4. – Minden titok tudója

„Képzeljük azt, hogy mind örültek vagyunk! Ez megmagyarázna minket egymásnak. Megfejtene sok rejtélyt.”

– Mark Twain

Henley Hayworth türelmetlenül járatta ujjait a laptop billentyűzetén, miközben arra gondolt, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Mikor meglátta Aaron Hotchnert az üvegajtón túl, úgy ugrott fel, mint akit áramütés ért. A férfi hivatalos ügyben járt a Miami Dade épületében, és az, hogy erről ő külön értesítést kapott a felettesétől nem jelentett jót. Nagyon nem.

– Talán még soha nem láttalak ennyire feszültnek – fürkészte a férfi arcát.

– Szükségem van rád – mondta ki kertelés nélkül.

– Mi történt?

– Mi fog – sóhajtott fel hosszan. – Henley – felemelt egy a miniszterelnök szignójával hitelesített, Fehér Házból származó

mappát, amelyen égővörös TOP SECRET pecsét díszelgett –, tudnod kell, hogy ez államtitok. Elhúzódhat,  fokozottan veszélyes, és ha beszélek róla nem mondhatsz nemet.

– A csapatod veszélybe kerülhet? – nézte pislogás nélkül a férfit, aki aprót bólintott.

– Nemrég zárult le egy INTERPOL– os ügyünk, de ez annál sokkal nagyobb horderejű.

– Lássuk – nyúlt a mappáért egy percnyi mérlegelés után. Megértette, hogy a döntésének komoly következményei lehetnek, és több mint valószínű, hogy lesznek is, de nem tehetett, nem akart mást tenni. Tökéletesen tudta, hogy ha államtitokról lesz szó, akkor a főbb szervek közül az FBI, CIA és a Nemzetbiztonság emberei mind–mind helyet kapnak az ügyben, ezáltal egy sérülékeny egyezményt teremtve, amire fokozottan kell majd vigyázniuk a siker érdekében. Henley Hayworth nem az a fajta nő volt, aki téved. És ez most sem történt másként.

Negyvennyolc órával később Aaron Hotchner az órájára nézve megállapította, hogy Rossi és Reid nemsokára végeznek az egyetemen, így szólni akart JJ– nek, hogy hívja össze a csapatot, ám ekkor Rossi neve villant fel a kezében tartott mobilon.

– Igen, Dave?

– Reiddel kaptunk néhány fotót egy fickótól, azt mondja hét nő van rajtuk, akiket megölt. A képeket eltorzították, nem lehet látni, hogy mi van rajtuk.

– Azt mondja, megölte őket?

– Hét nőt eddig.

– Eddig?

– Öt  még életben van valahol tíz óránk van megmenteni  őket.

– Komoly a fickó Dave? Nem csak feltűnősködik?

– Nem hiszem Hotch. Valami nem stimmel vele, nem tiszta. Bevisszük.

– Segíthetünk?

– Átküldöm a fotókat Garciának, nézze meg őket.

– Rendben szólok neki.

– Negyvenöt perc múlva ott leszünk. És Hotch, megérkezett már?

– Igen. Megvárunk. 

– Mi volt ez? – méregette gyanakodva Reid Rossit.

– Minden egyes szavát jegyezd meg, amit út közben mond – kérte határozottan Rossi Spencert mielőtt beültek volna az autóba, Reid arcára pedig nagyjából a mintha lehetne másként gondolat vetült.

– Azt mondja, hogy a Strayeren tanít? – pillantott a tükörből a férfira Reid.

– Nem.

– Nem?

– Nem – ismételte önmagát a professzor.

– Rothschild professzorként mutatkozott be, vagy nem? – ráncolta homlokát Spencer.

– Meglep, hogy filozófiát is tanult, nem passzol a matematikához és a vegyészethez – kezdte a férfi.

– Szeretem, mert ott nincsenek jó és rossz válaszok – ment bele a játékba Reid.

– Ha nincs jó és rossz hogyan ismerjük fel a tökéletességet?

– Jól szórakozik? – szólalt meg Dave.

– Hogy mondja?

– Jól szórakozik?

– Ez ennél kicsit bonyolultabb dolog.

– Ezt hogy érti?

– Nem értené meg – rázta meg a fejét a férfi felsőbbrendűn.

– Hátha – folytatta Rossi úgy téve, mint aki tényleg nem ért semmit.

– Olvastam a könyveit David. Nem elég intelligens ahhoz, hogy megértse itt miről van szó.

– Hiába próbál feldühíteni, nem fog sikerülni – közölte nyugodt hangon Rossi. – Ha meg tudott ölni hét nőt úgy, hogy nem hagyott semmi nyomot maga után, miért adja fel magát?

– Mit mulasztott volna az emberiség, ha da Vinci eltitkolja a műveit? – sóhajtozott bölcsen a férfi.

– Mi a… – állt fel helyéről meglepetten Derek mikor Erin Strauss sietett az iroda felé, nyomában egy ismerős nővel.

– Morgan, JJ, Blake a tárgyalóba, most! – utasította Hotch a Morgan asztalánál beszélgető triumvirtust nagyon–nagyon határozottan. Henley egy bocsánatkérő félmosolyt küldött feléjük, majd Erinnel együtt belépett Hotchner egységvezető irodájába.

– Mi folyik itt? – pillantott a lányokra kérdőn Derek.

– Elképzelésem sincsen – nézett Hotch irodája felé Blake. – Ő kicsoda egyébként?

– Egy ügyön dolgoztunk együtt. De miért van itt Henley?  – vonta fel szemöldökét JJ. – Újabb eset?

– Ne, ne, ne – jelent meg Garcia kétségbeesett arccal –, csak több képet ne!

– Mucika, miről hadoválsz? – ráncolta homlokát ma mindenki megőrült gondolat mellett Derek.

– Rossiék belebotlottak valami pszichopatába az egyetemen és Hotch kért egy elemzést – kezdte lázasan magyarázni, de félúton meggondolta magát –, majd az eligazításon megtudjátok, most mennem kell Hotchoz.

– Én a helyedben meg nem közelíteném azt az ajtót – emelte fel kezeit Derek. – Még a reluxát is elhúzták! Itt valami gáz van.  

– Ki halt meg? – fordult a társaság felé rémülten Garcia. – Vagy ki tűnt el? Kit rúgnak ki?

– Micsoda? – értetlenkedett Blake.

– Soha nem volt jó ómen az, ha Hotch elhúzta a reluxát Strauss társaságában.

– Főleg úgy, hogy egy másik ügynök is jelen volt – bólintott JJ.

– Ki van itt?

– Tudtommal a tárgyaló nem itt van – szólalt meg erélyesen Aaron Hotchner a korlát előtt megállva. Szigorú tekintete szinte villámokat szórt, a társaság egy emberként, néma csendben sietett fel a lépcsőn. – Igen? – nézett a tétovázó Penelopéra.

– Fő– főnök itt a jelentés – nyújtotta határozatlanul Garcia a mappát Aaron felé.

– Kösz – nyitotta ki azonnal, s a társaság után ment. – Rossi és Reid nemsokára visszaérnek az egyetemről, az új ügy gyanúsítottjával együtt.

– Tessék? – nézett várakozásteljesen Morgan Hotchra.

– Garcia.

– Máris. Ma reggel jelentették a rendőröknek, hogy a Lorettoban élő Kaylee Robinsont, aki magán óvodát üzemeltet az otthonában négy gyerekkel együtt elraboltak – kezdte Penelope. –   Mikor az egyik szülő odaért kilenc harminckor, hogy leadja a gyermekét észrevette, hogy az ajtó tárva nyitva áll.

– Hogy kapcsolódik ez Reidékhez?

– Az előadás után odament Spencerhez azzal az információval, hogy öt túszt még megmenthet. Ők lesznek azok. – szólalt meg Henley az ajtóban állva. – Üdv ismét.

David Rossi és Spencer Reid arra értek be az irodába, hogy a csapat egy része lázasan vitatkozik valamilyen információn.

– Mi folyik itt? – kérdezett rá Spencer.

– Ma reggel elraboltak egy nőt, négy pici gyerekkel.

– Öt, még élő áldozatról beszélt – nézett végig a hátrabilincselt kezű férfin Hotch gyilkos tekintettel.

– Tehát ők a többi öt? – fordult a férfi felé Rossi.

– Még mindig nem dühös David? – mosolyodott el elégedetten.

– Vigye a kihallgatóba – engedte át Dereknek.

– Nem tehet róla David, annyi az IQ– ja amennyi – nézett fel megértően a férfi Rossira, mikor már a kicsiny, tükrös teremben ült. – Ez nem tanulható, ez a génekben van.

– Mi ez? – állapodott meg Rossi tekintete egy érdekes alakú nyakláncon.

– Nem tudja, hogy ez egy medál?

– Mi ez a jel? – forgatta meg az ékszert.

– Jel? Egy kirakodóvásáron vettem – vont vállat könnyedén.

– Joga van hallgatni. Bármi, amit mond felhasználható maga ellen. Joga van ügyvédet fogadni, ha nincs rá pénze hivatalból kirendelünk egyet. Megértette a jogait? – tudakolta Morgan, de a férfi egy pillantásra sem méltatta.

– A genetika a nyitja mindennek – mondta saját monológját. – Ha nem a megfelelő…

– Megértette a jogait?! – csapott az asztalra Derek.

– Tökéletesen. Nem akarok ügyvédet – folytatta nyugodtan.  – Egyes játékok csak különleges játékosoknak valók.

– Attól nem lesz különleges, hogy nőket és gyereket bántalmaz – morrant fel Derek, teljesen tudatos és kontrollált harciassággal.

– De attól sem, hogy ököllel csapkodja az asztalt. Azt tesszük, amit tennünk kell – nézett Morganról Rossira. – Küldjék be Dr. Reidet – fűzte hozzá, mikor a két ügynök kifelé indult. Pont akkor léptek be a terem másik felére, amikor Spencer panaszosan felnyögött.

– Egy normális rajongóm sincs – lemondóan megingatta fejét.

– Biztos vagy ebben? – jött a nő hangja Reid háta mögül, aki rekord sebességgel fordult meg. Egy tized pillanatra komolyan elhitte, hogy csak hallucinálja a lány hangját, de kiderült, hogy ez nem igaz, hiszen valóban ott állt vele szemben, mosollyal ajkain.

– Henley? – talált hangjára döbbenten.

– Nocsak, nocsak – mosolyodott el Rossi –, kit látnak szemeim?

– Nyugi, nem képzelődsz – súgta a lány Spencer fülébe mikor megölelték egymást.

– De hogy kerülsz ide egyáltalán? És miért nem mondtad este? – hadarta a fiú.

– Nem lehetett – nézett fel ártatlan szemekkel Spencerre. – De most itt vagyok, és maradok is – egy pillanatra elidőzött a barna szempár arany szálain, majd a Morganék felé fordult. – Ez a fickó élvezi a figyelmet.

– Istenkomplexusa van – mondta ki Hotch a nyilvánvaló tényt.

– Húzzon sorszámot – mormogta Henley.

– Előbb– utóbb elárul valamit arról, hogy hol van Kaylee a gyerekekkel – sóhajtott fel Rossi. – Az ilyeneknél mindig ez van.

– De vajon időben? – tette fel az egyik legfontosabb kérdést Morgan.

– Háromnegyed kettő van, tízig van időnk – nézett órájára Hotch.

– Fel kell dühítenünk – fordított hátat a tükörnek Henley.

– Az eredeti hét gyilkosságért bent tarthatjuk – biccentett Derek.

– Azt mondja nem találunk bizonyítékot – idézte fel Rossi. – Ezzel nem fogjuk felidegesíteni.

– Azt mondta, nem maradtak holttestek, nincs tárgyi bizonyíték – erősítette meg Reid.

– Valahogy be kell bizonyítanunk, hogy bűncselekmény történt.

– Azonosítanunk kell a hét áldozatot – értett egyet David Aaronnal.

– Hogy csináljuk?

– Fordított profilozással – mondta ki a két kis bűvös szót David.

– Előbb megismerjük a gyilkost és a módszereit és ezek alapján következtetünk a lehetséges áldozatokra – magyarázta Hotch.

– A tettesből az áldozatra – foglalta össze Henley, mire Hotch bólintott. – Ez érdekesnek ígérkezik.

– Megnéztem az adatbázist, több ezer eltűnt nő van szerte az országban – panaszolta Garcia.

– Szűkíthetjük a kört – lépett mellé Reid. – Kayleet 9:30– kor rabolta el. Volt ideje hogy elvigye valahová és két óra múlva odaérjen Fredericksburgba.

– Olyan hely kell neki, ahol öt embert elejthet – szólalt meg JJ.

– Egy családi ház – közölte Hotch.

– Méghozzá helybéli – bólintott Henley.

– Késett az előadásról – nézett Hotchról a lányra Reid –, két és fél órája volt Kaylee elrablása után. Ez alapján meghatározhatjuk, hol van a rejtekhelye.

– Garcia, mik a leg távolabbi helyek, ahová vihette őket úgy, hogy délre már Fredericksburgba ért?

– Máris keresem.

– Tehát eddig mit tudunk a fickóról? – lépett a táblához Rossi. – Mániákusan rendes és tiszta, kutatott Reid és én utánam. Elrabolt öt embert az után pedig odaért az előadásunkra. Ez az alak mindent előre eltervezett.

– Garcia találtál bármit a fotókon? – fordult a hackerlány felé Reid.

– Még azt sem látszik, hogy tényleg halottak – rázta meg fejét.

– És a hajuk színe?

– Akiknél látszik a haj, azoknál barna.

– Ahogy Kaylee is.

– Tehát a Közép– Virginiában eltűnt barna nők – firkantotta fel Penelope.

Derek és Alex csalódottan csatlakoztak a csapathoz.

– Az ujjlenyomat azonosítással nem jutottunk semmire, nincs a rendszerben. Egy szellem – informálta a többieket Derek.

– Nincs meg az ujjlenyomata, szóval még nem volt letartóztatva, valamint nincsen sem útlevele, sem jogosítványa és nem szolgált a seregben.

– És nem tanár – tette hozzá Reid automatikusan Alexre pillantva. – A tanároktól is kérnek ujjlenyomatot.

– Egy olyan professzor, aki nem tanít – állapította meg Henley.

– Az meg miféle professzor? – kérdezett vissza Garcia.

– Kutató például. Talán ösztöndíjas, amellett bőven volt ideje.

– A kormány nem ad csak úgy mindenkinek pénzt, biztos van valami ösztöndíjas adatbázis. Utána nézek! – pattant fel Penelope és kiviharzott a tárgyalóból.

– Az eddigi beszélgetésekből tudjuk, hogy önimádó és nem érez bűntudatot.

– Pszichopata – foglalta össze egy szóban Morgan.

– Tovább szűkíthetnénk a lehetséges áldozatok körét, ha tudnánk honnan ismeri őket – mondta Henley.

– JJ hívd fel a Lorettoiakat, hogy odamegyünk. Légy fokozottan kedves velük, nem kötelességük együttműködni velünk – adta ki az utasítást Hotch. – Morgannal menjetek oda és tudjatok meg minél többet.

– Induljunk – biccentett az ajtó felé Morgan.

– Henley, megtenne nekem valamit? – nézett a nőre Rossi.

– Persze.

– Mi lesz a stratégia a kihallgatáson? – kérdezett rá Reid.

– Maga nem lehet odabent.

– Tessék?

– Ő ezt akarja. Magával akar játszani, és ezt nem szabad engednünk.

– Igaza van – sóhajtott fel Hotch.

– Te vagy az adu – állt meg az ajtóban Henley. – Így fogd fel – tette hozzá bíztató mosoly mellett, majd magára hagyta a fiút.

A szomszédos irodában Garcia éppen azon elmélkedett, hogyan lépjen tovább.

– Tehát – kezdte hangosan –, milyen messze mehetett Lorettotól, hogy ha délre Fredericksburgban volt? Biztosan van erre egy matematikai képlet – elfintorodott –, jobban kellett volna figyelnem matekórán. Aztán eszébe jutott, hogy van olyan, aki ezt biztosan tudja. – Napi parancs: azonnal szólni kell Dr. Reidnek! – indult a fiúhoz, de a befutó e– mail megakadályozta ebben. Amint megnyitotta azt egyből lehervadt a mosolya. – Jaj ne!

Henley a kihallgatóban várt Aaronnal.

– Mit fogsz mondani Reidnek? – kérdezte a nőt, de nem nézett rá. – Tudom, hogy jóban vagytok.

– Meg profilozó is vagy – viszonozta a komoly hangsúlyt. – Spenc kezet sem fog az emberekkel, nem hogy megölelje őket, igaz?

– Így van – jött a válasz, és Henley esküdni mert volna arra, hogy Hotch elmosolyodott egy pillanatra mielőtt válaszolt volna neki.

– Nézd Hotch, tudom, mit vállaltam és nem kockáztatom az ügy sikerességét azzal, hogy beszélgetek a kollégáimmal – a férfi felé fordult, s csak úgy folytatta. – Az feltűnőbb lenne, ha az elszigetelt új tagot játszanám –mondta halkabban.

– Ebben egy pillanatig sem kételkedtem – nézett egyenesen Henley szemébe. – Viszont ilyen súlyú titokkal nem lehetsz a legjobb barátja senkinek sem az FBI berkein belül.

– Nem te vagy az egyetlen Hotch, aki rám bízta a titkait, legyen ennyi elég.

– Ez nagyon– nagyon sértő David – kapcsolódott be Hotch újra a kihallgatásba.

– Szerintem maga csak egy feltűnősködő szájhős, akinek nincs gyomra ezt az egészet végig csinálni – felelte nyugodtan Rossi.

– Nos, akkor szabadon távozhatok – vette kézbe zakóját. –  Öt éve dolgozom ezen a mesterművön, nem dőlök be egy ilyen ócska blöffnek olyan valakitől, aki azt sem tudja mi ez – felelte felsőbbrendűen és kitárta az ajtót, ahol Henley már várta őt.

– Szabad? – lépett be elbűvölő mosoly mellett, s ki is vette a férfi kezéből a ruhadarabot.

– Ó egy ilyen Istennek, mint maga csak nincs problémája a nőkkel? – hergelte tovább Rossi, mikor a professzor ránézni sem mert Henleyre, s úgy a falhoz lapult, mintha a nő halálos betegséget terjesztene.

– Felidegesítettem? – pislogott ártatlanul a nő.

– Rendben van – állt fel David. – Már mindnet megtudtunk, amit kellett. Ez az ember nem képes szemtől szemben konfrontálódni egy nővel. Alattomban támad, hátulról csap le. A hét régi áldozat mind egyedül voltak, amikor lecsapott rájuk. Ismerte a szokásaikat, figyelte őket, mint egy fűben lapuló ocsmány kígyó.

– Pazarolják a drága idejüket – tért vissza a férfi magabiztossága abban a pillanatban, hogy Henley kisétált.

– Ez is a játék része, nemde?

– Azt hiszi, tudja, hogy milyen játékot játszunk David? – ironizált a professzor. – Hiszen még azt sem tudja, hogy mit kellene kérdeznie.

– Mit kéne? – kérdezett vissza Dave.

– Megkérdezhetné, hogy mik a szabályok.

– Szabályok?

– Két óra van – fektette az asztalra az óráját. – Már csak négyen vannak. Azt mondtam, hogy nem egészen tíz óra múlva újabb öt ember hal meg. Azt nem mondtam, hogy egy időben halnak meg. Vajon melyikük halt meg? A nő, vagy az egyik drága gyermek? – együtt érzően felsóhajtott. – Ismernie kell a szabályokat ahhoz, hogy játszhasson. Kétóránként meghal az egyikük, és végül mind odalesznek.

– Van még valami, amit tudnom kellene?

– Csak, hogy szurkolok magának David.

Hotch, Reid és Henley Garcia nyomában rohantak a gép elé.

– E– mailban kaptam, ők azok – mutatott a monitoron felbukkanó élő közvetítésre, amely az elrabolt emberek szenvedését mutatta.

– Három gyerek van!

– Négy volt, mikor kimentem szólni nektek – nyögött fel Garcia. – Mi ez az arcukon?

– Oxigénmaszknak tűnik – nézte feszülten Hotch a képernyőt.

– Miért tölt meg gázzal egy termet, ha oxigénmaszkot is ad nekik? – ráncolta homlokát Henley.

– Más célt szolgál a maszk.

– De mit? – fordult a társaság felé Garcia.

– Nem egy kupacban vannak – kezdte Henley.

– A cső megfeszül, nem tudnak elmozdulni onnan, ahol vannak – fejezte be Reid.

– Fontos, hogy bizonyos helyeken álljanak.

– Azt mondta, az egyikük meghalt – rontott be Rossi. – Egy az ötből. Ők azok? – pillantott a videóra.

– Három gyerek van – közölte Hotch.

– Névtelenül küldték e– mailban – informálta Penelope Davet.

– Kétóránként hal meg egy, nem tíz óra múlva mind. Erre sajnos nem gondoltam – szisszent fel Rossi.

– Tehát lépéselőnyben van – sóhajtott Spencer.

– Koncentráljunk – kezdte Hotch. –   Mi van a hét eltűnt nővel?

– Harminckilenc barna hajú nő tűnt el Közép –  Virginiában – vágta rá Garcia.

– Hány harminc éves, úgy, mint Kaylee?

– Huszonnyolc, még így is sok.

– Öt éve dolgozik ezen – szólalt meg Rossi.

– Az elmúlt öt évből tizenhét.

– Ha azt hiszi, hogy az egyik régi gyilkosságért leültethetjük, talán megpróbál alkudozni és elmondja hol vannak a gyerek. Mennyi időnk van még?

– Egy óra negyvennyolc perc – vágta rá Spencer.

David Rossi nyugodt arckifejezéssel ment be ismét Rothschild professzorhoz.

– Tudta, hogy plusz egy y kromoszómával születtem? – folytatta teátrálisan az őrült professzor.

– És?

– Nem tudja, hogy ez mit jelent?

– Nem jelent semmit sem.

– Azt jelenti, hogy született gyilkos vagyok – mondta ki büszkén.

– Nahát, ez nagyon vicces – mosolyodott el Rossi, aki azonnal behívta volna Henleyt, hogy a doktornő a férfi képébe vágja milyen álokokra hivatkozik,   de tudta, hogy ezzel veszélyeztetné a  kihallgatás menetét.

– Ne tegyen úgy, mintha nem tudná, hogy miről beszélek – morrant fel a férfi. – Van egy plusz y kromoszómám, ez tesz gyilkossá.

– Ez egy ócska kifogás, évekkel ezelőtt megcáfolták ezt az elméletet.

– Tehát nem hiszi, hogy a gyilkos hajlam genetikus?

– Nem az számít, hogy mit hiszek. Nem igaz az, amit mond. Hogy megöl – e valakit, vagy sem, az a maga döntése. Ha azok az emberek meghalnak, az azért lesz, mert maga így döntött, nem másért.

Míg Rossi a professzorral bíbelődött a csapat többi tagja a már meggyilkolt nők után nyomozott.

– Margaret Peteres, szintén Glucester Point– i. Kettőezer hatban tűnt el, munkába menet a kávézóból, ahová naponta bement.

– Felírtam – vágta rá Penelope.

– Ő a hatodik, még egy kell – futtatta végig tekintetét a táblán Reid.

Eközben az utolsó elrablási helyszínen Morgan és JJ újabb nyomra bukkantak.

– Ezeket a játékokat így találták? – nézte meglepve Derek a plüssöket.

– Minden így volt – bólintott az egyik helyszínelő.

– A férj nem tud semmit – lépett be JJ is. – Az ajtókat nyitva találták, mikor az egyik szülő elhozta a gyerekét.

– Az eltűnt gyerekek hat évesek, ugye?

– Mind a négyen.

– Ők nem hagynák így a játékaikat – fotózta le Derek a fura alakzatot.

– Jelent valamit?

– Nekem nem, de gyanítom Reid vagy Hayworth látni fog benne valamit.

– Lindsay Connor, az autószerelőnél kiment rágyújtani, ekkor látták utoljára – olvasta fel Henley a következő lehetséges áldozat adatainak egy részét.

– Nem a napi rutinja része volt – ingatta meg fejét Reid, így máris a NEM kupac tetején landolt a mappa.

– Lisa McDaniel, Saludaból, kettőezer nyolcban tűnt el, kocogni indult – folytatta Hotch.

– Ő beleillik.

– Hű, nagyon csinosak – nézett végig a hét nő képen Henley.

– Kivételesen szépek – követte a lány tekintetét Aaron.

– Szinte már természetellenesen – mormogta Reid kissé elrévedve.

– Mi az esélye annak, hogy hétből három nő egy városból tűnik el? – morfondírozott Penelope.

– Mekkora Saluda lakossága?

– Kisváros, de vízparthoz közel fekszik, sokan járnak oda víkendezni.

– Ketten pedig Gloucester Pointból tűntek el – pillantott a felírt nevekre Henley.

– Ezt Morgan most küldte – tette az asztalra mobilját Spencer. Ha nincs jó és rossz hogyan ismerjük fel a tökéletességet?  –  Tökéletesség – kapta fel a filctollat. Az analitikus elmék, min a miénk… –  Loretto 5 – írta fel sebesen, majd az átküldött alakzatot a nevek köré rajzolta, Henley pislogás nélkül figyelte a fiút és szinte látta maga előtt, ahogy Spencer gondolatai űrsebességgel követik egymást.

– Ez jelent valamit? – kérdezte tétován Garcia, ám Reid nem felelt csupán kirohant az irodából. Aaron Hotchner kicsit sem furcsállotta ezt, Spenceről főleg nem.

– Tudom, hogy hol vannak! – jelentette ki magabiztosan Reid, mikor letépte a professzor nyakában lévő medált és már ment is vissza kollégáihoz. – Garcia, mutasd Virginia térképét!

– A phi – nyögött fel Henley mikor Reid felmutatta a furcsa medált.

– Pontosan – bólintott azonnal.

– Emberi nyelven? – kotyogott bele Penelope.

– Ez egy irracionális szám, amit phi– ként ismernek. Azt mutatja hogyan aránylanak a számsor elemei egymáshoz, ez az úgynevezett aranymetszés.

– Aranyom, a webcím aranyom pont net – kerekedtek el Garcia szemei.

– Ez az irány a természetben és a művészetben is megtalálható. A szépnek tartott arcvonások is e szerint arányosak – magyarázta Spencer.

– Az aranymetszés, vagy más néven aranyarány teremti meg a természetes egyensúlyt a szimmetria, és az asszimetria közt – mutatott Henley az eltűnt nők képeire. – Szinte természetellenesen szépek – idézte Spencert – , most már értjük miért ők.

– Öh, én nem.

–  Rothschild említette Leonardo da Vincit, emlékszik? – nézett Reid Rossira. – Leonardo több képénél is használta ezt az arányosságot. A medál a tervét szimbolizálja – emelte fel ismét. – A Fibonacci sor alapján megalkotott spirállal…

– Hát persze – merevedett le Henley –, a sorozat limesz értéke, megegyezik az aranymetszés arányával.

– Oké, ezt csak maguk értik egyenlőre – tárta szét karjait David.

– Ez egy függvény – lépett a térképhez Spencer. – Változtass a képen Garcia.

– Mond, mi kell.

– Tedd fel a nők lakóhelyét – vezényelte. – Úgy, remek. Van egy Richmondban, egy Dinwiddie– ben, aztán kettő Glaucester Pointban, három Saludaban és végül öt Lorettoban. 1– 1– 2– 3– 5.

– Ez a Fibonacci sor – mondta ki Henley.

– Mindegyik szám az előző kettő összege – magyarázta tovább Spencer.  – Magában a Fibonacci sor elemeit sorolja, egyfolytában számol – idézte fel a koppantások számsorozatát. – A sor geometrikus spirálként ábrázolható – nézett újra Henleyre.

– Ez egy logaritmikus spirál – bólintott a nő.

– Feltennéd a spirált a térképre Garcia? Nagyítsd fel, és most forgasd el száznyolcvan fokkal. Picit nagyobbra – utasította tovább a lányt. – Állj! A medál a kulcs – illesztette a térképre. – Chester, Virginia, itt vannak a gyerekek.

– Ez biztos?

– Az aranymetszés áthatja az életét, ha megnézzük a térképet a hely, ahol Kayleet fogva tartja egyike ezen pontoknak a térképen – mutogatott a pöttyökre. – Az arány minden méretnél ugyan az, és bármilyen skálán működik. Szóval biztos.

– Szólok Morgannak, hogy menjenek Chesterbe JJ– vel – húzta elő mobilját Hotch. – Szerzek egy helikoptert, Reid, Hayworth, hozzatok várostérképet velem jöttök.

Öt másodperc múlva már csak Rossi állt a térkép előtt.

– De valami még mindig nem tiszta – sóhajtotta és a kihallgató helyett először Hotchner egységvezető irodájába indult.

– Chester, Virginia – nyitott be végül Rossi a professzorhoz. – Az egész csapat odatart.

– Értem – felelte nyugalommal a férfi.

– Négy előtt odaérnek, időben ott lesznek – mosolyodott el David. – Maga vesztett. De árulja már el nekem, egy geometriai ábra miatt csinálta az egészet?

– A phi jóval több, mint egy geometriai ábra.

– Ennyi nőt megölni, Kayleet és a másik hetet? Azért ölte meg őket, mert szépek voltak?

– Feltéve, ha én voltam – szólalt meg a férfi némi elfojtott elégedettséggel a hangjában.

– Csak próbálom megérteni ezt az egészet.

– Minden állat felismeri valahogy a fajtársait. A kutyáknak ott van a szaglásuk, a delfineknek a hang – kezdte magabiztosan, tökéletesen látszott, hogy erre a végjátékra készült azóta, hogy reggel leszólította Spencert, sőt már korábban is. – Mi az aranymetszés alapján ismerjük fel a tökéletes embert. Ha mindezt én tettem volna az ok nem a szépség lett volna, hanem az, hogy az emberi faj tökéletes megtestesítői.

– Szóval, azért mert emberek? – értetlenkedett tovább Rossi.

– Mindez csak feltevés – tárta szét karjait a professzor.

– Ezt még mindig nem értem – csóválta meg a fejét Dave.  – Azért öl meg egy embert, mert ember?

– Tudja mit jelent valójában a homo sapiens sapiens? Mi a szó szerinti fordítása?

– Nem.

– Értelmes, értelmes ember. Gondoljon bele! Duplán értelmesnek hívjuk magunkat. Talán kétszer olyan okosabbak vagyunk a többi élőlénynél? Minő önhittség, minő arrogancia – megbotránkozva sóhajtott, s úgy folytatta. – Az emberiség métely, amit ki kéne pusztítani.

– Gyűlöli az emberiséget?

– Pontosan annyira, mint maga.

– Én nem gyűlölöm őket – Rossi megrázta fejét.

– Olvastam a könyveit David, mindegyikben benne van a gyűlölet. Az első könyve, harmadik fejezet, nyolcvankilencedik oldala. 1– 3…– 89 mind Fibonacci szám. „ Amint először megláttam William Grace áldozatait tudtam, hogy a gonosz vetületét szemlélem, és soha többé nem érzem biztonságban magam emberek társaságában.”

– A könyveim miatt tette?

– Mint maga, én is pontosan tudom, mire képesek az emberek.

– Gyűlölhetem azt, amit néhány ember tesz, de inkább csak szánom őket.

– Szánja őket?

– Bárki, aki úgy érzi, hogy az ad neki hatalmat, erőt, ha másokat bánthat szánni való – bólintott komolyan Rossi.

– Az ötödik könyve tizenharmadik fejezetének száznegyvennegyedik oldala. „ Tudom, hogy az erőszak nem rettenti el az erőszakosokat, de nem az elrettentés miatt hiszek a halálbüntetésben. Vannak emberek, akik annyira erőszakosak, annyira gonoszak, hogy nincs más lehetőségünk, végezni kell velük. A társadalomnak időről időre szüksége van arra, hogy bosszút álljon, ha másért nem, azért, hogy a többiek józanok maradjanak.”  Hol van itt a szánalom David?

– Uram – lépett be Garcia –, megtalálták a házat. Igaza volt. Most mennek be.

– Köszönöm – sóhajtotta Rossi.

– A bosszú, mint józanságunk forrása, minő lenyűgöző gondolat – mosolyodott el ismét a férfi. – Ön is bosszút állhat és nemsokára én is bosszút állok.

– Tessék?

– Nem hagyják el élve azt a házat David, sosem jutnak ki onnan. Nem a tökéletes nők voltak a célpont, vagy az édes gyermekek, hanem a csapata. A maga csodás ötös fogata, ők végzik be a művemet.

– Garcia, hívja Hotchot azonnal! – mennydörögte a mikrofonba David.

– Túl késő – ingatta fejét a férfi. – Amint beléptek a házba meghaltak. Tudtam, ha elég sokáig piszkálom ráharap majd a csalira.

– Hotch nem veszi fel – jött a kétségbeesett hackerlány hangja.

– Próbálja Morgant!

– Tudtam, hogy ragaszkodni fog hozzá, hogy egyedül hallgasson ki – folytatta elégedetten. – Hogy minden áron le akar győzni, mint ahogy azt is tudtam, hogy odaküldi őket.

– Nincs válasz uram!

– Próbáld Reidet vagy Hayworth– t!  Ez csapda, nem mehetnek be – utasította Garciát David.

– Mert a lelke nem csak gyűlölettel van tele, hanem arroganciával is. Önhitt, minden más emberi lény – jelentette ki győzedelmes hangon. – Mint ahogy én is – folytatta nem várt együttérzéssel a hangjában.

– Senki sem válaszol – panaszolta Penelope hisztérikusan.

– Egyikük sem fog válaszolni. Vesztett David – jelentette ki átszellemült arccal Rothschild professzor.

– Mi az, amit tettem? – kérdezte kétségbeesetten Rossi.

– William Grace, akit a gonosz arcának nevezett a bátyám. Az életem véget ért, amikor letartóztatta őt. Bármikor, ha William Grace szóba került, mindig képbe került a családja is, a szülei, és az öccse Henry. Mert senki sem volt képes elhinni, hogy ilyen gonoszságot el lehet titkolni. Valaki biztos észrevette, mondjuk a testvére – idézte fel dühösen az emlékeket. – Volt egy menyasszonyom David. Csodálatos nő volt, tökéletes nő. De visszaküldte nekem a gyűrűt és azt mondta, hogy félt személyesen visszaadni.

– Barna hajú volt?

– Ekkor jöttek elő ezek a gondolatok – gesztikulált hevesen a férfi –, ezek az ötletek, képek itt bent a fejemben. Nem tudtam elűzni őket, aztán rájöttem, hogy nem csak a testvérem tartozott a sötétoldalhoz. Nekem is ugyan azok a génjeim, bár maga, mint tudjuk nem hisz ebben. Senki sem tudott róla, de valami hiányzott. Nem tudtam mi lehet az, és akkor jött maga. Az ember, aki tönkretette az életemet, és én hirtelen rájöttem, hogy mi volt az, ami hiányzott, onnan, hogy maga megírta. A bosszú. A bosszú volt az.

– Pusztán miattam ölte meg azokat a nőket?

– Így van David, maga miatt. Maga elvette a családomat, én elvettem a magáét – ördögi, diadalmas mosollyal figyelte Rossi arcát, aki viszont a hangszóró felé fordult.

– Mindent felvett?

– Minden szót uram – jött a vidám női hang.

– Csináljon egy másolatot, mielőtt átadjuk az államügyésznek, remek oktatási anyag lesz – csapta össze tenyerét Rossi mielőtt tárcsázott.

– Oktatási anyag? – motyogta értetlenül.

–  Igen, kihallgatási technikákat tanítok az FBI Akadémián – váltott csevegő üzemmódba az ügynök. – Hotch! Garcia szerint igazam volt – szólt a telefonba.

– Igen, mindenben – jött a válasz. – Megtaláltuk a savtartályokat, az egész, szobán kívüli területet befedte. Csapok voltak mindenütt és bomba az ajtónál.

– És mi van Kaylee– val és a gyerekekkel?

– Jól vannak, mind jól vannak. Igazad volt, csak csalinak használta őket.

– Nem, a számokkal kapcsolatos megszállottságára Reid jött rá. Nem ölhetett meg tíz embert egy nap alatt, ez nem illik a számsorba.

– Megvan a vallomás?

– Végül csak meglett. Köszönöm Hotch! – nyomta ki a készüléket. – Emberrablást követett el, Kaylee és a gyerekek is jól vannak. Gyilkossággal csak a hét nő miatt fogják vádolni.

– Nincsenek bizonyítékaik.

– Igen, ezt az első találkozásunkkor is mondta, hogy azok miatt sosem tudjuk elítéltetni. De majd meglátja, hogy egy videóra vett vallomás milyen erővel hat az esküdtekre.

David hátat fordított, hogy kilépjen, de a férfi ekkor rávetette magát.

– Kivárta, míg hátat fordítok, igaz Henry? – préselte a falhoz mélyről fakadó indulattal Rossi. – Pont úgy, ahogy azoknál a nőknél is tette. Ne akarjon ujjat húzni velem! – üvöltötte. – És még valami. Ott leszek, mikor a halálos injekció előtt leszíjazzák, és mielőtt elindítanák a mérget közel hajolok, hogy az mondhassam: üdvözlöm a tetű bátyját!

– Oké, JJ intézkedj, hogy hétfő reggelig ne kapjunk új ügyet – rogyott székébe Morgan.

– Hah, ha ez ilyen könnyedén menne!

– A mi elveszett madárkánk – pillantott az érkező Blake– re Rossi. – Maga jól eltűnt az ügy közepén.

– Strauss az idegeimre megy ezzel a folytonos konzultációval– forgatta meg szemeit Alex –, de mindegy, hagyjuk is.

– Mielőtt még hazamentek gyertek a tárgyalóba – támaszkodott a korlátnak Hotch egy pillanatra.

– Azt ne mond, hogy máris új ügy – panaszolta Morgan világfájdalmas grimasz mellett.

– Akkor nem mondta volna, hogy mielőtt hazamentek – tűnődött el egy pillanatra Reid. – Ugye?

– Hosszú és fárasztó napunk volt, és ha lehet a legrosszabbkor botlottatok egy őrült professzorba – nézett a Rossi Reid párosra futó mosoly kíséretében Hotch, mikor már körbeülték az asztalt.

– Úristen kit rúgnak ki? – nyögött fel kétségbeesetten Penelope.

– Nyugodj meg Garcia, senkit sem rúgnak ki, sőt ami azt illeti egy új taggal bővül a csapat. Dr Henley Hayworth a mai naptól hivatalosan is a Viselkedéskutató Egység tagja lett – jelentette be Aaron, miközben végignézett csapatán. – Mint tudjátok Strauss már nem egyszer megkörnyékezte őt, és végül sikerült olyan kompromisszumot kötnünk, amivel mindketten elégedettek lehetünk.

– És milyen státuszban dolgozol velünk? – fordult a lány felé mosolyogva JJ. – Ügynök, doktor?

– Nos, nem véletlenül mondott doktort Hotch – kezdte Henley. – A Miami Dadenél laborban dolgoztam inkább, bár azért akadt néhány helyszínelős ügyem is, itt viszont a szakirányomban tevékenykedhetek. Mint Spencer, vagy Alex. Én majd a genetika területén szerzett tudásom alapján próbálok segíteni a profil megalkotásában.

– Ez jól hangzik – vigyorodott el Rossi. – Mint láthattuk a mai napon, kell nekünk egy genetikus is.

– Akkor üdvözlésképpen mehetünk is sörözni – szólt bele lazán Morgan.

– Benne vagyok – bólintott Henley. – Ránk fér egy ital.

– Egy? Inkább öt!

– Szépfiú veszélyben a királyságod – heherészett tovább Derek.

– Nem hinném – közölte Reid bujkáló mosollyal.

– Mi ez magabiztosság kölyök? – méregette gyanakodva.

– Elárultad neki mennyi az IQ– d, ugye? – nézett Henleyre Alex általános kuncogást kiváltva.

– Te Hotch és nem tartasz attól, hogy a zsenikéink összekapnak valami fordított relativitáselméleti kérdésben? – gonoszkodott ismét Morgan.

– Szivi, ha láttad volna ezek ketten mit vágta le azzal a fanuccsi’ számsorral – intette le Penelope.

– Mucikám, te most beszóltál nekem? – vonta fel szemöldökét Morgan.

– Biztos ide akarsz csatlakozni? – kuncogott Alex Henley felé fordulva.

– Na, jó lépjünk le, erre innom kell – háborgott Morgan nevetve.

– Az Fibonacci számsor, de azért kösz Garcia – nevetett Spencer, mikor már a lift felé ballagtak.

– A fanuccsi jobban hangzik – vont vállat Garcia.

– Szereted a nyuszikat Penelope? – kérdezte Henley.

– Igen nagyon – vigyorodott el rögtön a lány.  –Miért?

– Mert a fanuccsi sorozat eredete egy nyulakkal illusztrált feladványra vezethető vissza.

– Tényleg?

–1202– ben Fibonacci a Liber Abaci című művében egy képzeletbeli nyúlcsalád növekedését adta fel gyakorlófeladatként – mesélte Henley.

– Akarom tudni a feladatot? – sandított rá Garcia.

– Nem hinném – rázta meg fejét nevetve Henley. – De én mindig két fehér, puhabundás nyuszival képzeltem el.

– Látod, ha nem a statisztikával jönnél folyton, hanem ilyen kis cuki nyuszis sztorikkal, akkor meghallgatnálak – cukkolta Reidet Penelope, de a fiú csak megrázta a fejét jelezve, hogy nem hisz neki.

– Ennyi, befogadták magát – vont vállat Rossi.

Egy óra múlva csatlakozott Hotchner egységvezető is a bában ülő csapatához, amelynek tagjai igen jó hangulatban beszélgettek egy– egy ital felett.

– Henley mennyi ideig tartott rájönnöd arra, hogy Új– Mexikóban egy bárányhimlő által okozott végtaghiányos nőt kell keresnünk? – nézte a tükörből Alex a lányt, mikor kettesben maradtak a mosdóban.

– Tessék?

– Ugyan kérlek – dőlt a pultnak Alex. –Furcsán viselkedett, így rákérdeztem miért. Spencer azt mondta, hogy konzultált egy genetikussal más okból kifolyólag, ma beállítottál, és ő nem úgy viselkedett, mint aki egyszer beszélt veled. JJ– től tudom, hogy az érkezésem előtt kábé egy hónappal együtt dolgoztatok egy ügyön, ami megmagyarázza azt, hogy miért engem kért meg arra, hogy elfuvarozzam.

– Ezt nem igazán értem Alex.

– Henley, Spenc azt hiszi, hogy én nem ismerlek téged, és mivel a csapat előtt titokban akarta tartani, hogy kivel beszél engem kért meg, hogy elvigyen Morgan közeléből. Van valami köztetek?

– Látod, pontosan ezért nem akarta, hogy megtudja a csapat – fordult szembe Alex– el a lány. – Derek már így is az érkezésem napján összeboronált minket, csak az alapján, hogy majdnem akkora az intelligenciám, mint Spencnek. Feltűnt valami a viselkedésében, rákérdeztem, ő elmondta és miközben segítettem neki barátok lettünk. Nincs titkos szerelmi viszonyunk.

– Nem fogok ítélkezni felettetek, vagy éppen számon kérni téged, én csak azt akarom, hogy tudd, Spencer egy különleges ember, és féltem őt – egy pillanatra elhallgatott – , sokszor látom benne Ethant.

– Tudnak róla?

– Nem. Senki. Még Hotch sem.

– Úgy látszik ez a titkok éjszakája – hümmögött alig hallhatóan Henley. – Alex, előttük úgysem titkolhatjuk, hogy ismerjük egymást. A Berkleyen tanultam, te ott tanítottál, elég ha annyit tudnak, hogy meghallgattam pár előadásodat. Nem akarok Spencer előtt titkolózni.

– Rendben.

– De jó, hogy még itt vagytok – nyitott be Penelope is.

– Megvárunk – mosolygott rá Henley, s azt a várakozással töltött perceket arra használta, hogy kiigazítsa szolid sminkjét. Miközben saját arcát figyelte arra gondolt, hogy a sok elhallgatott titok ellenére a kint ülő csapatra tökéletesen illett a család szó. Majd felsóhajtott, hiszen eszébe jutott még valami: egyetlen egy baj volt a titkokkal, mégpedig az, hogy alattomos módon mindig azt büntették meg, aki őrizte őket…

Sziasztok!

Egy lépést előre, kettőt hátra? Igen, egy kicsit így van, és mégsem.

Szedjétek össze, hogy mit tudtok már a lányról, akkor talán nem azt érzitek, hogy MIVAN? :) De ha mégis, annak én nagyon örülök! :) Gondoljatok arra, hogy a szép, kövér befejezéshez kellenek a kérdések. :D

Azt mondják, mindenkinek van legalább egy titka. Henley esetében ez fokozottan igaz. Viszont, azt fontos tudnotok, hogy nem egy tökéletes, mindenben profi, jól harcoló, szép ’efbiájügynököt’ kreáltam. Csupán egy olyan közeget teremtettem Henley köré, ami eléggé összetett. Ha nem tartanám csúnyának a kézírásomat :D és nem lenne telefirkálva olyan infókkal a szerkezeti vázlatom, amiket még nem tudtok, akkor meg is mutatnám az előkészületeket :)

Ennek az összetett közegnek a múltbéli része is fontos, több szempontból is. Emlékeztek hogy kezdtünk? Egy régi, közös üggyel Aaron Hotchnerrel karöltve. De szerintetek egy régi ügy elég lehet ahhoz, hogy Henley elfogadjon egy ilyen kockázattal járó felkérést? Persze nem állítok semmit :D 

A múlt a jelen kockáival kiegészülve adja majd meg a képet, amit egyenlőre összekuszált puzzle-nak láthattok.

Köszönöm szépen nektek a kommenteket, és a feliratkozásokat, eszméletlen, hogy már ennyien vagyunk itt! :) ♥

Ps.: A jövő heti rész mellett egy pici extra is fog érkezni. A miértre rájöhettek, ha elolvastátok a tegnapi kérdezz feleleket :D