Open my eyes #2

Álmosan nyújtózkodtam a hatalmas ágyban. Tudat alatt egy érintésre számítottam, de teljesen üres volt az ágy mellettem. Kósza fény csíkok találtak be a háló ablakait fedő sötétítők között. A digitális órára lesve szembesültem azzal, hogy már tíz óra is elmúlt, így a pizsimnek szolgáló trikóba bújtam. Amit még ő vett le rólam hosszú órákkal ezelőtt. Az emlékbe feledkezve, vigyorogva mentem le, a nappaliban finom illatok fogadtak.

– Ugye nem én ébresztettelek fel? – kérdezte jókedvűen, mikor beléptem a konyhába. Nekem háttal állt a tűzhelynél, ha jól láttam éppen egy serpenyő tartalmát halmozta tányérra. – Jó reggelt! – tette hozzá miután hozzám lépett, és fejemet felfelé biccentve hosszan megcsókolt.

– Jó reggelt – súgtam szinte pironkodva. – Nem, magamtól ébredtem.

– Mintha egy kicsit elveszett lennél – húzta gonoszkás mosolyra ajkait.

– Még szoknom kell a romantikusabb énedet – vigyorodtam el.

– Mmm, szemtelen – szisszent fel, és egy falat mindenfélével megpakolt rántottát adott számba.

– Finom – leheltem. – Kérek még.

– Ezek után? – ugrott fel szemöldöke.

– Micsoda? – pislogtam ártatlanul. – Tudod a főnököm egy roppant szigorú, enyhe munkamániával megáldott briliáns elme. Igazságos, tekintélyt parancsoló. Olyan, akit nem biztos, hogy eltudsz elképzelni a konyhában egy végigszeretkezett éjjel után, habár kellően jóképű és titokzatos ahhoz, hogy álmodozzanak róla a nők. És most itt ál előttem szexin, félmeztelenül, hosszan megcsókol, a fenekembe markol, miközben felmorran, hogy gyönyörű vagy. Sokkot kaptam tőled.

– Ez eléggé úgy hangzik, mintha oda lennél értem – vont karjaiba nevetve.

– Talán úgy is van – vontam meg vállaimat játékosan. – Ühm, reggelit csináltál. Valamit akarsz – méregettem.

– Ennyit a romantikáról – szusszantott fel.

– Nem – kuncogtam –  , csupán három azaz három napja nem jött szóba egyetlen ügy sem. Gyanús.

– Egyenlőre nem akarom a csapatot terepre küldeni – ráncolta homlokát. – Reid sem jött még teljesen helyre, bár igyekszik azt mutatni. Van elég dolog akkor is, ha nem repülünk az állam másik felére.

– Spenc szerinted is furcsa?

– Igen – bólintott, míg elém tett egy tányért. – Hajlamosak vagyunk úgy kezelni, mintha mindent tudna, holott valójában csak egy kölyök, aki átlag feletti képességekkel rendelkezik. Soha nem tanítottam meg arra például, hogy hogyan kezeljen egy olyan helyzetet, mint amibe került. Megmutattam hogy tud pontosan lőni, hogyan küzdjön, és dolgozza fel a halál eseteket, de ezt nem.

– Aaron, Spencer felnéz rád, és ez nem véletlen. Nem lehetsz mindenütt ott az embereiddel, de sokat segíthetsz egy– egy trauma feldolgozásában. Tudod, én soha nem azért tartottalak az iroda egyik legjobb ügynökének, mert könyvet írtál, vagy mert ügyész is vagy, hanem mert olyan emberség van benned a szaktudásod mellett, ami ritka. Nem véletlen, hogy ilyen tisztelet vesz körül. Mindazonáltal nem árt, ha pár havonta elhívod a csapatodat egy irodán kívüli találkozóra. Jót tenni mindenkinek egy kis lazítás.

Hotchner egység vezető megfogadta tanácsomat és péntek estére összehívta a csapatot egy közeli bárba. Reid mondjuk kicsit magába fordult volt, így el is határoztam, hogy beszélek vele, hátha a kötetlenebb hangulat és hely megteszi hatását és megnyílik. Viszont a bárban összefutott pár barátjával, és végre megint azt a kissé lökött, de mosolygós fiatal srácot láttam, aki a bizalmába fogadott, így nem akartam háborgatni a kérdéseimmel.

– Morgan olyan, mint egy párduc – nézte vigyorogva az említettet Garcia.

– Jól tud mozogni, az tény – figyeltem elismerően pár pillanatig én is.

– De figyeled? Soha nem ő kezdeményez, totál mint egy vadászó párduc! – sóhajtozott nevetve ittam sörömbe. Morgan és Garcia között mindig is érdekes kapcsolat feszült, amit nem lehetett pár szóval jellemezni. Szó szerint érezni kellett azt a szinte már testvéri barátságot, amit egy– egy beszólással tettek egyedivé. Komolyan néha úgy tudtak civakodni, mint egy rossz házaspár.

– Gyere, mutassuk meg nekik, hogy kell ezt – csúszott le mellőlem Hotch, és vigyorogva nyújtotta felém kezét.

– Oké! – kuncogtam.

– Kezdem azt hinni, hogy Hotch az irodában csak megjátssza a keménykezű munkamániás férfit – hallottam Emily kacagását, aztán már csak a tömeg a zene vett körül, míg az ő keze derekamra csúszott, s úgy vont magához. Dallamos számok követték egymást, egyszerűen képtelen voltam nem nevetni, a hangulat iszonyatosan felszabadult volt, megadva azt a rég nem érzett jókedvet, ami nagyon kellett már mindannyiunknak.

– Jó látni, hogy Spec újra mosolyog – sóhajtott fel Emily mellettem.

– Igen – bólintottam mielőtt hosszan kortyoltam volna italomba. – Én is aggódom érte.

–  Mostanában megváltoztak a dolgok.

– Mire gondolsz?

– Mindenre. Bár nem minden változott rossz irányba – mosolyodott el.

– Oké, kezdem elveszíteni a fonalat – pislogtam értetlenül.

– JJ, te és Hotch. Nagyon izzik a levegő, és ne mond, hogy te nem érzed ezt.

– Nem tudom mit mondhatnék – sóhajtottam. Vajon készen állok, készen állunk arra, hogy leleplezzük a kapcsolatunkat? Nyilván nem titkolhatjuk a végtelenségig, főleg nem előttük.

– Én csak azt látom, hogy gyengéden pillant rád, a mozdulataitokból lejön, hogy mélyebb értelemben szoktatok össze, mint kollégák. Flörtöltök, Hotch sokkal inkább kimutatja a személyiségét ez utóbbi időben, többet ér hozzád, és szinte mindig veled van párban. Nagy szemekkel nézel rá, bár ritkán lehet elkapni ezt a pillanatot.

– Előfordulhat, hogy randizgatunk – adtam meg magamat.

– Inkább, hogy egymásba szerettetek – kuncogott. – Ugyan kérlek JJ!

– Nem is tudom – forgattam poharam kezemben –, te hogy reagálnál egy ilyenre?

– Nos, én nagyon örülnék, ha a barátaim egymásra találnának.

– Vagy már egymásra találtak – bukott ki belőlem elfojtott mosoly mellett. Nem feszegette tovább a témát, és valójában nem is volt szükség rá.

*

– Mi baj? – karoltam át hátulról Aaront. Az étkezőasztalnál ült egy halom mappával maga előtt, és fáradtan dörzsölte meg arcát. – És ne mond, hogy semmi. Amióta haza jöttél feszült vagy, sokkal jobban, mintha egy ügy aggasztana.

– Mondjuk úgy, hogy most nagyon nem szeretnék a helyemben lenni – húzott ölébe, arcát nyakamba fúrta.  – Maradjunk így egy kicsit – kért nagyon halkan. Puha tincsei közé túrtam, izmai fokozatosan lazultak el körülöttem. Ritkán láttam ennyire feszültnek és a tudat alattim azonnal riadózott, hogy valami rossz közeleg.

– Strauss rászállt az osztályra – emelte rám pillantását végül.

– Miért?

– Miért ne? – sóhajtott. – Gideon furcsa eltűnése csak a jéghegy csúcsa. Úgy gondolja nem vagyunk elég hatékonyak.

– Tessék? A mi osztályunknak a legmagasabb az ügy megoldási rátája!

– Ez most kevés – ráncolta homlokát. – Politikai ügy.

– Micsoda? – tátottam el számat.

– JJ, ezt nem mondhatnám el – jelent meg a tipikus Hotchner ügynök grimasz arcán, és én már tudtam, hogy bár tisztelettudó marad, de kíméletlen lesz.

– Aaron, mi a baj?

– Vizsgálat alá helyeztek. Strauss úgy gondolja nem vezetem megfelelően a csapatot.

– De ez baromság! – csattantam fel. – Nincs még egy olyan csapat az épületben, akik ennyire összetartanának, és ilyen magas számban oldanák meg a bűnügyeket!

– Ez őt nem érdekli, mint ahogy a szenátor asszonyt sem. Erint pont olyan pozícióban van, ahol nem mindegy mennyire veszélyesek az alatta dolgozók rá nézve.

– Mármint, hogy neked lennénk e irodavezetői ambícióid?

– Pontosan.

– És lennének?

– Én nem azért lettem FBI ügynök, hogy egy íróasztal mögül, heti öt napban nyolctól ötig osztogassam a parancsokat!

– Bajba kerülhet a csapat?

– Nem vagyunk a legjobb helyzetben. Elle ügye gyanús véget ért, bár hivatalosan önvédelem történt. Reid drogproblémákkal küzd, és ne mondd, hogy nem tudsz róla – fojtotta belém a szót. – Gideon elhagyta az egységet, bár soha nem mondott fel hivatalosan. Te pedig – egy pillanatra elhallgatott –, nem lehetnél a legfontosabb ember az életemben, így, hogy az egységemben vagy.

– Tényleg bűnhődnünk kell azért, mert azt szeretjük, akit?

– Jennifer, Strauss ki is rúghat, mert velem vagy. Tisztában vagy ezzel?

– A legelejétől – hunyorogtam. – De mit tehetnék? Tagadjam meg az érzéseimet és legyek veled szinte éjjel nappal, mint a sajtó koordinátorod, aki imádkozik, hogy épségben gyere vissza egy bevetésről? Te pedig parancsokat osztogatsz, akciókat vezetsz le és titokban reménykedsz, hogy nem sérülök meg súlyosan, mert egy kicsit belehalnál ha komolyabb bajom esne?

– Kábé ez történik minden esetben – állt fel. – Igen, rettegek, hogy megsérülsz, de el kell fogadnunk a rizikót, mert egyszerűen ezzel jár a hivatásunk.

– Ezt el tudom fogadni, de azt már nem, hogy ne én legyek az első, aki hozzád ér az után, hogy visszatérsz egy bevetésről.

– Nem fogom engedni, hogy Struss és a bandája közénk álljon – fogta kezei közé arcomat. – Megígérem neked!

Sóhajtva bólintottam és szorosan hozzábújtam. Ez egy olyan szituációnak ígérkezett, amikor az is kevés, ha mindnet megtettél, sőt még többet is, mint ami tőled telik.

*

A protokoll szerint pár napos kényszerszabadságra kellett mennem, ami után Strauss irodavezető várt kedvenc dilidokijával karöltve, hogy készen állok e a terep munkára. Nem egyszer vettem már részt ilyen eljárásban, és egy kicsit sem tartottam tőle. Direkt egy bő fél órával előbb érkeztem a központba egy közepes dobozzal felszerelkezve.

– Állj csak meg JJ! – fektette kezei vállaimra Morgan vigyorogva. – Az ott a kedvenc cukrászdám lógója? – meredt a dobozra.

– Előfordulhat – pillogtam ártatlanul. – Szia Spenc! – néztem el Derek mellett, de ő csak intett és felment Aaronhoz. – Mi történt?

– Szerintem semmi komoly – szugizta tovább a kezemben tartott dobozt –, csak Hotch behívta.

– Aggódik érte – néztem fel Aaron irodája felé.

– Mind aggódunk érte.

A tárgyalóba vittem az édességet majd Garcia birodalma felé vettem az irányt.

– Mondd, hogy hamar visszajössz – sóhajtott kétségbeesetten.

– Mesélj, mi történt!

– Minden! Hoch tiszta feszült, Reid furább, mint volt, Gideon eltűnt, még Derek sem a régi!

– Hűha! Ha minden jól megy holnap már jövök vissza. De addig is van egy kis vigasz sütni a tárgyalóban – vigasztaltam, elnyomva aggodalmaimat.

Töltöttem magamnak egy bögre kávét s csak úgy mentem  a tárgyalóba, ahonnan már elégedett hangok szűrődtek ki.

– Esküszöm szerelmes vagyok – sóhajtozott Garcia egy forró, lágy krémmel töltött fánkkal a kezében.

– Mi az a tuti dolog? – jelent meg az ajtóban Aaron cinkos vigyor mellett utalva üzenetemre.

– Most hallucináltam, vagy Hotch tényleg nevetve jött be? – pislogott döbbenten Penelope, az összképet pedig mulatságossá tette, hogy szája félig tele volt édességgel.

– Valaki délután jelentést fog írni – felelte Aaron mintegy véletlenül, mire felkuncogtam.

– Áfonyás palacsinta – toltam elé a finomságot rejtő tasakot. Valamiért, indokolatlan módon mindketten rajongtunk az igazi ámerikai’ palacsintáért, áfonyával, és ennek most titkos kis szövetség íze lett.

– Múltkor KILENC napon át ez etted reggelire, nem igaz, hogy nem unod – pislogott rám Derek.

– Ezt te nem értheted! – legyintettem.

– Uhm, megtartunk JJ! Imádlak! – hümmögött két falat között Hotch.

– Mi a fene? Nem kevertél bele valamit JJ?

– Na! Azért ennyire nincs pocsék humorom!

– Emily merre van?

– A szabadságát engedélyezteti – válaszolta Aaron. – Hányra mész Strauss– hoz?

– Nemsokára. Alá írod az engedélyemet?

– Gyere – biccentett kifelé. Az irodájába érve becsukta maga mögött az ajtót, karom elkapva visszahúzott és a falnak döntve hevesen megcsókolt. Még a szívem is elfelejtett dobogni! Szó szerint édes volt az a csók, a porcukor érződött ajkain még inkább elkábítva engem. – Köszönöm a palacsintát! – vigyorodott el gyermeki módon és ott hagyott. Leült az asztal mögé és ráfirkantotta nevét a visszatérési papíromra.

– Ehem, nincs mit – krákogtam és maradék józanságom összekaparva kisétáltam az irodából. Annyira nem tudtam hová tenni még ezeket a megmozdulásait. Az pedig hogy itt, és így csókolt meg egyenesen lesokkolt, semmi nyoma nem volt ugyanis a szigorú egységvezetőnek. Ugyan akkor tisztában voltam azzal is, hogy tökéletesen tudja itt ez még bele fér.

Strauss irodájának ajtaja előtt álltam meg, hogy bekopogjak, de amaz résnyire nyitva volt, és mivel hangok szűrődtek ki nem akartam zavargolódni, hiszen volt pár percem a megbeszélt időpontig. Azt hamar megtanultuk, hogy soha ne zavarjuk az időpontunk ellőtt, hacsak nem vágyunk egy hangos lecseszésre. A fél tíz fél tízet jelentett, nem kilenc huszonkilencet, vagy harmincegyet.

– … nem érdekel az ócska kifogása! – ütötte meg fülemet Erin pattogó hangja. – Itt az ideje, hogy valami kézzel foghatóval szolgáljon!

Nem érkezett válasz, így arra következtettem, hogy telefonál, de végül csukódott az irodájába vezető hátsó ajtó, s szinte ugyan abban a pillanatban nyílt az első. – Jöjjön Jareau ügynök!

– Asszonyom! – biccentettem.

– Az engedélye?

– Parancsoljon – fektettem elé a lapot. – Hotchner ügynök aláírásával, ahogy kérte.

– Végre valaki aki nem okoz csalódást – morrant, és alászignózta. – Gondolom nem bánja, ha kihagyjuk a pszichológiai vizsgálatot!

– Egyáltalán nem asszonyom!

– Helyes. Nem hiszem, hogy olyan nagy trauma érte volna, amit nem tud feldolgozni. Elvégre Hotchner ügynök mellett ennél sokkal rosszabbat is látott már.

– Rendkívül változatos esetek kerülnek hozzánk – néztem pislogás nélkül szemébe.

– És mit gondol Jareau ügynök, minden esetben helyesen járnak el?

– A csapat minden tagja a legjobb tudását használva dolgozik. Kétség sem férhet hozzá, hogy mindenki tisztességesen helytáll!

– És mivel magyarázza azt, hogy az elmúlt három esetben halállal végződtek az ügyeik?

– Csak és kizárólag az elkövető halálával – javítottam ki.

– És ön szerint ha az elkövető hal meg , az helyes? – vette le szemüvegét idegesítő mosoly mellett.

– Nem ezt mondtam asszonyom.

– Mit tud Hotchner ügynök, hogy ennyire hűségesek az emberei hozzá? Kezdem azt hinni, hogy lekenyerezi magukat.

– Nincs szó ilyenről. Csupán ugyan abban az eszmében hiszünk, miszerint képesek vagyunk jót tenni az emberiségért azzal, hogy elkapjuk ezeket az embernek nevezett állatokat, akik életeket vesznek el, vagy jobb esetben – fintorodtam el – , „csak” elrontanak.

– Persze, csak vicceltem ügynök – legyintett egy pillanattal később műmosoly mellett. – Parancsoljon, jó munkát Jareau! – nyújtotta felém a papírt mézédes szavai mellett.

Az egész valami miatt gyanús volt.

Másnap reggel az aktákat pakoltam az asztalra, amikor Hotch beviharzott.

– Egy perc múlva mindenkit itt akarok látni! – sziszegte dühösen. – Kérlek – fűzte hozzá egy hajszálnyit kedvesebben. Az, hogy ennyire mérges volt nagy bajt jelentett.

– Mi történt? – kérdezett döbbenten Garcia.

– Üljetek le, nincs sok időnk – szólt parancsoló hangon Aaron. – Srácok, akármi lesz, tudnotok kell, hogy nem véletlenül vagytok itt. A világ legjobbjai közé tartoztok egytől egyig, sose hagyjátok, hogy bárki ezt éreztesse veletek!

– Hotch miért van ennek búcsú szaga?

– Szeretném, ha mindent beleadnátok mikor LA– ba utaztok.

– Mi? Utaztok?

– A következő ügy – suttogtam, Hotch bólintott. – És nem jössz.

– JJ emlékezz miről beszéltünk – folytatta éppen annyira kétségbeesetten, hogy csak én vegyem észre. – Erősnek kell maradnod!

– Ugye nem zavarunk Hotchner ügynök? – nyitott be kopogás nélkül Strauss.

– Erin! – biccentett kimérten.

– Örülök, hogy mind itt vannak – nyájaskodott. – Sajnálatos módon úgy alakult, hogy Los Angelesbe csupán maguk utaznak.

– De miért? –méregette Penelope Erint, de tudtam, hogy nem fog választ adni. Legalábbis nem úgy, ahogy szeretné. Strauss ugyanis jéghideg tekintettel figyelte Aaron.

– Hotchner ügynök, ezennel hivatalosan is felfüggesztem. Előzetesen két hétre, kérem a jelvényét és a fegyverét.

– Mi??? – ugrott fel Morgan.  –Ez valami vicc? Hotch?

– Nyugi Derek – kérte.

– Ezen felül az egész csapatot felülvizsgáljuk – folytatta zavartalanul. – Én utazom magukkal, mint az egység irányítója.

– Tessék? – bukott ki belőlem. – Tudtommal ön még nem volt terepen asszonyom.

– Ha ez kell a sikeres működéshez, ám legyen – tárta szét karjait, mintha csak értünk tenné. – Egy óra múlva indulunk! – jelentette ki világossá téve, hogy részéről vége a beszélgetésnek. – Ja, és köszönöm Prentiss ügynök, rendkívül nagy segítségemre volt! – tette hozzá ártatlanul. – Bár azt hiszem jobb lenne, ha most nem tartana velünk, a külügyminisztériumban várják magát az állásajánlattal!

Tágra nyílt szemekkel figyeltem Emilyt, a levegő érezhetően megfagyott. Egy pillanata alatt állt össze az egész kép. …ennyire hűségesek az emberei hozzá? többes számban. Tehát az ügynök, akit leszidott Prentiss lett volna?

– Prentiss mondd, hogy ehhez nincs közöd! – tornyosult fölé Derek.

– Én – kezdte tétován – , nem. Nem úgy. Én csak…

– Tegnap te voltál Straussnál előttem. Igaz? – tettem hozzá indulatosan. – Jó ég, hallottam, ahogy leszidja a besúgóját, mert kevés infót visz!

– Micsoda? – meredt rá Spencer – Emily?

– Meg kell értenetek – pattant fel. – Strauss sarokba szorított, és…

– És ezért te kiadtad a csapatodat ahelyett, hogy segítséget kértél volna? – vágott bele Derek.

– Tudod te, hogy mit tettél? – sziszegtem. – Legalább mindent elmondtál neki? Mi megbíztunk benned! A barátunkká fogatunk!

– Semmit nem mondtam rólad és Hotchról, el kell hinned!

– Engem nem az érdekel, hogy mit mondtál el abból, amiről kettesben beszéltünk! Hanem, hogy mindenkit elárultál!  Hát nem érted? Mi itt egy család vagyunk, és nem csak arról van szó, hogy kikotyogtál valamit. Olyan dolgokról tudtál, amikért ki is rúghatnak minket. – könnybe lábadt szemekkel ingattam meg fejem. –  Emily, Strauss el akarta vágni Hotch karrierjét, mert túl jó volt ügynökként és a segítségeddel sikerült is neki. Remélem, örülsz. Sok sikert a külügyminisztériumnál. – tettem hozzá metsző hangon és kisiettem a teremből.

Legszívesebben mindent otthagytam volna a francba, de kötött az ígéretem, amit még Aaronnak tettem. Az elmém józanabbik éne tudta, hogy a lehető leg rosszabb lépés lenne megtagadni Strauss parancsát, így összepréselt ajkakkal ugyan, de felszálltam az LA– be tartó gépre. Az utazás során csak és kizárólag az ügyről beszéltünk, de estére mindkét pasi az én szobámba kötött ki.

– Segítenünk kell Hotchnak! – jelentette ki Morgan.

– Az a baj, hogy nem tudunk – támaszkodtam az asztalra. – Pontosabban csak úgy tudunk, ha szót fogadunk Erinnek.

– Igaza van, fokozottan figyel ránk. Ha az a célja, hogy feloszlasson minket a kezére játszunk, ha ellene fordulunk. Nézzétek csak meg, felhasználta Prentisst, és az utolsó pillanatban ki is adta, elérve, hogy kizárjuk.

– Mikor akartátok elmondani, hogy összejöttetek?

– Mindenki tudta?

– Igen – biccentett Spencer.

– Utálom a profilozókat – dőltem hátra sóhajtva.

– Ugyan nyuszi – veregetett vállon Derek mikor elhaladt mögöttem. –  Ezért majd akkor számolunk, ha Hotch is itt lesz. Mit tudsz erről a felfüggesztésről?

– Strauss útjában van Aaron, vagy ilyesmi. Csak azt nem értem miért, nem pályázik a helyére.

– És Prentiss hogy jön a képbe?

– Emlékeztek, hogy milyen hirtelen lépett be? – ráncolta homlokát Spencer. – Hotch elsőre el is küldte, mert ő személy szerint nem engedélyezte a felvételét, de Strauss lejött és voilá el volt intézve minden.

– Jah, és mi még azt hittük, hogy az anyja intézte el neki – horkant fel Morgan.

– Hogy nem vettük észre, hogy ellenünk dolgozik?

– Talán mert az érzései valódiak. – nézett rám Spencer. – Ha csak megjátszotta, hogy a barátunk nem omlott volna össze a tárgyalóban. Meg akarta magyarázni a tettét. Az, akit csak a hatalom és a méltó jutalom érdekel nem ezt tette volna, hanem emelt fővel kivonul. Mi van akkor, ha Prentiss is csak Strauss áldozata éppen úgy, mint Hotch.

– És Hotch honnan tudta, hogy Erin lecsap rá? – merengett Derek. – Sürgetve összehívott minket, és figyelmeztetett.

– Fogalmam sincs – ingattam meg fejem. – Én is csupán annyit tudtam, hogy Strauss figyel minket, és ezt is csak pár napja.

– Miért?

– Több dolog miatt.

– JJ nem most szemérmeskedj!

– Nem szemérmeskedem, de ez nem csak engem érint. Nem is tudom, hogy érint e. Szerintetek Strauss tud rólunk?

– Én úgy gondolom, akkor nem itt ülnél, hanem otthon.

– Lássuk be, mindannyiunknak vannak titkai – ballagott ki szobámból sietősen.

– Ez most mit csinál? Hát én úgy megvágom! – morrant fel Derek, de grimasza elárulta egyáltalán nem dühös Reidre. – Haver, mi lenne, ha nem átjáróházasdit játszanál itt, hanem elmondanád mi jutott abba a nagy méretű eszedbe?  – folytatta mikor Spenc épp olyan lazán visszajött.

– Szerintem nyisd ki a bárt – biccentett a hűtő felé. – Hétvégén voltam Gideonnál.

– És mit mondott?

– Semmit. Nem találkoztam vele, csupán hagyott egy levelet – fektette az asztalra. – Nekem szól, de van benne pár részlet, amiről jobb, ha tudtok.

Fotografikus memóriájának köszönhetően szó szerint idézett a levélből anélkül, hogy akár a zárt borítékra pillantott volna.

– Tehát nem fog visszajönni – suttogtam. Valahol titkon mind tudtuk ezt, de a remény még éltetett bennünk valamit, ami most végleg kialudt. – Várjatok! Strauss azon lovagolt, hogy az utolsó ügyeinknél mindig elhunyt valaki.

– Nehogy már sajnálni kezdjen egy olyan pszichopatát, aki fiatal lányokat erőszakolt, majd gyilkolt meg! – csattant fel Derek.

– Elhiheted én is nehezen fogtam vissza magam. De nekik ott fent ez csak statisztikai adat, tehát hivatkozhat erre.

– Úr isten de gyűlölöm az ilyen politikai indíttatású helyzeteket!

– A szenátor asszony így is pipa ránk a múltkori sajtótájékoztató miatt a prostituált gyilkosságokkal kapcsolatban. Mondhatni nem tett jót Gideon hirtelen távozása sem. Statisztikailag nézve a lehető legrosszabbkor fordult mindannyiunk élete a rossz irányba – összegezte  „Reidesen” Spenc.

–  Tehát Gideon és Hotch kiiktatva. JJ?

– Azon kívül, hogy összejöttem a felettesemmel nincs bűnöm.

– Valójában ezzel sincs – kotyogott bele Reid. – Az ide vonatkozó rész szerint, akkor lennétek bajban, ha a felettesed zaklatna. Való igaz, hogy csak úgy maradhattok mindketten egy azon osztály dolgozói, ha nem merül fel összeférhetetlenség, és igazolni tudjátok a kapcsolatotokat. Különben áthelyeztetnek, és vagy kirúgnak. Ja, de, mégis bajban vagy.

– Majd Strauss be– be ugrik egy vacsira, hogy mennyit romantikáztok – vigyorodott el Derek.  Annyira képtelen volt ez a helyzet, hogy én sem bírtam megállni a nevetést. A világ tele van olyan bűnözőkkel, akiket a VKE hatékony módszerrel elkaphat, erre az irodavezető majd arról faggat, hogy milyen a párkapcsolatom? Nevetséges és abszurd volt a feltételezés.

– Emilyt kizárhatjuk, így maradtok ti – folytattam komolyabb hangon.

– Kezdem én – sóhajtott Derek. – Van, hogy figyelmen kívül hagyom a felettesem parancsát, és a csapatban dolgozunk elvet.

– És ezzel kockáztatod az életedet – bólintottam. – Ezért mi vagyunk mérgesek, nem Strauss. Őt akkor érdekelné ez, ha megsérülnél egy akció során.

– Az elmúlt pár hét elég furcsa volt – meredt maga elé Spencer. – Mikor ott voltunk azon a farmon, Gideon azt mondta, hogy kerekedjek felül a tettesen a tudásommal. Nem mindig sikerült, ugyanis tudat módosító szert adott be.

– Ezt miért nem mondtad el eddig?

– Fontosabbnak éreztem azt, hogy megváltoztam. Tudom, hogy mit éreznek azok az áldozatok, akiknek mi már csak a testét találjuk meg. Hogy milyen az, amikor szó szerint feletted lebeg a halál.

– Engedd, hogy segítsünk Spenc – fogtam meg kezét.

– Emlékszel, mikor legelőször voltunk meccsen? – emelte rám pillantását, bólintottam, így folytatta. – A huszonnegyedik születésnapom volt, Gideontól kaptam a jegyeket. Úgy gondoltam majd ő jön el velem, de azt mondta, hogy hívjam el azt az egy személyt, aki Spencnek hív és aki amúgy rajong ezért a sportért. – halványan elmosolyodott, engem pedig a meghatottság érzete kapott el a kedves emléktől. – Előbb tudta, hogy a legjobb barátom leszel, mint én.

– Inkább azt tudta, hogy előbb utóbb a legjobb barátok leszünk, és csak besegített – pislogtam gyorsan elnyomva könnyeim.

– Nem tudtam hogy mondjam el – nézett ismét szemembe, ezúttal már egy csepp vidámság nélkül.

– A lényeg, hogy elmondtad – veregette vállon Derek. – Ha Straussnak az volt a célja, hogy elszeparáljon minket csak gratulálni tudok hozzá, pont az ellenkezőjét érte el.

– Fel kell hívnunk Emilyt! – bukott ki belőlem.

Zűrzavaros álomból riadtam fel reggel, pontosan egy perccel az ébresztő megszólalása előtt. Az előző esti beszélgetés nem volt könnyed hangulatú, de összességében nagyon kellett már. Eddig ki nem mondott érzések, félelmek kerültek napvilágra és hittem abban, hogy ezáltal jobb csapat is lettünk.

Napközben folyamatosan tájékoztattuk Hotchot is az ügy fejleményeiről, hátha mi elsiklottunk valami felett, délután azonban hiába hívtam ki volt kapcsolva. Lassan kezdtem már megijedni, amikor is több dolog történt egyszerre. Prentiss jelent meg az őrsön, de mielőtt egyáltalán rákérdezhettünk volna, hogy is kerül ide Aaron hangját hallottam meg.

– Barátkozzon meg a gondolattal Strauss, hogy nem hagyom cserben a csapatomat!

– Ezért otthon számolunk Hotchner ügynök – szisszent fel. – De jelen helyzetben minden segítség elkél.

– Hotch! –  ölelték meg egymást Derekkel pasisan. – Jó, hogy itt vagy!

– Mi ez az egész? – néztem Emre és Aaron felváltva.

– Oldjuk meg hamar ezt az ügyet, hogy a sajátjainkkal foglakozhassunk – lépdelt felém lassan. – Segíteni jöttünk. Minél előbb utazunk vissza Quanticoba annál előbb állhat fel újra a csapat.

– De a felfüggesztés? És Emily áthelyezése?

– Egyszerre csak egy dologgal foglakozzunk Jenni. Megoldjuk, esküszöm neked! – keze derekamra csúszott, lehunyt szemekkel süppedtem ölelésébe. Annyira szerencsétlen közegben láttam utoljára, és ez a szoros ölelése, a finom, friss illata, testének melege, ajkának puhasága, amivel apró csókot lehelt számra végre megadták lelki békémet.

– Na, végre! – hallottam meg Morgant.

– Nem is tudom hogy gondolták, hogy nem vesszük észre – okoskodott Reid vigyorogva.

– Nem gondoltuk – fordult feléjük Aaron.

– De akartunk egy kis időt, ami csak a miénk – ültem le a székre, melyet kihúzott nekem.

– Remélem az ügyről beszélnek – rontott be kopogás nélkül Strauss.

– Mi másról – vetettem oda.

A sors furcsa fintora, hogy pontosan akkor temeti maga alá az embert mindenféle dologgal, amikor csak egy kicsit kellene kiszakadnia a munkával teli órákból, hogy bizonyos helyzeteket rendbe tegyen. Ez törtét most is. Nyakunkban volt az ügy, és mindent pont olyan profi módon kellett megoldanunk, mintha nem húzódnának sötét viharfelhők az életünk egén.

Utólag visszagondolva nem tudtam rájönni, hogy melyik volt az a pillanat, amikor úgy állt össze minden ahhoz, hogy élve kijuttassuk az utolsó elrabolt nőt. Emberileg tanulságos három napon voltunk túl, ahonnan a hivatásunk elvégzése mellett, a legrosszabb körülmények közül is felállva egy erősebb csapat érkezett vissza Quanticoba, bár egy kiadós beszélgetés még előttünk állt.

– Visszakaptad a jelvényed! – sikkantottam fel.

– Vége a felfüggesztésnek – tette az asztalra pisztolyával együtt. Szerintem tudta, hogy szüksége lesz mindkét kezére, mert a nyakába fogok ugrani. –Héj! – nevette el magát.

– Szeretnéd, hogy kimenjünk JJ? – morgott nevetve Derek.

– Szerintem tök cukik! – kuncogott Garcia, Aaron felvont szemöldök mögül nézett el mellettem. – Bocsánat uram! – habogott általános nevetést kiváltva.

– Látod, még így is megvan a tekintélyed – engedtem el szemtelen vigyor mellett.

– Bejöhetek? – jött Emily halk hangja az ajtóból.

– Persze – biccentett Aaron. – Mielőtt utánatok repültünk volt egy beszélgetésünk Prentissel. Tudom, hogy mit gondoltok, de több dolog is volt a háttérben. Prentiss. – szólította.

– Nos – köszörülte meg torkát –, pár hónapja Strauss megkörnyékezett. Rögtön a tárgyra tért. Figyelnem kellett az itt zajló eseményeket, az ügyek megoldásának menetet, satöbbi.

– Már ne is haragudj Emily, de te irodából kerültél hozzánk. Hogy várta el Strauss, hogy jól ítéld meg azoknak a kollégáidnak a cselekedeteit, akik tapasztalattal rendelkeznek?

– Egy, mondhatni újonc mire figyel? Hogy mindent szabályosan tegyen, mert szó szerint bele verték a tudatába az eljárás szabályosságának fontosságát.

– Ez igaz – bólintottam. –  Okos lépés volt Strausstól.

– Nem úgy tűnt, mint aki ártani akar, nem kért perce pontos feljegyzéseket, még csak utalást sem tett. Inkább afelé terelt, hogy javítana a csapat hatékonyságán. Aztán egy nap közölte, hogy Hotch– ot akarja. Amikor összeállt a kép már késő volt kihátrálni, szólni viszont nem volt elég bátorságom, mert tudtam, hogy elveszíthetlek benneteket. Hotch pedig mindenre rájött.

– Te tudtad ezt?

– Pár hete igen. Volt pár véletlennek tűnő lépés, és én, mint egység vezető jobban belelátok az iroda politikai helyzetébe. Struss úgy gondolta veszélyeztetem a pozícióját, a VKE ugyanis magasan a legjobb statisztikával rendelkezik. Kaptam egy ajánlatot Washingtonból egy másik, magasabb pozícióról, és ez tudatosította benne, hogy igen a helyébe léphetek, ha akarok. Prentissel szó szerint összefutottam Erinnél, mikor ő is ajánlatot tett, egy másik osztály irányítására, ahol inkább az ügyészi vonalat kellett volna vinni. Ezek után figyeltem Prentiss munkáját, azt hogyan viselkedik veletek és rájöttem, hogy nem fog tudni elárulni senkit sem, mert megszerette az egységet. Ebben Gideon is egyet értett velem, így hagytuk kibontakozni az eseményeket.

– Honnan tudtad, hogy Strauss mikor csap le? – kérdeztem, de nem felelt, hanem Emilyre pillantott.

– Tőlem. Aznap Strauss behívott, és egy roppant kecsegtető ajánlást nyomott a kezembe, ami a külügynek szólt. Tudtam, hogy összeállt minden, így egyenesen Hotchoz mentem és elmondtam mindent. Pontosabban mondtam volna, ha nem tudott volna már róla.

– Ezt most nem értem. Ha Emily nem mondott semmit miért függesztettek fel?

– Gideon miatt – szólalt meg nem vártan Spencer. – Megírta a levelében, hogy az ő hibái miatt Hotchot fogják felelősségre vonni, és ezt nem hagyhatja, így inkább kilép. Mindegyünk tetteiért az egységvezető a felelős, őt is kérdőre vonják, és ha kell büntetik is a csapatában elkövetett hibák miatt.

– Mindazonáltal ha Emily beszél, akkor bajban lennénk – lazította meg nyakkendőjét. – Tudom, ez most bort iszik és vizet prédikál szituációként jön le, mert én sem voltam teljesen őszinte, de nem szabad titkolóznunk egymás előtt. Nyilván nem a magánéletetekre vagyok kíváncsi, de sok esetben az ott történt események óriási mértékben befolyásolják a munkánkat. Vagy fordítva. A bevetéseink alatt olyan traumák érnek, amiket nem biztos, hogy egyedül fel tudunk dolgozni. Ezt mind tudjuk, mégis hajlamosak vagyunk elfojtani az érzéseinket.

– Ohio után hetekkel később volt, hogy Aaron ébresztett fel egy– egy rémálomból, ahol azok a véres pofájú kutyák akartak megtámadni – igazoltam szavait a saját példámmal.  – Vannak gyenge pillanataink, de ezeken átsegíthetjük egymást.

Helyeslően bólintott. – Nem tisztem megmondani, hogy hogyan kezeljétek ezt az ügyet, de azt ne feledjétek, hogy végül Prentiss a csapat mellé állt.

– Ezért volt Strauss többes száma? – néztem őt kérdőn. – Félre értelmeztem először?

– Igen. Képtelen voltam elárulni a csapatot – bólintott elkeseredetten.

– Sajnálom, hogy nem hagytam időt a magyarázatra – kértem tőle bocsánatot.

– Azt hiszem hasonló helyzetben én is így reagáltam volna. Gyakorlatilag minden veszély helyzetbe került. Ezért kértem az áthelyezésemet is, inkább egy másik városban folytattam volna a munkámat, mint hogy ártsak nektek.

– Kérted? Tehát el fogsz menni innen?

– Úgy gondolom ez a helyes lépés.

– Prentiss, más hibái miatt ne te vállald a felelősséget – kérte Morgan.

– Amúgy sem írtam alá a kérelmedet – jelentette ki Aaron. – Elfelejtettem – vont vállat szolid mosoly mellett. Elfelejtette, persze.  – A te kezedben van a döntés, rajtad áll, hogy maradsz e.

– Én maradni szeretnék – nézett végig rajtunk.

– Helyes – bólintott Hotchner egységvezető. – Oké srácok, azt hiszem itt az ideje hazamenni. Aki akar, ugorjon át hozzám, azt hiszem, egy ital ránk férne – nézett rám gyengéden.

– Egy? Inkább öt!  – nyögtem fel. Kézen fogva sétáltunk ki a liftig, az épületben rajtunk kívül szinte már nem volt senki sem.

Nem tudtam, hogy mennyi időnk marad kettesben, abban ugyanis biztos lehettem, hogy szinte mindenki Aaronnál fog kikötni.

– Nagyon nem bánom, hogy vége ennek az egésznek – sóhajtottam homlokráncolva, míg kioldottam a nyakkendőjét.

– Most már vége – adott puszit homlokomra, ujjai állam alá csúsztak, s így emelte meg fejemet. Hosszan, szenvedélyesen csókolt meg, szabályosan úgy éreztem, hogy elolvadok az erős karok között. – Ugye tudod, hogy mennyire szeretlek?

– Nem árt, ha emlékeztetsz – mosolyodtam el szégyenlősen. – Szeretlek – simítottam végig alsó ajkán mielőtt rávetettem volna magamat. A sokadik sör és némi whiskey után a tornácon kötöttünk ki, a beszélgetés és a hangulat egyre kötetlenebb lett.

– Hogy tud egy ilyen kicsi nő ennyit enni? – nevetett Reid mellettem mikor az ötödik szelet pizzába haraptam bele.

– Éhes voltam – vontam vállat.

– És most mi lesz veletek? Nyilván nem fogtok titkolózni az iroda előtt – kezdte óvatosan Emily.

– Strauss annyira megörült annak, hogy nem érdekel a helye, hogy szemet hunyt azon apróság felett, hogy JJ– vel együtt vagyunk.

– Nem akartad elfogadni azt a washingtoni ajánlatot?

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben, de nem egy irodából akarom irányítani az egységemet. Ennyiből maradhattam volna az ügyészségen is.

– Ugye tudod, hogy a fél iroda irigyel minket miattad? – nevetett fel Emily, helyeslően bólogattam.

– A munkamániás főnök miatt? – vigyorodott el Aaron is. – Nem hinném – kortyolt sörébe hosszan.

– Majd megkérdem Mack– et, hogy mikor iszogatott együtt a parancsnokával – pakoltam kényelmesen lábamat Aaronéra.

– Már az egyetemen arról suttognak a diákok, hogy melyik egységhez akarnak kerülni – kezdte Spenc –, Gideon és a te neved egyfajta kultusznak számít ott.

– Szóval ilyen öreg vagyok?

– Nem erre céloztam – nevetett. – Most mondjam azt, hogy mindenki azt hallja ki a dolgokból, amit szeretne?

– Reid egész jó fej vagy, ha iszol – vágott hozzá párnát Derek.

– JJ te hogy kerültél az FBI– hoz? – kérdezett Emily.

– Az egyetem után találkoztam egy híres FBI ügynökkel. Dedikáló turnén volt Pennsylvániában, és váltottunk pár szót a könyvesboltban, ez inspirált végül. Beadtam a jelentkezésemet, aztán képzésekre jártam, így kerültem a viselkedés kutató egységhez.

– Ki volt az az ügynök?

– David Rossi – vigyorodtam el, ugyanis én már láttam Hotch asztalán a hivatalos kérelmet, ami a vissza hozataláról szólt.

– Hotch, most hogy Gideon már biztosan nem jön vissza, kapunk egy új tagot?  – vonta fel szemöldökét Reid.

– Lassan a gondolatolvasást is beveheted az okoska szövegbe – hümmögtem, mire nálam landolt a párna, amivel ez előbb még Derek gyepálta őt.

– Igen, egy régi új tagot – húzta hamiskás mosolyra ajkait Aaron. – De ezzel majd csak hétfőn foglalkozzunk!

– Éljen, éljen! – emelte elénk az italát Derek. Egymásnak koccantak a poharak míg koccintottunk, s hosszú idő után a sötétség végre egy kiegyensúlyozott csapatot vett körül.

***

– Anya – emelte rám pillantását Holly míg becsatoltam a gyerekülésbe –, mindegyik rajzot elraktad? 

– Természetesen – bólintottam határozottan, de mosolyom nem tudtam elfojtani a komoly kis arcot látva. – Spenc imádni fogja.

– Hát szerintem is – kuncogott fel, mire apró gödröcskék jelentek mag arcán.

– Szia! – pislogott nagy szemekkel a minket beengedő ügynökre.

– Szia pöttöm – adta kislányom kezébe a kártyát, már rutinosan tudta, hogy úgy is ő akarja majd felcsíptetni a ruhájára.

– Ne szaladj – kértem mikor kinyílt a lift ajtó. Egészen addig szót is fogadott míg meg nem látta Aaront, abban a pillanatban ugyanis felszusszant és rohanni kezdett.

– Apaaa!

– Szia gyönyörűm! – tárta szét karjait, Holly kacagva rugaszkodott el az utolsó lépésnél és az apjára vetette magát.

– Apuci, tényleg nem jössz haza? – biggyesztette le ajkait egyből Hol.

– Ma sajnos nem tudok kicsim, de megígérem neked, hogy nagyon fogok sietni – nyomott puszit barna tincsei közé. – Nem akarsz köszönni Spencernek?

– De – bólintott és lekéretőzött. – Anyuci – tartotta felém kezeit – kérem a rajzomat!

– Parancsolj – adtam neki a színes lapokat.

– Holly! – jelent meg Spenc a tárgyalóajtóba. – Gyere ide tündérke!

Három másodperc alatt jutott el kedvenc keresztapjához. Ő volt a legjobb barátom, egy pillanatig sem gondolkodtam azon a kérdésen, hogy kit akarok a lányom keresztapjának. Szerencsémre Aaron is nagyon kedvelte őt, így nem is kellett győzködnöm őt.

– Kösz, hogy behoztad – csókolt meg finoman Aaron.

– Ha már elutazol pár napra legalább ne csak telefonon búcsúzzatok el egymástól – simítottam végig gondterhelt arcán. – Ne aggódj kérlek.

– Annyira utálom, hogy ilyen sokat vagyok távol tőletek – sóhajtott fel.

– Tudom, hogy mivel jár ez, hiszen én is ügynök vagyok. Viszont egy kicsit valóban engedned kell. Nem lehetsz mindenütt ott, különben lemaradsz Holly életéről.

– Akkor akartam szólni, mikor haza jövök, de rád fér egy jó hír.

– Miről? – figyeltem őt tágra nyílt szemekkel.

– A hónap utolsó két hetét kivettem, jó lenne elutazni a tengerhez mondjuk. Holly imád a vízben lenni.

– Aaron! – nevettem el magam, ahogy átöleltem. – Nagyon jól hangzik! Megszervezem, míg te életeket mentesz.

– Mrs Hotchner! – lépett hozzánk Derek. – Jó látni téged! Holl?

– Szia Derek! – pusziltuk meg egymást. – Spenct nyúzza.

– Apa! – jelent meg az említett végszóra. – Gyere!

– Hihetetlenül nagy már ez a lány – követtük Aaront lassabban. – Nem tervezed, hogy visszajössz?

– De – bólintottam. – Viszont csak részmunkaidőben. Annyit nem lehetek a csapattal, mint régen, vagy mint Aaron. Feleségként jó, hogy ügynök vagyok, mert jobban megértem miről szól ez a meló valójában, de anyaként nem. Amúgy tessék lassan összehozni egy gyereket, a saját férjemen látom mennyire megnyugszik egy– egy durva eset után, ha Hollyval van.

– Nem is tudom JJ – ingatta fejét. – Hát hello nyuszi!

– Szia – intett Morgannak vigyorogva. Imádott az irodában lenni, mert mindenki vele foglalkozott és még apuci is mindig jelen volt.

– Egy óra múlva indul a gép – tájékoztatta őket Garcia.

– Megígéred, hogy szót fogadsz anyának? – húzta az ölébe Hollyt Aaron.

– Mm, igen – bólintott nem túl meggyőzően. –Apuci – bújt hozzá hízelgősen – siessél!

– Sietek – fektette tenyerét az arcára, mosolyogva figyeltem, ahogy Holly kényelmesen elnyúlik Aaron karjaiban. Egész egyszerűen elképesztően édesek voltak.  A két legfontosabb ember az életemben, akik miatt megérte nap mint nap harcolni.

The End

Előkészületben: Someday, someday maybe – Egy nap talán

Sziasztok! 

Örömmel olvastam, hogy felkeltette az érdeklődéseteket ez a blog. Így elsőre nem akartam ennél jobban bemutatni nektek az eseményeket, egyenlőre még nektek is ismerkedni kell ezzel a témával, stílussal :) Felejtsetek el minden momentumot, amit láttatok tőlem a másik helyen, ez most az újdonságok ideje! :) Egyetlen egy dolgot tartottam meg.  / Egyszer már bevált a decemberi indítás, és a kedvenc női karakterem nevének felvétele :) /

Terveim szerint több minden fog felkerülni ide - már ha lenne rá igényetek :) 

Hosszabb, rövidebb sztorik, és leginkább saját (női) szereplővel. 

A következő projekt, ahogy láthatjátok is feljebb már meg is kapta a címét, most viszont Dr. Reid lesz a főszereplő :) 

Köszönöm mindenkinek a megtisztelő figyelmet, és a kommenteket. Igazán hálás lennék, ha most is leírnátok nekem a véleményeteket! :)