felém a másik irányból, tehát megkerülte a házat. – Ő az!

– Biztos?

– Volt már olyan, hogy ilyenben tévedtem? – lopakodott a csűrhöz. – Hallottam, hogy az apjával vitatkozik a gyilkosságokról, de meglátott az ablaknál és kimenekült ide. Hívd Hotchot!

– És mégis hogyan?! A semmi közepén vagyunk, itt madár se jár, nem hogy térerő legyen!

– Persze, hogy nincs – szuszogott idegesen. – Te menj előre, én hátulról megkerülöm az épületet, nem engedhetjük, hogy megszökjön! Hotch tudja, hogy itt vagyunk, keresni fog bennünket.

– Nem, nem, nem! Reid ez nem jó ötlet! Együtt kellene maradunk! Ez egy pszichopata! – természetesen nem hallgatott rám és eltűnt a sötétben. – Az Istenit Reid!

– JJ – hozott felém tompa hangot a szél pár pillanattal később – mene…

– Reid? – lépkedtem be óvatosan a csűrbe, melynek ajtaját kivágta a huzat. Korom sötét volt, és furcsa szagot hozott felém a szél. Régi, lepukkant épület volt, már amennyit láttam a zseblámpa fényében, a mennyezetről súlyosnak tűnő, rozsdás láncok lógtak le, némelyik közülük éles kampóban végződött. Ösztönösen tudtam, hogy mindketten veszélyben vagyunk, a szívem hevesebben vert, és az adrenalin zubogott ereimben. Egy– egy lánc összeért, jellegzetes csilingelő hangot adva, még horrorisztikusabbá téve az amúgy is hátborzongató helyet.

Lassan haladtam befelé, és az egyik lépésnél furcsa állagú valamit éreztem talpam alatt. Nagy levegőt véve lefelé irányítottam a lámpát. Vérrel és húscafatokkal keveredett szennyes szalma került a látóterembe. Egy pillanatra feltört bennem az émelygés, de a tócsához vezető vércsíkot követnem kellett. Tágra nyílt pupillákkal meredtem a vérben úszó fekhelyre, amelyen egy felismerhetetlenségig összerágott maradvány feküdt. A matrac körül véres pofájú, elvadult kutyák hevertek, akik morogva támaszkodtak fel a betolakodásom miatt. Egy tized másodperc alatt állt össze bennem a kép, vagy én maradok életben vagy ők.

Egyszerre történt minden. A csúszós szalmán elvesztettem az egyensúlyom a lövések hatására, és ahogy lendítettem a karom beleakadtam az egyik éles kampóba. Éreztem, ahogy felhasítja a bőröm, a húsomba mar, de nem foglalkozhattam vele egyenlőre. A lövéseket hallania kellett a tettesnek és Reidnek is, de semmit nem hallottam csak a szél mocorgását és a kukorica leveleinek jellegzetes susogását. Nem tudom mennyi idő telt el az után, hogy egy viszonylag biztonságos helyről figyeltem a terepet, de egyszer csak távoli szirénák hangja ütötte meg fülemet. Gyomorforgató szagot kevert a szél, előhozva a vér és halál szagát. Fegyveremet magam elé tartva léptem ki a sötétből mikor meghallottam Derek és Aaron hangját.

– JJ! – sóhajtott fel Hotch. – Úristen! Jól vagy?

– Igen – bólintottam megkönnyebbülten. Fegyverét eltéve sietett hozzám és szorosan karjaiba zárt. – Attól tartok, hogy  Reid eltűnt. Kettéváltunk.

– JJ megsérült, de összességében jól van, Reid viszont nincs itt, kettéváltak – tájékoztatta a csapatot Derek.

– Te vérzel – tolt el óvatosan magától. – Megsérültél?

– Le kellett lőnöm őket – töröltem le kibuggyanó könnyeimet kézfejemmel, ahogy körbe néztünk.

– Tudom, helyesen cselekedtél – húzta végig hüvelykujját arcomon eltüntetve maradék könnyeim. – Gyere, meg kell nézni a sérüléseidet.

– Hotch, ez az őrült a kutyákkal szedette szét azt a nőt – mutattam befelé remegő kézzel. – Mindenütt vér és maradványok vannak.

– Azt hiszem JJ egy kisebb sokkot kapott a helyszínt látva nem is csodálom – vezetett ki a mentőautóhoz. – Prentiss ne menj be! – szólt rá. – Itt ölték meg a nőt. Ez már a helyszínelők területe lesz. Gideonék átnézték a házat sehol senki, az elkövető valószínűleg magával vitte Riedet.

– Ezt össze kell varrni, be kell vinnünk a kórházba kisasszony!

– Mi? Nem! Varrja össze itt, vagy hagyjon békén. A társam egy pszichopata túsza, nem fogok órákat pazarolni arra, hogy egy karcolás miatt autókázzak!

– JJ, ez nem egy karcolás – tette vállamra kezét Hotch. – Tudom, hogy segíteni akarsz Spenceren, de ahhoz egészségesen kellesz.

– Egy tetanuszt itt is tudnak adni, mint ahogy varrni is lehet! – makacskodtam tovább. – Akkor meg?! Ez az ember évek ki sem mozdult ebből a lakásból, csak ha gyilkolni ment, csak itt deríthetjük ki hová vitte Reidet. Maradok, ha tetszik, ha nem.

– Rendben JJ, de végig mellettem maradsz! – adott utasítást, megadóan bólintottam.

Egy órával később a férfi lakását túrtuk fel nyomok , lehetséges helyszínek és válaszok után kutatva.

– Mondd, hogy Garcia talált valamit – néztem kérőm Morganre.

– Szó szerint azt mondta, hogy a gépe olyan, mint egy őrült tinié. Semmi jele a megerősítésre váró gyilkosnak.

– Ez nem áll össze. Valamit nem veszünk észre – sóhajtott fel Aaron. – Még egyszer kutassátok át a ház környékét. Aaa, te itt maradsz Jennifer – kapta el karom, mikor indultam volna. – Itt is szükség van rád! – olyan hirtelen mozdult, hogy meglepődni sem volt időm. Hosszú puszit adott homlokomra majd Derek után indult. – Emilyvel hallgassátok ki azt a férfit, akivel együtt voltak a csoportban – szólt vissza válla felett.

Éppen hogy csak felbukkant a Nap a horizonton autóba ültünk, hogy kihallgassuk azt az egyetlen egy embert, aki ismerte Tobiast.

– Jól vagy? – nézett rám Emily mikor már visszafelé tartottunk. –Zűrös huszonnégy órán vagy túl. Pihenned kéne egy kicsit.

– Semmi bajom – sóhajtottam. – Majd pihenek, ha már előkerült Spenc. Nem lett volna szabad külön válnunk.

– Nem a te hibád az, ami történt JJ!

Telefonom csörgése vetett véget beszélgetésünknek, amit valójában nem is bántam.

– Mi történt? – kaptam fel.

– Semmi – jött Hotch hangja. – Mikor értek vissza?

– Talán tíz perc, miért?

– Úgy véljük, hogy Tobiasnak többes személyisége van, ez volt az, amit nem vettünk észre, ami nem stimmelt.

– Többes személyisége?

– Ráadásul az egyik az apjáé, a fiú naplói erről tanúskodnak. Profilt kell csinálnunk Tobias apjáról, hátha ő döntött arról hová vigyék Reidet.

– Sietünk!

Órák teltek el és bár egyre többet és többet tudtunk meg az elkövetőről úgy éreztem nem jutunk közelebb Spencerhez. Emily forró teát hozott nekem és bár a kávéra nagyobb szükségem lett volna akkora boci szemekkel nézett, hogy nem volt szívem visszautasítani. A fáradság elemi erővel tört rám, ahogy az ital melege szétterjedt testemben. Iszonyatosan nehéznek éreztem a fejemet, így hátra kellett hajtanom azt.

– Emily… –  motyogtam, a józanságom utolsó szikrája még érzékelte, hogy ez nem természetes álmosság, majd a szemeim lecsukódtak és minden elsötétült.

Aztán egyszer csak felébredtem. Hunyorogva próbáltam összerakni, hogy mi is történt, hol is vagyok egyáltalán amikor bevillant a kép a véres csűrről, Spenceről az aggódó tekintetekről mikor Hotch kivitt a mentőhöz. Dühösen csörtettem le az emeletről ahogy tudatosult bennem az álomtalan alvás nem a véletlen műve volt.

– Ti begyógyszereztetek?! – kértem számon a srácokat.

– Muszáj volt sajnálom JJ – mentegetőzött Emily. – Pihenned kellet egy keveset.

– De hogy tehetted?

– Parancsot adtam rá neki! – jött mögülem Aaron hangja. – Sajnálom, hogy a hátad mögött tettük, de iszonyatosan ki voltál merülve, és elég sok vért vesztettél. Kellett a szervezetednek pár óra, amíg feldolgozhatta ezt a sokkot.

– Ezért még számolunk – emeltem fel mutatóujjam mérgesen.  – De most számoljatok be miről maradtam le.

– Volt egy újabb gyilkosság…

– Reid?!?

– Nem. Viszont a tettes élőképet biztosít számunkra.

– Micsoda?

– Látjuk Spencert, bár nem mindig – mutatott a gépekkel teli szobába – De lenyomozni nem lehet az IP címet. Átjátszókat használ.

– Srácok gyertek! – sikoltott fel Garcia.  – Felkerült a legújabb gyilkosság!

– Mikor rakta fel?

– 9:23– kor.

– És mikor volt a gyilkosság? – folytatta Emily.

– A 911– et 9:04–  kor hívták, nagyjából ekkortájt – pillantott rám Hotch.

– Csak tizenkilenc perc telt el – nyögtem fel.

– Mennyi időbe telik míg felteszi a videót? – kérdezte Morgan.

– Nagyjából két perc – vágta rá Garcia.

– Lakott területen max 70 km/órával mehet. Tehát közel van a helyszínhez, nincs messzebb húsz kiló méternél!

– Lássuk térképen Garcia!

– Felhívom Faraday őrmestert, hogy zárják le az utakat – kaptam elő mobilomat. – Se ki se be senki ebben a körzetben!

– Újra élőkép Reidről! – sikkantott fel Garcia.

– Azt mondtad heten vagytok a csapatban, eljött az idő! Választanod kell, ki haljon meg. Ez Isten akarata!

– Nem! – felelte.

– A végítéletet nem kerülheted el! – szegezte Spenc fejének a pisztolyt. – Válassz!

– Legyek én.

– Nem, a csapatodban vannak még hatan, közülük kell választanod.

– Legyen – kezdte határozottan –, Aaron Hotchner. – nem mertem levenni a tekintetem a képernyőről, de éreztem, hogy megfagy a levegő körülöttünk. – Tipikus nárcista. Azt hiszi mindenkinél többet tud a csapatból. Genézis 23.4 „ Ne higgyen a hiúságnak aki megcsalatott, mert aki a hiúságnak és a csalárdságnak hisz, hiúság lészen annak jutalma. „

– Isten akarata! – ismételte magát a férfi majd elsötétült a kép. Hotch kirohant mi pedig némán követtük.

– Milyen rossz tulajdonságaim vannak? – tette fel a kérdést sürgetően szembefordulva velünk. – Jó, akkor kezdem én. Pocsék a humorérzékem.

– Makacs vagy – folytattam.

– A nőkben kevésbé bízol – szólt bele Emily.

– Néha olyan vagy, mint egy kiképző tiszt – támaszkodott a szék karfájára Morgan.

– Igen, ez mind igaz, de soha nem tartottam magamat többre nálatok. Reiddel a narcisztikus viselkedésről beszélgettünk, tudta, hogy emlékezni fogok rá. Olvasd – nyomta kezembe a Bibliát.

–  „ Adjatok nekem temetésre való örökséget tinálatok. Had temetem el az én halottamat énelőttem.”

–  Ő nem idézne rosszul, ha nem lenne fontos! Spencer üzent nekünk!

– Egy temetőben van – néztem fel rá döbbenten.

Minden egyes esetnél van egy pont, amikor felcsillan a remény. Amikor egy teljes pillanatra biztosan tudod, hogy sikerülhet, még nem késő. 

Innentől kezdve összefolytak az események, a videó elemzése, a gondolatmenet, ami alapján megtaláltuk a kis plébánia kihalt temetőjét, a lövés hangja, ami visszhangzott a sötétségben és a megkönnyebbülés, amikor megláttam Spencert.

– Soha többé nem válunk szét! – sóhajtottam meghatottan mikor megöleltem. – Sajnálom Spenc!

– Nem a te hibád Jenni! – szorított meg. – Jól vagy? Hallottam a lövést, de leütött…

– Semmi bajom – kezeim közé fogtam arcát, hogy láthassam. – Rendben leszünk.

– Tudtam, hogy meg fogod érteni! – ölelte meg Aaront utánam.

Végig aludtam az utat Quanticoig, leszállás előtt ébresztett fel Aaron.

– Ugye nem kérdezed meg újra, hogy jól vagyok e? – sandítottam rá.

– Hazudnék, ha azt mondanám nem fordult meg a fejemben – mosolyodott el.

– Most már minden rendben – bólintottam.

– Beszélnünk kell – nézett a szemembe feszülten.

– Tudom – sóhajtottam halkan. Nyilvánvaló volt számomra, hogy valami megváltozott, és ez mellett nem mehettem el csak úgy, mintha nem lenne fontos.

– Sok minden történt az elmúlt napokban, most pihenésre van szükséged – lépkedtünk lassan az autóhoz a reptéren. – Holnap felhívlak, rendben?

– Most elég volt az alvás. Ha gondolod, gyere át később – emeltem rá pillantásom.

– Úgy lesz – bólintott.

Otthon egy hosszú és forró zuhannyal indítottam, és ebben az óriási kötés sem akadályozhatott meg. Jó ötletnek tűnt hajat is mosni, a jól ismert közegben töltött idő a nyugtató virágillatú tusfürdőmmel keveredve elkezdte visszatölteni a nyugalmat testembe. Köntösbe burkolózva mentem a konyhába egy üveg sörért idegnyugtató gyanánt, majd pizzát is rendeltem, bár sejtésem nem volt Hotch mikor is érkezik. Épp belebújtam tréningruhámba amikor csengetett a futár, s nem sokkal később Aaron is befutott.

– Szia – mosolyodtam el félszegen.  – Gyere be.

– Biztos nem akarsz inkább lazítani? – nézett végig rajtam.

– Így is tudok – nyújtottam felé egy üveget. – Remélem éhes vagy, rendeltem kaját.

– Kösz – vette el tőlem sóhaj mellett. Hm, remélem ez nem lesz végig ilyen… döcögős. – Tartozom egy bocsánat kéréssel. Azt hiszem kicsit túlreagáltam az indulás előtti dolgot.

– Azt hiszed? Kicsit? – vontam fel szemöldököm.

– Jó, jó! Nem kicsit.

– Nem értem Aaron, miért buktál ki pár koktélon annyira, hogy kétségbe vond a képességeimet? – kérdeztem rá arra, ami a legjobban érdekelt.

– Nos – egy pillanatra elhallgatott –, eleve feszült voltam az ügy miatt, és tudod, hogy ez a munka nem játék. Szinte mindig valamilyen pszichopatával van dolgunk, és nem engedhetem az embereimet oda, ha nincsenek száz százalékban felkészülve.

– Ezek Hotchner irodavezető szavai – néztem rá pislogás nélkül. – Engem Aaron magyarázata érdekel.

– Dühös voltam, oké? – csattant fel. – És féltettelek. Ha nem tűnt volna fel egy ideje sokkal jobban féltelek, mint bármelyikőtöket.

– Reidnek van egy elmélete, miszerint látható, hogy bizalmasabb kapcsolat van köztünk – közöltem vele Spenc szavait.

– Reid egy zseni, egy pillanatig sem gondoltam, hogy nem veszi észre. Ne feledd, a legjobb profilozókkal dolgozunk, az a munkájuk, hogy olvassanak a jelekből.

– Van még egy elmélete – folytattam emelkedő pulzussal.

– Éspedig?

– Hogy féltékeny voltál Russra.

– Én úgy mondanám, hogy nem szeretem mikor vele vagy – ráncolta homlokát.

– Miért?

– Mert tudom milyen – fintorodott el. – Ügynöknek sem éppen jó, embernek meg pláne. Nem is értem hogy lehet köze hozzád. 

– Valójában nem nagyon van – hümmögtem. – Mack, Ned és én egy egyetemre jártunk Pennsylvania– ba, Russ meg csak az egyik haverja Macknek, aki kisírta, hogy had jöjjön, ha már ismer mindannyiunkat. De te miért vagy ennyire ellene?

– Volt szerencsém együtt dolgozni vele pár ügyön, még a SWAT– nál. Ezt az egyik ilyen alkalommal szereztem – húzta fel pulóvere ujját, felkarján golyó ütötte heg volt látható.

– Mi történt? – simítottam végig karján automatikusan.

– Egy gyerekrablási ügyön dolgoztunk, és a rajtaütésnél elfelejtett fedezni. Nem én voltam az első, és az utolsó sem aki belefutott a hanyagságába. Mit gondolsz, miért nem küldi terepre Strauss?

– Tehát aggódtál értem – néztem szemeibe.

– Elég gyakran megesik mostanában – jelent meg óvatos mosoly ajkain. Tekintete a homlokom lévő tapaszra csúszott. – Van fogalmad arról, hogy mit éreztem, amikor tudatosult bennem, hogy az elkövető házához küldtelek ki?

– Nem tudhattuk, hogy ő az. Akármelyikünk megy ki akkor is stresszesen telet volna az út. Hotch, minden esetben tudjuk mit kockáztatunk. Tudod, mikor rájöttem, hogy egyedül vagyok, egy pisztollyal és zseblámpával felszerelkezve a sötétben, folyamatosan arra gondoltam, hogy te úgy is meg fogsz találni, csak ki kell várnom.

– Ezt nem bírom – emelkedett fel mellőlem, hajába túrt és csak az után fordult velem szembe. – A felettesed vagyok JJ és egyáltalán nem helyes, de képtelen vagyok tovább távol tartani magam tőled.

– Aaron – álltam fel őt nézve – én…

Nem igazán tudtam, hogy mit is akarok mondani, de nem is volt rá szükség, hiszen a lehető legjobb módon fojtotta belém a szót azzal, ahogy forrón megcsókolt. Édes, szenvedélyes csók volt, finom puha ajaktól, én pedig hagytam magam elveszni a pillanatban. Titkon megfordult már a fejemben, hogy milyen lenne ez a pillanat, de minden várakozásomat felülmúlta, ahogy gyengéden vont erős karjaiba. Mint ahogy arra is gondoltam, hogy vajon tudnánk e megálljt parancsolni ösztöneinknek és vágyainknak?

Nos, nem tudtunk…

– Ezt nem egészen így terveztem – simított végig hátamon miközben hajamba csókolt.

– Elhiszem – kuncogtam fel. – Aaron – támaszkodtam mellkasára, hogy szemébe tudjak nézni –, most mi lesz? Nyilván nem azért fogtuk vissza magunkat eddig, mert csak pár kósza órát akarunk egymástól.

– Nem tudom, és talán nem is igazán fontos, hogy melyik volt az a pillanat, ami után tökéletesen tudtam, hogy téged akarlak. De a felettesed vagyok, és nem helyes, ha lépek feléd. Aztán már nem érdekeltek a szabályok. Túl sok mocskot látunk nap, mint nap, nem engedhetem, hogy pár utasítás miatt elnyomjam az érzéseimet.

– Ez nagyon jól hangzik – fektettem tenyerem arcára mielőtt megcsókoltam. –  Nekem sem ment volna sokkal tovább, hogy csak a munkatársad legyek.

– Annyira gyönyörű vagy! – szívta be élesen a levegőt, miközben lassan hanyatt gördített.

Mobiljának csörgése miatt abba kellett hagynunk a kacérkodást, s míg ő beszélt én kimentem a pizzáért.

– Jó, nem kapkodsz ruha után – vigyorogtam el mikor visszatértem. – Ha újabb ügy lenne, már az ajtóban sürgetnél – magyaráztam kérdő pillantására.

– Mit csináltál itt? – simította kezét combomon lévő lila folt mellé.

– Csak nekimentem az asztalnak az irodában – ültem mellé, de ő az ölébe húzott. – Finom! – tartottam felé a pizza szeletet, jóízűen harapott bele.

Könnyed, mulattató és érzelmekkel teli órák következtek, bár tartottam attól, hogy csak addig lesz ennyire tiszta, békés a világ körülöttünk, amíg csak a miénk a titok.

A következő rész tartalmából:

Jennifer és Aaron kapcsolata végre a helyes irányba fordul. Ám ahogy várható, nem mindenki nézi jó szemmel, hogy a VKE vezetője gyengéd érzelmeket táplál egyik beosztottja iránt. Miközben JJ és Hotch élvezik szerelmük édes pillanatit a csapat kezd széthullani, réginek tűnő sérelmek, árulások és bukni készülő angyalok miatt.

Sziasztok! 

A Figyelem menüpontban több infót találhattok, azokról nem beszélnék most. Ne tévesszen meg a háttérkép, nem csupán egy páros köré épül majd az oldal :) Mármint ha lesz igényetek újabb sztorira :P Nagyon remélem, hogy igen :) *.* 

Minden új sztorinál meg fogom adni a fő és mellékszereplőket, mint ahogy itt is láthattátok, egyenlőre azonban az OME #2 -t várhatjátok. :) Ha bontok egy sztorit mindig kapok egy következő rész tartalmat is.

Mivel ez egy totál új dolog igazán hálás lennék pér kommentért. Írd le kérlek, hogy mi tetszett, mi nem, stb. :) 

L.

Ja és az egész sztoriért az Üdvözöllek dobozban található gif a hibás... :D nem tudom miért, de nekem állatira tetszik, PEDIG alapjáraton Reid a kedvencem :D