Miracle happens‬

Caitlyn kuncogva lapozott egyet, de amikor megszűnt a fürdőből áradó vízcsobogás összecsukta a könyvet és kezébe vette a papírost, amire jegyzetelt.

– Halljuk – ereszkedett mellé az ágyra Spencer.

– Tessék – fordította a férfi felé a lapot. – Oldal –oszlop – sorszám.

– Hm – ráncolta homlokát Spencer. – Wes, Gavin, Jeremy, Audry, Diana. Ez könnyű volt.

– Nos, Dr Reid ez nem meglepő – nyomott puszit a fiú arcára mosoly mellett.

– Diana? – nézett Caitlyn szemeibe Spencer.

–  Nem akarom rád erőltetni, hogy édesanyád után nevezzük el őt, már ha lány lesz – simított végig a még kisméretű pocakon Caitlyn –, de szeretném, ha tudnád, hogy egyáltalán nem bánnám, ha ilyen ötleted lenne. Tudom, hogy mennyire szereted őt.

– Valójában jól hangzik – mosolyodott el szégyenlősen a fiú.

– Akkor szurkolj, hogy lány legyen – nézett le automatikusan a domborulatra Lyn. Spencer követte tekintetét, és hosszú ujjaival gyengéden végigsimított felesége hasán.

– Alapvetően a férfiak határozzák meg, hogy milyen nemű gyermek születik – válaszolt egy pillanattal később.

– Az X, Y kromoszómák – bólintott Lyn. – Elképesztő, mi hordjuk ki a babákat, de ti döntitek el milyen nemű legyen. Fel vagyok háborodva – tette hozzá vigyorogva.

– Igen megerőltető volt létrehozni őt, szóval – lesett fel Caitlynre széles mosoly mellett.

– Nagyon nagyon sajnállak drágám – ingatta meg fejét felháborodottságot színlelve a nő. – Spenc, tizenöt hetes terhes vagyok, azt hiszem itt az ideje, hogy elmondjuk a többieknek.

– JJ tuti bőgni fog – ráncolta ismét homlokát Reid.

– Ebben biztos vagyok – bólintott Caitlyn nevetve.

Pár perccel éjfél előtt szólalt meg Spencer Reid telefonja, jelezve, hogy újabb ügy került a csapathoz.

– Mi történt? – pislogott álmosan Caitlyn.

– Nem tudom – sóhajtotta Spencer. – Hotch írt.

– Uh, az mindig rosszat jelent – ült fel.

– Próbálj meg visszaaludni – cirógatta meg Lyn arcát Spencer.

– Amíg itthon vagy úgy sem fogok – nézett fel a férfira.

– Remélem a lányunk nem lesz olyan makacs, mint te – mosolyodott el Spencer. Caitlyn tökéletesen tudta, hogy ezek a gyengéd, intim pillanatok már a búcsúzás részei, így mélyen beszívta a férfi illatát mielőtt ő a fürdőbe ment volna. Kevesebb, mint tíz perc múlva Spencer már menetre készen sétált vissza szobájukba.

– Vigyázz magadra kérlek – fektette Spenc arcára kezét Caitlyn.

– Te is – húzta karjai közé a törékeny nőt. – Vigyázz magatokra – kérte komolyan a nőt. – Később hívlak.

– Várni fogom – mormogta lehunyt szemekkel. – Szeretlek Spenc.

– Szeretlek – visszhangozta feleségét mielőtt szájon csókolta volna. Tizenöt másodperc múlva már csak a férfi illata maradt a lakásban, Caitlyn sóhajtva pillantott az üres ágyra.

– Együnk fagyit. Mit szólsz? – dünnyögte pocaklakójának.

A csapat már két napja tartózkodott Texasban, és bár a nyomozás haladt valami mégis furcsa volt.

– Minden rendben? – kérdezte feszülten Spencer Caitlynt. Az elmúlt ötven órában egyszer tudott beszélni várandós feleségével és ez nyugtalanítottam. Amióta Caitlyn elmondta neki, hogy kisbabát vár még inkább megérezte, hogy milyen sok időre hagyja magára őt a munkája miatt.

– Persze, ne aggódj – kérte könnyed hangon. – Az ügyre koncentrálj. 

– Igyekszem – felelte nem túl lelkesen.

– Spenc, mi a baj?

– Semmi.

– A hangod nem ezt súgja – felelte szelíden.

– Nem is tudom, olyan furcsa itt mindenki – nézett végig automatikusan az őrsön. – Nem jó érzés itt lenni.

– Reid mennünk kell – lépett be Morgan.

– Hallottam. Vigyázzatok magatokra – kérte újra Lyn, majd bontották a vonalat.

Furcsa érzés lett úrrá Caitlynen. Spencer munkája mindig is lehangoló és nehéz volt, de a sok szörnyűséget a nő segítségével fel tudta dolgozni. Sokszor hallotta az ügyekkel járó feszültséget a férfi hangjában, de most viszont valami más volt.

Négy órával később villant fel Aaron neve a kijelzőn, amitől egy pillanatra elakadt a lélegzete. Tudta, hogy baj van. Nagy baj.

– Aaron – lehelte a férfi nevét.

– Caitlyn – kezdte együtt érző hangon –, szeretném, ha nem ijednél meg…

– Mi történt Spencerrel? – vágott bele lehunyt szemekkel.

– Az egyik letartóztatás lövöldözésbe torkolt, és őt egy golyó.

– Mennyire súlyos? – súgta. – Őszintén felelj!

– Hiába volt rajta mellény, nyaki sérülést szenvedett, a műtőben van. Sajnálom Caitlyn.

– Oda kell mennem – csuklott el a hangja.

– Nem! Nem lenne biztonságos. Alex és JJ bent van Morgannal együtt, tájékoztatunk.

– Valamit elhallgatsz – Lyn egy pillanatra lemerevedett – AARON!

– Korrupt rendőrökről van szó – felelte szűkszavúan. – Tudom, hogy nehéz, de most türelmesnek kell lenned. Mennem kell Lyn, JJ nemsokára hívni fog. Nem fogja feladni Caitlyn – tette hozzá mielőtt bontották a vonalat.

Alex Blake és Jennifer Jareau feszülten bámulták az ajtót, amelyen betolták Spencert.

– Ez az egész miattam van – emelte pillantást Jenniferre Alex.

– Ez nem igaz Alex.

– De – vágta rá.  – A testével fedezett engem. Ha nem éli túl – hosszan felsóhajtott.

– Túl fogja élni! – vágta rá elszántan Jennifer.

– Még annyira fiatal!

– Igen, sok minden áll még előtte. Előttük. Tudtad, hogy Spenc akar gyereket? – mosolyodott el szeretet teljesen. – El tudod képzelni őt apaként?

– Jó ég, a világ leg szerencsésebb kiskölyke lenne – jelentette ki Alex.

– Az biztos – JJ könnybe lábadt szemekkel bólintott és előhúzta mobilját. – Felhívom Caitlynt, biztos nagyon aggódik.

– JJ– kapta fel szinte azonnal a nő.

– Egyenlőre nincs hírem Spencről – kezdte.

– Mi történt JJ? Aaron nem mondta el a részleteket, hogy kíméljen, de megörülök attól, hogy semmit nem tudok.

– Most az a legfontosabb…

– Ha Willről lenne szó nem akarnál te is minden momentumról tudni? – vágott bele Caitlyn. –Nem így lenne?

– De – lehelte JJ. – Tűzharcba keveredtünk, és miközben Alex megpróbálta megmenteni az egyik sebesült rendőrt Spencer fedezte őket. Ekkor találta el egy golyó.

– Alex is megsérült?

– Nem. Viszont Derek igen.

– Jézusom. Hogy van? – súgta.

– A mellény felfogta a golyókat, összességében jól van. Caitlyn most jött ki az orvos, aki műtötte Spencert.

– Figyelek! – vágta rá visszafogott lélegzet mellett. Növekvő pocakjára simította kezét, míg várta, hogy megtudja a férje életben van e még.

– Hogy van? – hallotta meg Alex hangját Caitlyn.

– Nagyon szerencsés – sóhajtott fel az orvos. – Még két milliméter és a golyó elvágja a nyaki ütőerét. Okozott kárt, de sikerült elállítani a vérzést. Fel fog épülni, következmények nélkül.

Tompán hallotta a megkönnyebbült sóhajtásokat, de nem tudott rájuk figyelni. Megállíthatatlanul kezdtek potyogni könnyei, a megkönnyebbülés édes hatására.

– Lyn – jött JJ hangja a készülékből.

– Nagyon féltem JJ – súgta rekedten.

– Tudom, én is. Nyugodj meg, most már minden rendben lesz. Caitlyn mennem kell, nyomozunk tovább.

– JJ, mi lett azzal az emberrel, aki rátok lőtt?

– Én magam lőttem fejbe – felelte kemény hangon az ügynöknő, Caitlyn pedig életében először érzett elégedettséget egy ember halálhíre után.

Negyven perccel később Garcia hívta fel.

– Van itt egy ifjú doktor, aki nagyon szeretné hallani a hangodat – kezdte jókedvűen Penelope.

– Had beszéljek vele – kérte sóvárgó hangon Lyn.

– Szia – jött az álmosnak ható hang.

– Szia – súgta Lyn lehunyt szemekkel. – Hogy vagy?

– Álmosan – sóhajtott fel. – Ugye nem aggódtál nagyon?

– Azt kellene mondanom, hogy nem, de akkor hazudnék.

– Nem tesz jót neked…

– Spencer, a kislányod jó hatással volt rám – ajkába harapva várta, hogy megérti e a szavait, avagy még túl kába a gyógyszerektől

– Ennek örülök – jött a tompa hang. – Caitlyn? – folytattam egy nagy levegővétel után. – Azt mondtad, hogy…

– Igen kislány. Tegnap megmutatta magát – felelte mosolyogva. –  Csak itthon akartam elmondani, mert látni szerettem volna az arcodat, de most rád fért egy ilyen csodálatos hír.

– Igazad volt – súgta.

– Pihenj Spencer – kérte szelíden, hallotta a hangján, hogy nagyon kifárasztotta ez a pár szó is. – Szeretlek.

– Lyn – szólt bele Penelope –, elaludt.

– Vigyázz rá kérlek.

– Pont olyan erős, mint milyen okos. Ne aggódj, itt leszek végig.

Egy héttel később Caitlyn palacsinta illatra ébredt. Az ágy mellette üres volt, így köntösbe bújva a konyhába sétált.

– Nem úgy volt, hogy te pihensz? – simított végig Spencer hátán.

– De éhes lettem – vigyorodott el a férfi, míg átkarolta Lynt.

– Mm, megkívántam a juharszirupos palacsintát.

Válasz helyett Spencer csak karjainál fogva az asztal felé fordította őt, amin már többek között helyet kapott a megkívánt édesség is.

– Apa el fog minket kényeztetni – paskolta meg nevetve pocakját. – Spencer – szólította férjét miután kibújt a köntösből, s felhajtotta a pizsamául szolgáló trikót. A meleg, barna szempár azonnal ellágyult.

– Még mindig olyan hihetetlen – húzta végig mutató és középső ujját lassan Caitlyn pocakján. Annyira közel állt hozzá, hogy homlokuk szinte összeért, bár a férfi magasabb volt nála, most lehajtotta fejét és elbűvölten nézte a kis domborulatot. Lyn még levegőt venni is elfelejtett, ahogy figyelte Spencer és a saját reakcióit.

– Ő is lehet annyira intelligens, mint te?

– Lehet, de elég kicsi az esélye. De én nem örülnék neki – egyenesen a nő szemeibe nézett, de az iménti boldogságnak nyoma sem volt. –Tudod, miért.

– Spencer, édesanyád egy fantasztikus nő, de betegen nem tudott úgy melletted lenni, ahogy kellett volna. Ha Di olyan intelligens lesz, mint te, mi mindketten itt leszünk vele, és nem fogjuk engedni, hogy olyan dolgok történjenek vele, mint veled. 

– Nem vagy reális – ráncolta homlokát Spencer. – Elfogult vagy velem szemben. Azok a dolgok, amiket te szeretsz bennem az másokat irritálnak általában.

– Hidd el nekem, ez nem csak a zseniknél van így – óvatosan elmosolyodott és csak úgy folytatta. – Erről is szólnak az emberi kapcsolatok. Nem szerethet mindenki mindent bennünk. De ami a legfontosabb, ha a lányunk valóban olyan zseni lesz, mint te, itt leszelel neki. Te, aki pontosan tudja min menne keresztül, tele tapasztalatokkal, bölcsességgel.

– Erre nem is gondoltam – vonta fel szemöldökét elgondolkodva.

– Tudom, hogy nagyon sokat gondolkodsz rajtunk, hogy milyen lesz hármasban. Ismerem a félelmeidet, mint ahogy te is az enyémeket. Én csak azt szeretném, hogy ne maradj le erről a cseppnyi csodáról azért, mert az ismeretlenbe lépünk.

– Nem szeretem ezt aszót – grimaszolt durcásan Spencer.

– Hát még az érzést, igaz? – vált szélesebbé mosolya. – Tudod, mi halandók szinte folyton ebben élünk.

– Anyukád nagyon pimasz – bökte meg óvatosan Caitlyn hasát Spenc.

– Inkább azon gondolkodj, hogy mit fogsz mondani JJ– nek arról, hogy Rossi miért is tudta meg előbb a baba érkezését.

– Nagyon ki fog akadni?

– Igen. Na, jó nem, csak úgy két percig, aztán tudatosul benne, hogy rólad van szó, és sírva megölel – összegezte két falat palacsinta között Lyn. –De az a két perc kemény lesz.

– Nők – mormogta fejcsóválás mellett.

– Nos, doktor Reid, ráadásként kevesebb, mint hat hónap múlva egy egészen pici csajt kap.

Spencer nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de életében először nem tudott megszólalni.

Kora este az egész csapat David Rossi házában gyűlt össze egy baráti vacsorára. Caitlyn és Spencer voltak az utolsó érkezők, amit persze Derek Morgan nem is állt meg szó nélkül.

– A friss házasok, huh? – vigyorgott kajánul. – Tényleg, mióta is vagytok házasok?

– Lassan másfél éve.

– Tizenhat hónapja, három hete és négy napja – vonta fel szemöldökét Spencer, nagyjából ennyi időbe telt kiszámolnia a pontos időt.

– Nem igaz Reid – forgatta meg szemeit Derek, Caitlyn csak kuncogott.

– Hihetetlen, hogy ennek még mindig bedőlsz Derek – paskolta meg vállát Lyn.

– Most már ihatunk akkor? – lépett elő Emily Prentiss egy pohár borral.

– Emily? – kerekedtek el Spencer szemei. – Te jó, ég! Hogy kerülsz ide? – hadarta, míg megölelték egymást.

– Egy ügy Kanadába szólított, az meg túl közel volt hozzátok, nem tudtam megállni, hogy ne látogassalak meg benneteket – magyarázta.

– Nagyon helyes – mosolyodott el Caitlyn is ahogy üdvözölték egymást.

– Valami azt súgja lesz mire koccintani ma – intett a kitöltött italok felé Rossi.

– Szeretném tudni, hogy csinálod ezt? – lépett Caitlyn mellé Penelope. – Könyvet írsz, felügyeled a forgatást, van egy FBI ügynök férjed, és te mégis ragyogsz. Alszol egyáltalán?

– Elég sokat – nevetett fel Lyn. – Valójában ehhez Spencernek nagyon is sok köze van.

– Na, már megint mit csináltál kölyök? – nézett Spencre Derek.

– Harminc éves vagyok, meddig kölyközöl még – ingatta meg fejét tettetett bosszúsággal Reid.

– Örökre az maradsz Reid, szokd meg – szólt bele Hotch.

– Még úgy is, hogy apai örömök elé néz? – mosolyodott el Caitlyn.

– Mi? – meredt rá Derek.

– Tudtam! – emelte fel kezeit JJ. – Tudtam!

– Ez komoly? Terhes vagy? – tátotta el száját Garcia. – Ó, lesz egy Reid bébink is!

Kaotikus, ölelgetős, nevetős percek következtek. Mire mindenki gratulált Caitlynnek és Spencernek el is fogyott egy üveg pezsgő.

– Ó istenem, szabad? – emelte meg kezét Emily boci szemeket produkálva, mikor Lyn levette kardigánját, amellyel eddig a pici pocakot rejtette.

– Persze – tette hátra kezeit Lyn. Spencer mögé lépett és vállaira fektette tenyereit.

– Nagyon kis aranyos pocakod van már.

– A negyedik hónapban járok.

– És mi miért csak most tudjuk meg? – jött a szigorúnak szánt JJ hang.

– Az a helyzet, hogy semmi tünete nem volt annak, hogy teherbe estem – kezdte Caitlyn. – De tényleg semmi. A tizenegyedik hétben jártam, mikor kiderült, de nem mertük, pontosabban én nem mertem elmondani nektek, míg át nem léptem a kritikus számon. Aztán meg annyi minden történt – utalt az ügyekkel járó nagy horderejű változásokra és JJ sérülésére. – Spencer is megsérült. És most itt vagyunk.

– Dave, maga tudta ezt – méregette gyanakodva Emily Rossit. – Mikor felhívtam azt mondta nekem, hogy tökéletes az időzítés, hiszen ünnepelni fogunk. 

– Nem tudom miről beszél Prentiss – vont vállat Dave. JJ eltátotta a száját és ezt nem hiszem el pillantással nézett a párosra.

– Öhm, Spenc, itt az idő – vigyorodott el Caitlyn.

– Jennifer, mielőtt még nagyon kiborulnál, szeretném, ha tudnád – kezdte szívszorítóan édes hangon Spencer –, hogy téged szeretnénk keresztanyának felkérni.

– Tényleg? – pislogott reménykedve JJ Caitlynre.

– Hát persze – bólintott. – Ez sosem volt kérdés.

– Ó Spencer – intett könnybe lábadt szemekkel és megölelte a férfit.

– Tévedtem, ez másfél perc volt – nézett órájára Caitlyn. – Ráadásul egy kicsi lány keresztanyukája leszel.

– Megszakadt a fiú sorozat – kuncogott Emily. – Jack és Henry után egy kiscsaj érkezik, gratulálok srácok – emelte meg poharát.

– Még mindig nem akarsz visszajönni? – tudakolta Hotch. – Látod, most már egy lányunk is lesz.

– Beszéljünk még erről – gondolkodott el egy pillanatra Emily, majd elemi erővel vetette bele magát a beszélgetésbe.

– Tudod, megkérdeztem Spencert, hogy kit szeretne keresztapának, de azt mondta, hogy rajtatok kívül nem igazán van olyan férfi az életében, akiben ennyire megbízna.

– És te? – kérdezett vissza Hotch.

– Egyetértek vele, teljesen. Téged és Seant több mint hét éve ismerlek. Az már más kérdés, hogy a testvéreddel való kapcsolatunk ugyan úgy elsiklott, mint a tiétek – Caitlyn elhúzta száját a negatív események miatt. – Én azt szeretném, mi azt szeretnénk, ha te lennél a keresztapja a picinek – folytatta lágyabb hangon.

– Igazán megtisztelő lenne, nagy örömmel vállalom – mosolyodott el Aaron. – Héj – karolta át Caitlynt mikor kibuggyant az első könnycsepp a szeméből.

– Elképesztő, hogy milyen váratlanul tudok meghatódni – szipogott aprókat.

***

– Caitlyn – Spencer elgondolkodva ráncolta homlokát, amiből a nő tudta, hogy valami nyomasztja őt –, tudom, hogy nem a legjobbkor szólok, de nem vagyok biztos abban, hogy Dianának kellene neveznünk a lányunkat.

– Miért gondolod ezt? – kérdezett vissza szelíden, míg végigsimított az apró talpakon. A kislány nagyjából egy órával ezelőtt érkezett meg e világba.

– Végtelenül szeretem az anyámat – kezdte elrévedve –, és hiába igyekszem a neve hallatán a rossz emlékek is elém tárulnak. Nem akarom, hogy a lányomra nézve ezeket viszont lássam. Sajnálom.

– Ne tedd – érintette meg ezúttal Spencer arcát. – Nem jutott eszembe ez a lehetőség, ne haragudj. Abszolút megértelek Spencer. Esetleg ötleted is lenne a kishölgy számára? – folytatta vidámabban.

– Ami azt illeti, van – tért vissza az óvatos mosoly Spenc arcára.

– Ugye tudod, hogy ez az a mosoly egyike annak, amivel levettél a lábamról? – mosolyodott el Caitlyn is.

–  Olyan sokáig éltem abban a börtönben, amit saját magam teremtettem – kezdte Spencer lassan. – Jól tudod az okokat és a miérteket. A te életszemléleted pedig felforgatta mindazt, amiben én léteztem. Ilyen egyszerű is lehetett volna az elmúlt három év veled. De nem volt az.

– Nem, nem volt az – Caitlyn elidőzött a férfi arcán. –  Ha az lett volna, nem lennénk azok, akik most vagyunk.

– Annyiszor láttam, hogy a félelem csupán az ember fejében létezik, de én mégsem tudtam alkalmazni az ellenszerét. Huszonnyolc évesen ott álltam veled szemben, és új dologra tanítottál. Engem. El tudod képzelni milyen érzés volt ez? 

– Bosszantó – tűnődött el egy pillanatra, Spencer pedig lustán bólintott.

– És izgalmas is. Reményt adtál arra, hogy olyan ember lehetek, akire szükséged van.

– Nekem mindig is Spencer Reidre volt szükségem. Soha nem akartalak megváltoztatni.

– És pont ezzel szabadítottál fel – végre Caitlyn szemébe nézett. – Azt hiszem a Hope lenne a tökéletes név az Ő számára.

– Minket testesít meg – óvatosan átvette férjétől a csöppnyi kislányt. – Tökéletes választás Spencer. Isten hozott ezen a világon kicsi Hope.

***

Spencer lassan nyitotta ki a bejárati ajtót, hiszen az óra már tíz után járt. Tompán hallotta Caitlynt, így táskáját leejtve a hang irányába indul.

– Apaaa! – sikkantott fel egy tündérarcú szőke kislány.

– Szia picúr – ereszkedett az ágyra és hosszú puszit nyomott a pici homlokra. – Miért nem alszol gyönyörűm?

– Nem vagyok álmos – közölte de nem tudta elnyomni a feltörő ásítást. Spencer persze tökéletesen tudta, hogy ez nem igaz.

– Akkor meséljek én is egyet? – tudakolta mosollyal ajkain, míg kislánya mellé helyezkedett.

– Ühüm – bólintott komolyan Hope miután befészkelte magát az apja karjaiba.

–  Hol volt hol nem volt egy gyönyörű tündérkirálylány…

Tíz perccel később húzta be maga mögött az ajtót.

– Mindenképpen meg akart várni – sóhajtott fel Caitlyn míg férje karjaiba bújt.

– El nem tudod képzelni mennyire kellett ez most nekem.

– Sikerült megmentenetek azt a kisfiút? – kérdezte halkan Lyn, de elég volt Spencer arcára néznie már tudta a választ.

– Túl későn értünk oda – súgta a férfi keserűséggel a hangjában. Caitly szorosan magához ölelte. – Amióta apa lettem még nehezebbek ezek az ügyek. Csak az jár a fejemben, hogy Hope jól van e.

– Persze, hiszen a te kicsi hercegnőd – fektette Spencer arcára kezeit Lyn. –Az ő kicsi lénye ott van minden egyes porcikádban

– Kivettem egy hét szabadságot, egyszerűen túl sok minden történt az elmúlt hónapokban, és muszáj megállnom – folytatta feszülten. –Az a kislány ott bent – pillantott automatikusan Hope szobája felé –  , az életet jelenti számomra, én mégis több időt töltök idegenekkel, mint veletek. Ez nem normális dolog.

– Kivéve, ha különleges ügynök az illető. Spencer, az egyike vagy azon kevés embernek, akik szó szerint életeket hoznak helyre. Imádnám, ha heti öt napban dolgoznál itt helyben, de az a férfi nem te lennél. Megtanultam elfogadni és feldolgozni azt,hogy a munkád sokszor elrabol tőlem. Láttad, hogy felragyogott Hope arca, mikor beléptél? Az elbűvölt csodaszép pillantásait? Akkor aggódj, ha ezeket elveszted. Addig pedig dolgoz meg értük, úgy, ahogy eddig is.

– Néha úgy érzem, hogy okosabb vagy nálam – grimaszolt oldottabban Spencer.

– Ez lehetetlen – kuncogott Lyn – , viszont nőből vagyok. Anya és feleség. És az anyukák nem itt – végigsimított Spencer fején – , hanem itt – keze lesiklott a férfi szívére – tárolják a tudásukat.

– Mami – botorkált ki Hope álmosan – , szomjas vagyok.

– Máris hozok neked inni csillagom – Caitlyn a konyhába indult, ugyanis Spencer ölébe vette a kislányt és így követte feleségét. – Tessék – adta a pici kezekbe az itatót.

– Megint mesélsz apa? – pislogott élénkebben Spencerre Hope.

– És melyiket szeretnéd? – indult el a kis csomaggal a szoba felé.

– Amilyet te találsz ki – vágta rá egy pillanat gondolkodás után.

– Álmodj szépeket kicsim – puszilta meg a kislányt Lyn majd magukra hagyta őket. Ilyenkor irigyelte férje azon képességét, amivel minden pillanat örökre bevésődött memóriájába, hiszen az ilyen pillanatokért volt érdemes élni.

Húsz perccel később nézett be hozzájuk, ugyanis gyanúsan nagy csend uralkodott a kislány szobája környékén. Caitlyn egy kicsit sem lepődött meg azon, hogy Spencer is elaludt Hope mellett, a kislány egyenletes szuszogása akaratlanul is nyugalommal töltötte meg az ember lelkét. Spencernek pont erre volt most szüksége, így inkább a dolgozó szobába ment, hogy befejezze a CCLife. com legújabb bejegyzését hagyva egy kis plusz időt férjének.

„Sokan kérdezitek tőlem: hogyan suvasztasz be ennyi mindent a napjaidba? Ahhoz, hogy erre a kérdésre őszintén feleljek vissza kell térnem a kezdetekre.

A válasz egyszerű. Öt éve nem alszom.

Viccet félre téve a kislányom születése óta totálisan felborult az addigi napi rutinom. Már nem a divat bemutatók, a rendezvények és más egyéb dolgok egészítették ki az írással töltött óráimat, hanem a baba boltok, a játszótér és az állandóan rumlis lakás. Igen, ez nagyjából minden kisbabás családban így működik. De aztán szépen lassan kialakultak a hétköznapok, és ahogy a lányom nő egyre több és több dolgot tudunk együtt csinálni. Segít a konyhában, ami után persze többet kell takarítani, de megéri, mert az én kicsi lányomnak áll a legjobban a maszatos pofi. Úgy nagyjából három és fél másodperc kell neki ahhoz, hogy olyan kupit csináljon, amit én egy fél óráig rakok rendbe utána. Viszont mégis befejeztem mellette a Szerelmi hazugságok második és harmadik részét, a rendezőmmel együttesen kiválasztottuk a megfelelő színészeket az első rész vászonra viteléhez.

Hogy csináltam? Hogy csinálom? A helyes kérdés inkább a kivel lenne.

A férjemmel.  Egy szó szerint zseniális férfivel, akinél tisztább embert soha nem ismertem. Nyolc év telt el azóta, hogy belépett az életembe, abból pedig már hat esztendeje viselek egy karikagyűrűt, amely hozzá köt. Amivel nem csak hűséget és szeretet fogadtam neki, hanem hogy támasza leszek, segítem őt és kitartok mellette jóban, rosszban. Pontosan úgy, ahogy ő teszi. A munkája révén sok emberi tragédiát ismertem meg, és ez rámutatott arra, hogy mennyire halandóak is vagyunk, ezért tényleg becsüljek meg minden egyes pillanatot, amit a szeretteimmel tölthetek. De megtanultam az is, hogy csodák igen is léteznek. Értük, általuk lettem az az ember, aki most vagyok, az a nő, aki képes könyvet írni, a forgatáson részt venni, miközben csak egy egyszerű anyuka és feleség. Ennyire egyszerű és ilyen bonyolult ez…”

– Spenc – cirógatta meg óvatosan férje arcát. – Valamelyikőtök le fog esni így.

– Mm, ébren vagyok – súgta a férfi és óvatosan felkelt kislánya mellől. Persze túl nagy volt a csábítás így még egyszer végigsimított a kis buksin. – Le kell cserélni Hope ágyát – fintorgott kócos, álmos ábrázattal.

– Oké – kuncogott Caitlyn.

– Min kuncogsz?–  méregette Spencer a nőt.

– Ellenállhatatlanul néztél ki a Walt Disneyes ágynemű közt – válaszolta vidáman.

– Szerencse, hogy Hope az én ártatlan természetemet örökölte – húzta ki magát Dr Reid.

– Oho, Hope oda van érted, de az nem azt jelenti, hogy totál olyan mint te – ment át incselkedő stílusba Caitlyn.

– A kép alapján, amit küldtél igazi nő – sóhajtott fel enyhe kétségbeeséssel.

– Az anyukájával remekül bánsz – kacsintott férjére, míg átkarolta a nyakát.

– De azért nem árt gyakorolni, ugye? – ráncolta homlokát Spencer, de ajkain elfojtott mosoly játszott.

– Ühüm! – bólintott határozottan Caitlyn, de megszólalni már nem tudott a férfi csókjától.

Hajnalban Caitlyn egyedül ébredt, és mivel a fürdőben sem égett a villany kibújt a puha ágyból.  A kócos, s borostás Spencerre a dolgozóban talált rá, csípőjén hanyagul s nem mellesleg ingerlően lógott az alsónadrág.

– Minden rendben? – túrt hajába mikor mellé lépett.

– Igen, csak nem tudtam aludni – nézett fel Lynre, majd az ölébe húzta. Kényelmesen a karfára pakolta lábait, a férfi csak ezután folytatta. – Szóval léteznek csodák?

– Egyértelműen – bólintott homlokráncolva a nő. – Számomra te magad is az vagy.

– Hope is gyakran csinálja ezt – siklott fel Spencer tekintete.

– Valójában te is. Ha nagyon elgondolkodsz, vagy ha nyomaszt valami, csupán a grimaszod változik, de ez a mozdulat megmarad.

– Holnap, vagyis ma be kell ugranom az irodába. Elfelejtettem aláírni pár jegyzőkönyvet. Azt hiszem beviszem Hopeot is, sőt te is bejöhetnél.

– Jót tenne a csapatnak az eleven kiscsaj.

– Az első dolog, ami leköti figyelmünket, ha egy gyermek szemébe nézünk, az ártatlanság: a csodálatos képtelenség a hazugságra, álarc viselésre, és hogy másnak mutassa magát, mint ami. Ebben az értelemben a gyermek pontosan ugyanolyan, mint minden más a Természetben. A kutya az kutya, a rózsa az rózsa, a csillag pedig csillag; minden egyszerűen az, ami. Csak a felnőtt ember képes arra, hogy másnak mutassa magát, mint ami.

– Nagyon igaz. Kitől idéztél? 

– Anthony De Mellotól, Indiában született jezsuita szerzetes és pszicho terapeuta volt, a nyolcvanas évek végén halt meg.

– Gyere – állt fel Lyn – , pihenésre van szükséged. Ha reggel Hope megtudja, hogy itthon vagy nagyon be fog pörögni. Le kell fárasztanod, hogy ágyba tudjuk dugni estére.

– De én tényleg nem vagyok álmos – vigyorodott el a férfi, miközben Caitlyn combjára csúszott keze.

– Na, de Dr Reid! – tettetett felháborodást a nő. – Maga flörtöl velem?

– Olyasmi – vont vállat. – Sosem volt az erősségem a nőkkel való kommunikáció, de veled azért eléggé jól megy…

– Esküszöm te direkt adod ezt az esetlen figurát – Lyn kuncogva hátrált – nyolc év után már kiismertelek.

– Nem tudom miről beszélsz – emelkedett fel Spencer is a kényelmes forgószékből. – Tudod, hogy tényleg béna vagyok a nőkhöz.

– Aha – sóhajtott fel Caitlyn mikor hagyta, hogy Spencer elkapja.

– Apa, – dőlt Spencernek Hope – ez micsoda? – ujjai közé csippentette a belépőkártyát mutatva, hogy mire gondol.

– Tudod ide nem szabad csak úgy bejönni, mert sok– sok titkos dolog van itt. Csak az jöhet be, akinek van ilyen kártyája.

– Ó – gondolkodó grimasz jelent meg a pöttöm pofin. –  Mint a Hófehérkében a vár? Oda is csak az mehet be, akinek a király megengedte.

– Pontosan úgy – nyomott puszit Hope homlokára Spencer vigyorogva.

– Mit is várok Dr Reid lányától – hümmögött Caitlyn.

– Ez de aranyos volt – jött eléjük JJ, aki éppen elkapta a jelenet végét.

– JJ! – vetette kedvenc keresztanyjára magát Hope.

– Szia szépségem – vette fel. – Jöttél dolgozni?

– Háát nem – ingatta fejét, amitől szőke tincsei vidáman repkedtek. – De anya azt mondta, hogy beragyogok! – közölte komolyan, mire mindhárman felkuncogtak.

– Mit csinálsz? – kérdezett vissza JJ.

– Azt nem tudom. Anya, mit csinálok?

– Van egy vers, amelynek az egyik sora így hangzik: S én Neked adom a holdat, mely beragyogja az eget. Erre mondtam Spencnek, hogy számomra Hope az aki beragyogja az eget.

– Látod? Ragyogok!

– Értem kiscsillag – kuncogott ismét. –  Penelope hozott be fánkot, ott van Hotchnál, megkeresed?

– Naná! – kéretőzött le azonnal, és a jól ismert útvonalon elindult keresztapjához.

– Ne fuss nyuszi – kérte Caitlyn a lépcsőnél, míg lassan felballagott utána. –Sziasztok! – lépett be a tárgyalóba, ahol Derek és Penelope dolgozott.

– Gyakrabban kéne bejönnötök – kapta fel Hopeot Derek, amin a kislány nevetett.

– Még! – kérte nagy szemeket produkálva.

– Komolyan, ennek hogy lehet ellenállni? – fordította az anyja felé a kis szőkeséget.

– Sehogy – harapott az egyik fánkba, amit Garcia nyújtott felé. – Nem kérsz?

– Hol van keresztapa? – nézett körül grimaszolva Hope.

– Gyere, megkeressük – nyújtott a kezét a kislány felé Caitlyan. – Iroda?

– Aha, jelentést ír, menjetek csak – informálta Penelope.

Spencer végigkövette tekintetével, hogy Hope odaoson az ajtóhoz, lassan kinyitja azt és kuncogva befut. Egy pillanatig sem tudta elfojtani a büszke mosolyát.

– Amikor, évekkel ezelőtt Texasban meglőttek téged – kezdte JJ – , Alex azt mondta, hogy a világ legszerencsésebb kiskölyke lesz a gyermeked. És tudod mit? Igaza volt. Will imádja Henryt, nagyon, nagyon, de egy lányos apával nem lehet felvenni a versenyt. Ez szín tiszta apa lánya szerelem.

– Nos, ezzel nem vitatkozom – tárta szét karjait Spenc nevetve miközben arra gondolt, hogy valóban van valami csodálatos abban, ahogy egy kisgyermek a puszta lényével megnyugvást hoz az emberek számára.

Elég volt csak végignézni a komor ügyön dolgozó megfáradt csapaton, hogy bizonyosságot nyerjen az alábbi gondolat…

Sziasztok!

A mai kis meglepetésnek nem más, az „oka”, minthogy Matthew ma ünnepli a 35. születésnapját. :) Jó ég kb huszonötnek néz ki :D Szóval Happy Birthday Mr Gubler! ♥

Ne feledjétek; Csodák márpedig történnek… :)