2. – Megoldás

Két, Starbucks– os papírpohárral kezeiben lépett be a nő a kicsiny irodába.

– Jó reggelt – mormolta nem túl lelkesen.

– Jó reggelt – visszhangozta a férfi, aki fel sem nézett, de tudta, hogy a nő fáradt. – Hosszú volt az éjszaka?

– Háromig voltam fent – biccentett miután lenyelt egy korty forró kávét. – Iszonyatosan dühít, hogy – nagyjából két millimétert mutatott ujjai között – ennyire vagyunk a győzelemtől, és mégis elbukhatjuk az egészet.

– Ezt nem fogom hagyni – emelte szigorú tekintetét a nőre.

– Megjött Cece – kísérte figyelemmel az ügyvédnő érkezését.

– Kezdjük! – nyitott be húsz másodperccel később Cece.

Pár órával később JJ és Emily sietős léptekkel vágtak át az FBI folyosóján, hogy tájékoztassák Rossit az új fejleményekről.

– Reid nemrég hívott, nem áll rosszul az ügy, de nem ártana legalább egy konkrét bizonyíték.

– Lehetséges, hogy azt is meg fogjuk találni – bólintott Emily. – A kórházi alkalmazottak közül ketten is emlékeztek Nina Moorra, az egyikük sötét bőrűnek írta le, míg a másikuk latin amerikai származásúnak. A negyvenes évei végén vagy az ötvenes évei elején jár.

– Állj – ráncolta homlokát Rossi.  –  Latin amerikai, sötét bőrű? Brian pedig az indián kultúra után mutatott nagy érdeklődést? Ez nem lehet véletlen.

– Nem is az – vette át a szót JJ. – Utána jártam Metloaf családi hátterének. Mint tudjuk a szülei kitagadták miután kiderült miket tett. Viszont az anya nem Metloaf szülőanyja volt, ahogyan az apja sem vér szerinti.

– Tessék? Örökbe fogadták?

– Pontosan. Már ráállítottam Garciát a vér szerinti anya felkutatására.

Két perccel később JJ belépett Penelope birodalmába. A hacker lány hevesen gesztikulált telefonálás közben, ugyanis az örökbe adást intéző szervezet nem volt éppen segítőkésznek mondható.

–  Nekem erre nincs időm – fojtotta a nőbe a szót. – Mivel nem volt hajlandó segíteni az FBI– nak egy gyilkos börtönbe juttatási ügyében elküldöm a főnökének a munkaidőben töltött órák alatt megnyitott oldalak listáját, ugyanis feltörtem az amúgy elavult módon védett szerverüket. Biztosan örülni fog a felettese a sok online játékórának. Visz hal!

–  Ejha Garcia, és ezt nem hallotta Morgan – vigyorodott el Jennifer.

– Mit nem hallottam? – lépett be az említett.

– Garcia keménykedik ha kell.

– Épp, mint az én drága ügynököm – vigyorgott Derekre. –  Tessék a kért infók – nyomott JJ kezébe egy papírost Penelope.

–  Te Garcia, miért szerepel ezen Henley neve? – vonta fel kérdőn szemöldökét JJ.

–  Hoppá. Ezt akartam oda adni – tartott kolléganője elé a valódi információkat tartalmazó papírt miután villámgyorsan kikapta kezéből az előzőt.

–  Nyuszóka – pillantott várakozásteljesen Penelopéra Derek.

–  Előfordulhat, hogy megnéztem ki is az a Henley Hayworth – vallotta be Penelope. – Tudjátok, hogy nem bírom megállni! Emilynek is utána néztem anno.

–  Akarom én ezt tudni? – sóhajtott fel JJ.

–  Akarod. Ez a csaj valami hihetetlen – lelkesedett be rögtön Garcia. – Doktori címe van, valójában inkább doktornak tartja magát, mint ügynöknek. A Berkleyn tanult genetikai szakon, a fő irányvonala a genetika mellett a neurobiológia, a biokémia és olyan bióbigyók voltak, amiket nem értek. Mert hogy állítólag ez a sok bióbigyó egyben van. A genetika, valamint a DNS analízis vitte Miamiba, a MD csapat laboratóriumába, és mivel érdekelte a nyomozói munkakör a kriminálpszichológiát is felvette, és újra a Berkley tanulója lett, majd felvételizett az FBI Akadémiájára, a mostani ügy volt anno az első, amin dolgozott. Gyanítom volt valami köze a mi szigorú főnökünknek is ahhoz, hogy pont a profilozás felé vette az irányt.

 –  Huh, ezt hallgatni is fárasztó, nem hogy végigcsinálni.

–  Akkor nem, ha igen magas intelligenciája van az embernek – pislogott önelégült mosoly mellett Garcia, és várta, hogy kollégái összerakják a képet.

–  Várjatok – emelte fel kezét Derek. – Azt mondom, hogy kaptuk egy női Reidet?

– Pontosan!

– Hölgyeim, nem lepődöm meg, hogy maguk itt pletykálnak, na de ön is Derek? – pillantott Rossi a férfira olyan arcot vágva, mint aki azt sem tudja, hogy nevessen e, avagy megrökönyödjön. – Nézzék, tudom, hogy izgalmas, mikor egy új személy kerül az egység közelébe, de ha kérhetem a sorozatgyilkosunkra összpontosítsunk. Hotchnak nem sokat segít a bíróságon, ha Henley tanulmányairól tájékoztatom az elkövető családi háttere helyett.

–  Igen is, máris uram – vágta rá azonnal Garcia.

Tíz perccel később már Nina Moore lakása felé tartott a szolgálati autó.

–  Nina Moore? – emelte az ajtóban álló nő elé igazolványát. – Az FBI– tól jöttünk.

–  Jöjjenek be.

–  Miért hazudott nekünk arról, hogy nem ismeri Briant?

–  Csak a családomat védtem.

–  Nem tudják? – kérdezett rá JJ.

–  Én magam is gyerek voltam még, amikor elhagytam a gyermekemet. Tudom, hogy ez rémesen hangzik, de el akartam felejteni. Mintha meg sem történt volna – sóhajtott fel megtörten a nő.  – E szerint éltem, hogy túléljem.

–  Tartották a kapcsolatot? – folytatta Rossi.

–  Dehogy. A baleset előtt csak egyszer láttam.

–  És soha nem merült fel önben, hogy esetleg…

–  Gyilkos? – vágott bele Nina. – Nem, a legkevésbé sem. Amennyire a hírekből ismerem az esetet mi még az előtt találkoztunk, hogy elkezdődött ez az egész.

–  Mikor volt ez a találkozás?

–  Öt évvel ezelőtt Teljesen váratlanul bukkant fel. Elvileg az örökbefogadás titkosított volt, de ő megtalált. Lehetséges, hogy felbérelt egy magánnyomozót.

–  Miről beszélgettek?

–  Érdeklődött a családomról, rólam. Ő csak meg akart látogatni néha– néha, esetleg velünk tölteni az ünnepeket, de én nem voltam erre képes – megingatta fejét, látszott, hogy a sok éves titkolózás mély nyomokat hagyott a nőben. – Ránézni is alig bírtam.

–  Elküldte őt – mondta ki Rossi a nyilvánvaló tényt.

–  Úgy érzem, az hogy ez lett belőle az én hibám.

–  Nem hibáztathatja magát azért, amit ő tett – kezdte vigasztalón JJ. – Miért látogatta meg a kórházban végül?

–  Mert az úgy biztonságos volt. Vele lehettem, úgy hogy senki nem tudta meg. És azért is, mert amikor olvastam neki, és hallgattam a lélegzetvételét az jó érzéssel töltött el – válaszolta érzelmes hangon. A belsőséges beszélgetésnek az érkező férj vetett véget, a két ügynöknek pedig alkalma nyílt megvitatni az eddig hallottakat.

–  Nina elküldte őt, ez volt a stresszor.

–  Ez az asszony szerencsés, hogy így megúszta a dolgot – nézett körül JJ. – Sokkal rosszabb is lehetett volna, ha Metloaf erőlteti a találkozást.

–  Lehet, hogy próbálkozott – kapta fel fejét Rossi, és a nő után ment. – Mrs Moore, küldött önnek valaha bármit is? Levelet, ajándékot, csomagot?

A nő némán bólintott és egy dobozzal tért vissza.

–  Ki akartam őket dobni, de nem tudtam megtenni.

Ahogy Rossi leemelte a tetejét biztosan tudta, hogy Metloaf hosszú évekre börtönbe fog kerülni.

Másnap reggel Cece Hillenbrand szokásos magabiztosságával szólította a vád utolsó tanúját.

–  Elárulná nekünk, hogy kicsoda ön? – kezdte diplomatikus hangnemben.

–  A nevem Nina Moore.

–  Milyen kapcsolatban áll a gyanúsítottal?

–  A szülőanyja vagyok.

–  A biológia anya – fordult a vádlott felé egy pillanatra. – Nem ön nevelte, igaz?

–  Örökbe adtam őt, mikor csecsemő volt.

–  Ez pontosan mikor történt?

–  Harminchét évvel ezelőtt.

–  Azóta nem volt kapcsolata Briannal?

–  Nem. Soha nem láttam őt, egészen 2010– ig.

–  Ekkor kereste fel magát?

–  Igen. Egy kávézóban találkoztunk, beszélgettünk, aztán ő elment.

–  Miről beszéltek?

–  Azt mondta, az életem része akar lenni – vallotta be szomorúsággal telve. –   Megmondtam, hogy ez lehetetlen.

–  A vádlott viselkedése különös, esetleg irracionális volt ekkor?

–  Nem, egyáltalán nem. Csak egy kicsit elveszettnek tűnt. Szeretett volna tarozni valahová. Az, hogy elküldtem életem egyik legnehezebb döntése volt, de senkinek sem lehet két élete. Bocsáss meg – nézett Brianra könnyein át. – Sajnálom.

–  Mrs Moore, tett a gyanúsított bármilyen további kísérletet arra, hogy felvegye önnel a kapcsolatot?

–  Pár hónappal később küldött nekem egy csomagot. Nem volt benne üzenet, csak a postai bélyegzőből láttam, hogy Miamiból jött, és tudtam, hogy ő él ott.

–  És mit tartalmazott ez a küldemény?

–  Egy nyakláncot. Két hónappal később kaptam egy újabbat, azután pedig egy órát. Azt hittem, hogy így akar meggyőzni, és ezért vásárolt ajándékokat.

–  Tisztelt bíró úr! Szeretném bizonyítékként csatolni az „f”– től „h”– ig terjedő bűnjeleket – emelt fel több, tasakba csomagolt ékszert Cece. – Ezek azok a tárgyak, amelyeket kapott? – tartotta Mrs Moor elé.

–  Igen.

–  Az órát, amit kapott látja ezen a fényképen? – emelt fel egy fotót is.

–  Igen, ez az.

–  Vegyük jegyzőkönyvbe, hogy a tanú felismerte az órát, melyet a meggyilkolt áldozat Darci Corbet tulajdonában állt. Nincs több kérdésem.

–  A tárgyalást holnap délelőtt kilenc órakor a keresztkérdésekkel folytatjuk! – zárta le hivatalosan a meghallgatást a bíró.

Az ügyvédő elégett mosollyal várta a felé siető Hotchner ügynököt.

– Beszélnünk kell.

– Figyelj, nem akarom elkiabálni, de valami azt súgja, hogy meg fogom hívni a csapatodat egy körre amikor ezen túl leszünk.  

– Azt hiszem Metloaf kezd visszaemlékezni.

– Micsoda?

– Sírt, mikor az anyja tanúskodott, és ilyet az tesz aki kötődik valakihez.

– Talán igazad van, de valójában ez már nem számít – közölte tárgyilagosan Cece.

– Tényleg? Nem akarod tudni, hogy kit is csukatsz le? – kérdezett vissza Aaron emberien.

– Hotchner ügynök! – jelent meg az egyik rendőr. – A vádlott leütötte a felügyelőtisztjét, és a fegyverét magával vitte.

– Mi? Ez hogy történhetett meg?

– Egy Nissan típusú gépjárművel menekül – futott be egy újabb tiszt.

– Kiadták rá a körözést?

– Igen uram. Az összes, városból kivezető utat lezártuk.

– A mellékutcákat is le kell, mindent ismeri, itt született – adta ki az utasítást Hotch.

– Van ötleted merre indulhatott? – nézett Henleyre.

– Attól függ, hogy ki ő – hunyorgott.

–  Reid, Henleyvel nézzétek át Metloaf celláját – dobta a nő felé autójának kulcsát, miközben már a csapat többi tagját hívta.  – Kapcsolt be Reidéket is Garcia!

– Mégis mi történt Hotch? – kérdezte homlokráncolva Emily.

– Visszatért az emlékezete. A tárgyaláson feltűnt, hogy könnyezett mikor az anyja beszélt. Ennek fényében hová mehetett?

– A legnyilvánvalóbb az lenne, hogy az anyjához – szólalt meg Morgan. – Az áldozatai barna hajúak voltak, a tipológia azt mutatja, hogy az anyja iránt érzett dühét vetítette ki az áldozataira.

– Máshová megy, az anyja nálunk van.

– Ha nincs egy bizonyos célpontja vagy menekül, vagy ámokfutásba kezd.

– Ez a mi hibánk? – tett fel egy érdekes kérdést Emily. – A vizsgálatokkal visszahoztuk az emlékeit?

– Mármint, hogy úgy működött, mint egy kognitív rehabilitáció? – kérdezett vissza Henley.

– Igen.

– Nem. Ez a pasas az, aki. Nem mi tehetünk erről – válaszolt határozottan Henley. – Most megyünk be, majd hívunk Hotch.

Spencer és Henley módszeresen kezdték el átkutatni a kicsiny cellát. Nem sok minden volt a helyiségben, leszűkítve a lehetséges rejtekhelyek számát, de a két ügynök tudta, hogy egy pszichológiai zavarokkal küzdő személyiségnél szó szerint minden egyes centimétert át kell nézniük.

– Ezt nézd – emelt ki egy halom összefirkált papírt a matrac alól Spencer. – Totálisan össze van zavarodva – lapozta sebesen a papírokat.

– Várj, én ezt láttam már – mutatott az egyetlen rajzra –, méghozzá Miamiban.

– Lehetetlen, ez itt van Virginiában.

– Azon a partszakaszon, ahol megtaláltuk Darci holttestét húzódik egy zsiliprendszer, amire graffitiket festettek fel. Az egyik szinte pontosan így néz ki.

– Tudom hová ment – kapta izgatott pillantását a nőre Spencer.

– Nagyjából fél órányi előnye van – nyújtott Spencer és Henley felé golyóálló mellényt Hotch,mikor a megadott helyszínre ért a páros. - Miből következtettetek erre a helyre?

– Van egy vízesést ábrázoló rajz, ami nagyon hasonlít arra a tetthelyre, ahol az első áldozatot találtuk – felelte Henley.

– Valamint egy itteni helyre is – folytatta Spencer. – Ez a Linville zuhatag – mutatta fel a rajzot. – Valami miatt érzelmi értéke van Brian számára.

– A hasonlóság miatt?

– Szerintünk nem Darci volt az első áldozat – közölte Reid.

– Nem értem, az lenne a logikus, hogy menekül – csatlakozott a trióhoz a rendőrfőnök. – Miért jött ide?

– Keres valamit – kémlelte a tájat Hotchner.

– Micsodát?

– Önmagát – sóhajtott fel Henley Spencerrel egy időben.

– Délkeleti irányban háromszáz méternyire látok egy férfit – jött az egyik mesterlövész hangja az ügynökök fülébe.

– Ő lesz az.

– Van vele egy nő is.

– Eszméleténél van?

– Negatív. Csak azt látom, hogy barna hajú.

– Egy újabb áldozat? – nyögött fel Henley.

– Ha lerohanjuk megpróbálja megölni a lányt, esetleg önmagát is – állította meg a SWAT embereit Reid mikor látótávolságba értünk.

– Beszélek vele – biztosította ki fegyverét Hotch. – Brian! Szeretném látni a kezeit – kérte határozott hangon az egységvezető a neki háttal térdelő pózban lévő férfit.

– Kérem álljon meg ott! – nyögött fel panaszosan Metloaf.

– Ő kicsoda? – tett pár lépést oldalra Hotch, hogy felmérje a nő állapotát, ám a látvány letaglózta. Az elkövető ölelésében ugyanis nem újabb áldozat, hanem egy elrothadt tetem feküdt.

– Ő volt az első – kezdte halkan Brian.  – Abban a percben, ahogy erre a földre léptem tudtam, hogy pontosan hol találom meg. Gyilkos vagyok.

– Mindenre emlékszik.

– Minden pillanatra, minden apró részletre, de ez még mindig nem valóságos – tehetetlenül megrázta fejét. – Mintha valaki más emlékei lennének.

– Bizonyos értelemben azok, de ettől még meg kell fizetnie azért, amit tett.

– Ha úgy is halálra ítélnek – szegezte halántékának az ellopott szolgálati fegyvert –, akár itt is meghalhatok.

– A bíróság talán kegyes lesz, de azt ki kell érdemelnie. Ha ön már egy másik ember, akkor bizonyítsa be, és tegye azt, ami helyes.

Egy pillanatra, míg a férfi átgondolta az ügynök szavait megállt az idő, majd lassan leeresztette a fegyvert. A rendsőrség emberei azonnal reagáltak és hátrabilincselt kezekkel vezették el. Henley megkönnyebbülten fújta ki a bent tartott levegőt.

Cece diadalmas mosollyal jelent meg az ajtóban.

– Vége van. Metloaf mindent bevallott.

– Gratulálok – biccentett Hotch.

– Nélkületek nem sikerült volna, szóval az első kört én állom!

– Nem is tu…

– Hotch, pszt, Cece valami italról beszél – vágott bele azonnal Morgan.

– Igaza van, ránk fér egy ital – helyeselt JJ is.

– Ezt elbuktad – állapította meg Henley mosolyogva.

– Csatlakozol, ugye? – kérdezte ártatlan hangon Spencer.

– Persze – emelte pillantását a fiúra.

– Jó sokat kellett várni a lezárásra – sétált be a bárba fáradtan Henley.

– Négy és fél év, mi az – vigyorodott el Hotch. – Most, hogy belekóstoltál milyen, ha csak profilozókkal dolgozol nem gondolnád át a kérdésemet?

– Tudod, hogy nehezen teszem, de nemet kell mondanom – emelte fel italát, hogy csatlakozzanak a többiekhez. – Holnap indul a gépem vissza Miamiba. A csapatom már vár.

– Akkor most ünnepeljünk.

 – Szépfiú – fordult Reid felé Derek sunyi mosollyal  – , hogy is van az a nihili vicced?

 – Az egzisztencialista, és nem mondom el újra – sóhajtozott kétségbeesetten.  –  Eddig sem értettétek.

 – Nem vette észre. Hihetetlen – rágcsálta szórakozottan szívószálát Garcia. – Ez jobb, mint egy film.

 – Miről maradtam le? – kérdezett rá diszkréten Hotch Rossinál a helyzetre.

 – Milyen profilozó vagy te, hogy nem ismered fel Derek gonoszkodásának okát? – Dave ivott egy korty whiskyt és csak úgy folytatta. – Összeeresztettél két zsenit, és egyiknek sem szóltál a másikról?

 – Nem kellett, Henley általunk ismeri Spencer munkásságát, Reid pedig már a huszadik percben összerakta a dolgot.

 – Olyan sok idő kellett neki? – kérdezett vissza bujkáló mosoly mellett Rossi, mire Hotch is elvigyorodott.

 – JJ, csinálj már valamit – nézett kétségbeesetten Penelope.

 – Például? Kérdezzem meg mekkora az IQ – ja?

 – Aha, az jó lenne – bólogatott hevesen.

 – Garcia te javíthatatlan vagy – kuncogott fel Emily. 

 – Strauss ujjongott, hogy itt van – fordult Henley felé David.

 – Ne is mondja – forgatta meg a szemeit. – Végig bujkáltam előle, de csak elkapott végül.

 – Ha Erin akar valamit, azt meg is szerzi.

 – Nos, én már kétszer kikosaraztam – húzta el száját kuncogva a nő.

 – Erre inni kell – emelte fel poharát Emily nevetést kiváltva. – Hogy csináltad?

 –  Pedig a legjobb ügynökökkel dolgoznál együtt – tárta szét karjait Morgan.

 – Azért a Miami Dade sem olyan rossz – felelt büszkén. – Ott kiélhetem a laboros hajlamaimat.

 – Nem unalmas folyton a dezoxiribonukleinsavval foglalkozni?

 – Ezt valami gagyi helyszínelős sorozatból szedted? – nevetett fel Henley. – Az én munkám nem csak abból áll, hogy DNS molekulákat vizsgálok.

 – De ha te doktori címet szereztél a Berkleyn, hogy kerültél a Miami rendőrség laborjába? – kotyogott bele Garcia.

 – Egyikőtöknek sem mondtam, hogy ott tanultam – nézett végig az előtte ülő „bűnös” Morgan, JJ, Garcia trión.

 – Khm.

 – Jó, kivéve téged – pillantott a hümmögő Spencerre Henley.

 – Te tudtad? – bukott ki a kérdés Penelopéból.

 – Viccelsz? Persze, hogy tudtam – kérte ki magának Spencer. –Tudod, az olyan embereknek, mint mi, van egy titkos jelük.

 – Tényleg? És micsoda? – tudakolta izgatottan a hackerlány, Reid közelebb hajolt, mintha óriási titkot készülne elárulni.

 – Egy ’d’ és egy ’r’ betű a nevünk előtt – fejezte be fojtott hangon.

 – Ó Reid, hogy te milyen gonosz vagy! – morgott Garcia, mikor a csapat nevetésben tört ki.

 – Ezt én sem csinálhattam volna jobban szépfiú – ingatta fejét Morgan vigyorogva. 

 – De most komolyan, mit gondoltatok? – kérdezett vissza jókedvűen Spencer. – Hallottam, hogy doktorként mutatkozott be, és rákérdeztem miből szerzett címet.

 – Kettőtöknek nagyobb az IQ – ja, mint a pultnál ülő négy pasinak – biccentett arrafelé Garcia, JJ felkuncogott a látványra. – Szóval nálatok sosem lehet tudni.

 – Persze, hogy nem. Furák vagyunk – emelte fel kezét vigyorogva Henley és a Star Trekből ismert köszöntési jelet mutatta mielőtt pohara után nyúlt.

 –  A manóba, és még vicces is – duzzogott poénból.

 – Gyere cicóka, kérjünk még egy kört – karolta át Penelopét Derek Morgan. – Használjuk ki, hogy nem csörög a mobil.

Pontosan nyolc órával később csörrent meg a készülék…

 Sziasztok! 

Úgy is mondhatnám, hogy ez az első rész második fele, hiszen itt zárul le az ügy is. Megismertétek az alaphelyzetet, miszerint van egy zseniális csapat Virginiában, valamint egy nő, aki akár hozzájuk is tartozhatna, de ő ismét egy másik utat választ. Igen tényleg, megint. DE vajon mikor, és miért dönt úgy, hogy mégsem lenne rossz helye a csapatnál? Ha lesz egyáltalán harmadik esély... Tippek? 

Újabb információ morzsát szórtam nektek Henleyről (ejtsd: Henli). Azért az túl egyszerű lenne, ha Dereknek lenne igaza vele kapcsolatban, nem? :D Ki ő, miért lett az aki? A harmadik részben - már csak az időugrás miatt is - több minden kiderül a szereplőkkel és veszedelmes viszonyaikkal kapcsolatban. 

Köszönöm az előző részhez érkezett hozzászólásokat, várom a véleményeket most is :) 

J.