11. – A köd egyre feljebb szállt – Évadzáró epizód

„Ha igazán szeret valaki erőssé válsz, ha igazán szeretsz valakit, akkor bátor leszel. „

– Lao– ce

Jennifer Jareau végignézte, ahogy Spencer kisétál a bárból. 

– Mindjárt jövök – mosolygott Willre, majd lecsúszott a bárszékről, s a fiú után ment. – Spencer! – Reid pár méterre előtte járt, de a kihalt utcán könnyedén meghallotta JJ hangját. – Nagy hibát követsz el, ha most csak úgy elsétálsz.

– Nem lehet, hogy ti követtetek el hibát azzal, hogy ismét végighazudoztátok az elmúlt fél évet?

– Megértem, hogy mérges vagy, de nem Henley, és nem is az én ötletem volt az, hogy titokban maradjanak az események. Spencer, különleges ügynök vagy, nem igaz, hogy nem érted meg a top secret mondat súlyosságát.

– Tökéletesen megértem – csattant fel a férfi. – De te mégis hogyan éreznéd magad, ha újra és újra kiderülne, hogy azok az emberek, akikben a végtelenségig megbízol kettős életet élnek, és valójában csak egy kellék vagy az áléletükben. Mert ezt teszitek – Spenc széttárta karjait –, ezt tettétek Emilyvel is, most Henleyel is. JJ ismét végignézed, ahogy szétesek, mert megint fontosabb volt egy ügy, mint a saját életünk? Hát milyen hivatás ez? Szolgálj, védj, de közben dobj el mindent, ami kedves számodra? Nem, elég volt a ködösítésből!

– Nem egy ügy volt fontosabb, hanem a szeretteink élete! Mit gondolsz milyen érzés volt ezt mindenki előtt titkolni? Egyedül megbirkózni minden szarsággal, ami ezzel járt? És Henleynek minden egyes nap elfojtania az őszinteség hangját, mikor egy tiszta lelkű férfi mellett él? Te azt hiszed, hogy mi titkos klubot alakítottunk, és milyen nagyon jó volt kihagyni téged belőle? Hát nagyon tévedsz Reid, nap nap után azt kívánta, amit én is Will esetében, hogy had avassa be legalább azt az egy embert, aki a legfontosabb a számára. De nem lehetett, mert abban a pillanatban életveszélybe kerültél volna – JJ megingatta a fejét. – Meg fogod bánni Spenc, hogy nem hagytál lehetőséget Henleynek csak azért mert sértettnek érzed magad. Itt az én példám, tanulj ebből: szeresd mélyen, veszekedj hevesen, de ne engedd el haraggal, mert nem biztos, hogy lehetőséged lesz a bocsánatát kérni.

*

Kedd reggel nyolc órára kellett a csapatnak összegyűlnie az eligazítóban, ám a társaságból hiányzott Henley Hayworth. 

– Hol van Henley? – pillantott Reidre Hotch.

– Nem tudom nem beszéltünk mióta Emily elutazott.

– Garcia?

– Nem írt vissza az üzenetre, próbáltam hívni, de nem vette fel. Ez nem vall rá.

– Lehet, hogy csak elaludt, zűrös napokon van túl ő is – vetette fel Morgan.

– Nem, ez tényleg nem vall rá – Hotch megingatta fejét. – Reid, szedd össze magad, indulunk. És ez parancs – tette hozzá Spencer grimaszát látva.

Út közben Spencer lehetőség szerint egy szótagos válaszokat adott, így Aaron inkább megtartotta mondani valóját. Tisztában volt azzal, hogy Reid miért reagált ilyen hevesen a történésekre, de akkor sem tartotta jogosnak ezt a viselkedést.

Henley Hayworthra nem volt jellemző az, hogy a postaládája dugig megteljen, ám mikor a két ügynök felsietett Hotch látta a szeme sarkából a kilógó papirosokat.

– Üzenetet sem hagyott? – pillantott Spencerre, aki csak megingatta fejét.

A hófehér bejárati ajtón semmi gyanús jel nem volt felfedezhető. Hotch harmadszori, erőteljes kopogtatására sem érkezett felelt, így felhívta a lányt, akinek a mobilja már csak hangüzenetet fogadott.

– Azért ez furcsa, Henley nem lépne le egy szó nélkül – állapította meg Hotch. – Kezd gyanús lenni.

– Hotch – nyögött fel Reid miközben pár lépéssel arrébb sietett. – Ez vér? – mutatott egy pontra.

– Oké, berúgom az ajtót!

– Van kulcsom – túrt villámgyorsan zsebébe az ifjú zseni. Amint kitárult az ajtó máris láthatóvá vált, hogy valami szörnyű dolog történt.

A két ügynök automatikusan nyúlt a fegyvere után, bár szívük mélyén tökéletesen tudták, hogy a lakás már üres.

– Ez nem rablótámadásnak tűnik – Hotch körbepillantott –, bár szinte mindent felforgattak az értékek megvannak. Még Henley mobilja is itt van.

– Nem, ez emberrablás – nyögte ki kétségbeesetten Spencer, mikor kitámolygott a lány hálószobájából. – Hagytak egy üzenetet az ágyon…

*

Negyven perccel később az üzenetet tartalmazó kártya fotója is a tárgyalóban feküdt a többi lehetséges bűnjellel együtt.

– Még várjuk a szakértői jelentést a padlón talált vérről – lépett be JJ utolsónak a tárgyalóba.

– Több mint valószínű, hogy Henleyé – csattant fel Spencer. – Nem nagy mennyiség – folytatta miután görcsösen nyelt –, megsérült az biztos, de a vérmennyiség alapján nem súlyosan.

– Mindannyiunkat személyesen érint ez az ügy, de muszáj hideg fejjel, a tudásunkat és a tapasztalatainkat felhasználva dolgoznunk – Hotch egy pillanatra elhallgatott –, meg fogjuk találni Henleyt.

– Kezdjük az üzenettel – Derek a képre nézett. – Zugzwang.

– Ez egy sakk kifejezés – kezdte Reid automatikusan, de látszott hogy a gondolatai messze járnak. – Az a pillanat, amikor a játékos rájön, hogy a sakk– matt elkerülhetetlen. El kell döntenie, hogy feladja, vagy a végsőkig kitart.

– A borítékon, amelyben volt a te neved áll Spencer, tehát a tettes tudta, hogy te és Henley együtt vagytok – folytatta Rossi, mire Spenc felvonta szemöldökét. – Most mi van? Ne nézz így, itt már mindenki tudta ezt. Ne aggódj, Henley is megkapja majd a magáét ezért a titkolózásért.

– Reid az a helyzet, hogy te is részese vagy a viktimológiának.

– Tudom – Spencer hosszan felsóhajtott. –  Megvan minden tudásom hozzá, ismerem a viselkedési mintákat, a taktikai stratégiák kidolgozását, az áldozatok túlélési esélyeit, de most nem tudok semmire sem koncentrálni négy másodpercnél tovább.

– Együtt meg fogjuk találni – JJ Reid kezére tette sajátját.

– Értesítenünk kellene a családját – vetette fel Garcia. 

– Megadod a számot? – emelt fel tollat JJ, de Aaron közbe szólt.

– Ezt majd én elintézem.

– Össze kell állítanunk azoknak az embereknek a listáját, akikkel itt kapcsolatba lépett, és ha nem vezet sehová ki kell szélesíteni a kört Miamira is. Ha ez bosszú, lehet egy régebbi ügye miatt is.

– Tényleg, Miami – Penelopé felkapta fejét –, ne szóljunk nekik? Én legalábbis szeretnék tudni egy ilyenről fordított esetben.

– Beszélek Ryannal – szólalt meg Spencer. – Szinte testvéri a kapcsolatuk, mindent tud Henleyről és ez még jól jöhet.

– Hotchner ügynök – az ajtóban Anderson ügynök állt meg –, találtunk pár érdekesnek tűnő levelet.

–Mutassa!
– Nem nyitottuk fel, de sem feladó, sem bélyegző nem szerepel rajtuk.

– Tehát bedobták – biccentett a férfi. – Ujjlenyomat?

– Csak egy részleges, és nincs hozzá találat, de a laborban azonosították azt a porszerű anyagot, amit nyomokban felfedeztünk rajta.

– Mi volt az?

– Hintőpor. Illatosított hintőpor.

– Köszönöm – Hotch óvatosan felnyitotta az első borítékot, melynek tartalmát egy bizonyítékos tasakra öntötte. A levél nem tartalmazott mást, csak egy fotót, amely még a Berkleyen tett látogatáson készült. Henley és Spencer egyetlen közös előadást tartott, a kép ez alatt készült s a lány arcát koromfekete anyaggal kisatírozták rajta.

– Úristen – nyögött fel Blake a felismeréstől. – Már az egyetemen is ott volt. Ki tudja mióta figyelhette őt.

– A legfontosabb kérdés a miért.

– Vegyük sorra. Mielőtt elkezdett nálunk dolgozni végigvitt egy kutatást a Mendel Egyetemen, Rossi, Blake menjetek oda, JJ, Derek vissza Henley lakásába, mi pedig megvárjuk Elroyt. Szeretném, ha itt lennél mikor megérkezik.

– Addig beszélek Ryannal – Reid megvárta, míg egyedül marad a tárgyalóban, majd tárcsázta a férfit.

– Ryan Wolfe – vette fel hivatalos stílusban a rejtett szám láttán.

– Itt Spencer, beszélnünk kell.

– Mi történt Reid? – Ryan gyanakvón kérdezett vissza. – Henley? Jól van? 

– Ryan, Henleyt pár órával ezelőtt elrabolták – a keserű szavak marták Spencer torkát. Most hogy hangosan kimondta még inkább valóságnak tűnt, nem pedig egy örül rémálomnak, amelyből bármelyik pillanatban felébredhet.

– Micsoda? Mit tudtok eddig? Mikor tűnt el pontosan? Honnan egyáltalán?

– Próbáljuk összerakni az elkövető profilját, annyit biztosan tudunk, hogy nem véletlenül őt rabolta el, illetve, hogy ismerte Henleyt. Elég jól méghozzá. Ide kellene utaznod, hátha egy régebbi, miamiba köthető ügy miatt történt ez.

– Kanada déli felén és egy ügy kellős közepén vagyok éppen, kell pár óra, míg szerzek egy gépet, de amint megvan indulok – Ryan idegesen felsóhajtott – , Reid, megmentette az életemet, mindent meg fogok tenni, hogy megtaláljuk.

*

Mendel Egyetem

– Tessék, parancsoljanak – a férfi pár dossziét nyújtott Alex felé. – Az összes dolgozónk személyi anyaga.

– Elég sovány – állapította meg Rossi.

– Csak öt kutató dolgozik a laborban.

– És mind férfi – Alex körbenézett –, érdekelte valamelyikőjüket Henley munkája?

– Mindenkit. Az utolsó projektje a ciklikus adenozin–monoszfát volt – a férfi csodálattal a hangjában folytatta –, forradalmi mű. Bevallom alig tudtam követni a gondolatait.

– Ismerős érzés – Rossi felsóhajtott, az ifjú doktornőt ezen a helyen tisztelet vette körül, a tettes tehát valószínűleg máshol figyelt fel rá…

*

Míg a két ügynök az egyetemen volt Henley édesapja megérkezett az FBI irodájába.

Garcia meglepődve figyelte, ahogy Aaron és Elroy kézfogás után megölelik egymást, az irodában Spenceren kívül ugyanis senki sem tudott arról, hogy a két férfi nem először találkozik.

– Rég láttalak Aaron.

– Eltelt pár év, az már igaz. Menjünk az irodámba.

– Amióta Henley az FBI berkeibe lépett rettegtem egy ilyen hívástól – Elroy felsóhajtott miután kezet fogott Spencerrel.

– Mindent megteszünk azért, hogy mielőbb itt legyen, közöttünk. Mikor beszéltél utoljára Henleyvel?

– Hét, nem hat napja. Nagyon izgatott volt, mert talált egy házat, egy olyan házat, amelyben mindig is élni akart. Hosszú perceken át taglalta, hogy rengeteg munkát kellene belefektetni, mert igen lepusztult az épület, de ő már látta benne az otthon képét.

– Hol van ez a hely? – pillantott Spencerre Aaron.

– Nem tudom pontosan, csak nagy vonalakban mesélt róla, múlthéten akarta megmutatni, de JJ ügye felülírt mindent.

– Tudom, hogy kellemetlen a kérdés, de gyanakszol valakire? Bárki, akinek köze lehet Henley eltűnéséhez?

– Bobby – felelte harminc másodperccel később. – Jól tudod miért.

– Nekem is eszembe jutott – biccentett Hotch. – Ő lesz az első, akihez elmegyünk.

– Wolfe nyomozó a Miami Dade egységétől ide tart, a jelenlegi ügye Kanadába szólította, így időbe telik mire csatlakozni tud a nyomozáshoz, addig is mindenről tájékoztasd Garcia – utasította Hotch Penelopét mielőtt elindultak volna.

– Ki az a Bobby? – kérdezte JJ miután beszálltak a liftbe.

– Robert Putnam – válaszolt Hotch. – Henley ex vőlegénye. 

– Micsoda? – Spencer lendületesen fordult a férfi felé. – Nekem erről foggal sem volt!

– Nos, ez nem véletlen. Sötét időszak volt Henley életében az, amikor összekeveredett Bobbyval. Nem lehetsz dühös rá azért mert egyenlőre nem mesélte el azt, ami pokollá változtatta az életét – morrant fel Hotch egy kissé ingerülten. Mindenkiben ott feszültek a még ki nem mondott szavak, miszerint Spencer lehetett volna egy kicsit megértőbb is Henleyvel a JJ– vel történtek után, ám nem most érkezett el az ideje annak, hogy ezt tudassák is a fiatal fiúval.

– Mivel érintett vagy az ügyben kint várakozol! És ez parancs! – közölte Reiddel Hotch.

Bobby lakásának ajtaját egy fiatal nő nyitotta ki, aki kikerekedett szemekkel vizslatta a kis csapatot.

– Robert Putnamot keressük, tudja hol van?

– Itt, a lakásban – mutatott maga mögé válla felett.

– Beszélnünk kell vele. Maga kicsoda?

– A barátnője, Diane.

– Szivem, ki az? – lépett elő Bobby. Amint megpillantotta Hotchot gunyoros mosolyra húzta ajkait. – Lám, lám Aaron Hotchner. Rég nem láttalak. Még mindig szokásod a jelvényed mögé bújva bántalmazni az embereket? – látványosan végigsimított az állán lévő vékony hegen. A helyiségben szinte tapintani lehetett az ügynökök értetlenségét.

– Nem nevezném embernek az olyanokat, akik ájultra vernek egy törékeny nőt – Aaron olyan gyűlölettel teli hangon szólt, amelyet Derek még nem hallott főnökétől. – Tudni akarom, hogy kapcsolatba léptél e Henleyvel az elmúlt hónapokban.

– Hm, nem is tudom…

– Priusszal talán nem kellene a Szövetségi Ügynökök munkáját hátráltatni – Aaron mosolyra húzta ajkait, de tekintete jéghideg maradt míg előhúzta telefonját – , talán kellene pár szót szólnom az érdekedben.

– Beszélek – adta meg magát a férfi.

Míg Derek és Hotch Bobbyval beszélt a fiatal nőt Rossi hallgatta ki. A lány semmi érdekes információval nem szolgát, így hamar útjára engedte a tapasztalt ügynök.

– Elnézést doktor úr! – nagy szemekkel pislogott Spencerre. – Hotchner ügynök már végzett velem. Megmondja kérem, hogy miről van szó?

– Majd jelentkezünk hölgyem, köszönjük – felelt Reid helyett a kiérkező Derek. – Rendben kölyök – Spencer felé fordult mikor kettesben maradtak –  , látom, hogy gondolatban számolsz. Mi jár a fejedben?

– Kettőezernégyszáztizenkettő.

– Mi az?

– Ennyi időt beszélgettünk csak telefonon, és ebben nincs benne az a kétszázharminckét óra, amíg Miamiban volt.

– Az kb száz nap.

– Száz és fél – javította ki automatikusan. – Mi van, ha nem lesz több?

– De lesz.

– Nem tudhatod.

– De igen! Mert életben fogjuk találni. Inkább azon gondolkodj, mit fogsz mondani neki, amikor ismét szemtől szemben állsz vele.

– Pár hónappal ezelőtt, amikor Las Vegasban voltam és ő nem tudott eljönni velem egy kutatás miatt telefonon beszéltünk. Nevetett, élettel teli hangon, és mielőtt letettük azt mondta: „ Szia, szeretlek! „ Csak így, egyszerűen. Először azt hittem, csak elszólás volt, de…

– Kimondta Reid. Kimondta.

– Azóta nem egyszer kimondta - elhallgatott -, de az a pillanat, az első különlegességét hordozza magán.

*

Bár úgy volt, hogy JJ is a fiúkkal tart Robert előállításra az utolsó pillanatban kiszállt a liftből, hogy segítsen Garcianak.

– Hotchék éppen Robert Putnamnál vannak – tájékoztatta JJ Ryant.

– Ha annak a féregnek köze volt Henley eltűnéséhez puszta kézzel ölöm meg – csattant fel a férfi.

– Hotch sem reagált valami pozitívan a neve hallatán – hümmögött JJ miután bontották a kapcsolatot.

– Mit tehetett Henleyvel? – kérdezte aggodalmas hangon Garcia.

– Nem merek belegondolni, most főleg nem – irányította figyelmét ismét a Henley postaládájában talált képekre. – Ezt nézd meg! – tolta Garcia elé a fotót.

– JJ, ez… – Penelopé már nem tudta befejezni a mondatot, ugyanis Jennifer rohant is az érkező Spencer elé.

– Nem értem. Mármint értem az üzenetet. Megsemmisítelek. De ezt eddig is tudtuk.

– Nem az üzenet  a lényeg, hanem az eszköz, amivel manipulálták a képet. A labor még dolgozik rajta, de Spenc, ez egy fekete szemceruza.

–A hintőpor, a szemceruza… A zaklató egy nő! – Spencer agyában azonnal felugrott egy kép, így kopogás nélkül rontott be Hotchoz.

– Mit mondtál rólam Bobby barátnőjének?

– Tessék?

– Dr Reidnek, vagy Reid ügynöknek hívtál?

– Sehogy sem, ugyanis nem említettelek.

Spenc összeráncolt homlokkal idézte fel a nő pontos szavait, Elnézést, doktor úr…

– Már tudom ki a tettes! – Spenc úgy kapta tekintetét kollégájára, mint aki hipnózisból ébredt a kevergő emlékek hatása miatt.

– A nőnemű zaklatók száma minimális, az esetek alig tíz százaléka – kezdte JJ, mikor összeült a csapat.

– A legfőbb motiváció?

– Korábbi szexuális viszony – felelt Derek.

– Erotománia? – kérdezett vissza Rossi.

– Nem, pont ellenkezőleg. Visszautasítás. Lefeküdtünk, aztán te szakítottál én pedig mindent megteszek, hogy bosszút álljak.

– Furcsa a kérdés ebben a helyzetben, de minden eshetőséget számba kell vennünk. Reid, lehetett érzelmi viszonya ezzel a nővel? 

– Nem, egyáltalán nem.

– Mi a másik fő motiváció?

– Híresség vadászat.

– Ez már inkább.

– Hogyan? Henley nem híres.

– De a saját területén sztár – jelentette ki magabiztosan Spencer.

– Valószínűtlen, a sztár hajhászok többnyire ártalmatlanok. 

– John Lenonnak is ez a véleménye? – csattant fel Reid. – Mit is mondott Mark Chapman a lövés után? „ Az én senkiségem és az ő valakisége összeütközött. „ – Spenc egyre ingerültebben folytatta. – Henley valaki, egy mérhetetlenül intelligens, tiszta szívű gyönyörű nő, míg az a kis ribanc egy utolsó senki! – idegesen hajába túrt, míg hátrált pár lépést, a csapat pedig néma csendben figyelt. Soha nem láttalak még ilyen indulatosnak és feldúltnak az ifjú doktort. – Sajnálom.

– Spencer, te vagy az egyetlen, aki segíthet – Derek lassan, megnyugtató hangon kezdte – ,  legalább száz és fél napon át beszélgettetek. Fel tudsz idézni minden percet, szó szerint.

– Lehet, hogy elhangzott valami a tettesről anélkül, hogy észrevettétek volna. Még ha nem is tudta, hogy követik, tudat alatt sok mindent érzékelhetett – JJ helyeslően folytatta. –  Egy illat, egy arc, egy kép, akármi.

– Túl sok az emlék és nem vagyok képes szétválogatni – válaszolt elkeseredett hangon Reid.

– Válasz egyet közülünk, aki majd segít – ajánlotta Hotch.

Pár pillanattal később Spencer Blake nevét mondta ki.

– Rendben. Vonuljunk félre.

*

A csapat az irodában folytatta a nyomozást, Alex pedig a parkba vitte Spencert.

– Itt akarsz beszélgetni?

– Igen.

– Sakkozol? – pillantott a tábla fölül Blakere Reid. Még mindig nem értette miért pont ezt a helyet választotta a nő.

– Kiismerem magam a táblán, de nem ez a lényeg. Azt akarom, hogy erre figyelj és ne a kérdéseimre. Tegyünk egy próbát –Alex biztatóan elmosolyodott. –   Ha Henleyre gondolsz, mi jut először eszedbe?

– Thomas Merton.

– Miért éppen ő?

– Amikor még Miamiban élt leveleztünk. A hipersebességű világban mi a személytelen e– mailezés helyett kézzel írott levelekben kommunikáltunk, mert megvolt a maga varázsa. Minden levél végén egy idézet volt a kedvenc filozófusaitól. Camus, Voltaire, Platón. Mikor már itt élt, kaptam tőle egy könyvet, amiben egy Thomas Merton idézet volt.

Henley

Henley Hayworth egy székhez kötözve ült. Szeme elé valamilyen sötét anyagot kötöttek, semmit nem látott. Próbálkozott megsaccolni, hogy hány órája lehet fogva, de az, hogy el– elvesztette eszméletét nagyban megnehezítette ezt.

Cipőkopogás, és egy furcsa súrlódó hang közeledett felé, majd mindkettő megszűnt. A nő megfeszített izmokkal, egyenes háttal ült, érzékelte, hogy nincs egyedül. A sötét anyag könnyedén hullt ölébe felszabadítva látását, így pár pislogás után szembesülhetett azzal, hogy az előbbi fura hang egy terhet cipelő gurulós szék miatt volt, valamint azzal, hogy társaságot kapott. Méghozzá nem is akárkiét.

– Van egy jó és egy rossz hírem, melyikkel kezdjem? – tudakolta komoly hangon a fekete hajú lány térdeire támaszkodva. – Hát jó, legyen a rossz – folytatta, miután Henley nem felelt. – A holnapi napot már nem éred meg.

– Mit akar tőlem?

– A jó pedig az, hogy ő – a pisztollyal a férfi felé mutatott – , előbb meghal, mint te.

– Mi a jó fene folyik itt Diane?

– Te csak fogd be édesem! Tökéletes tervet eszeltem ki, erre te mindent elrontottál azzal, hogy szakítottatok.

– Mégis mi a francról beszélsz te hibbant lotyó?

– Dr. Henley Hayworth, az igazi, élő sikertörténet. Nőként megáll a férfiak által irányított világban, és még egy jóképű, gazdag vőlegényt is a magáénak tudhat – a lány megingatta fejét. – Ugye, hogy milyen jól hangzik? Már csak egy hajszálnyira voltam attól, hogy megfosszam ettől, legalábbis tőled – a férfira pillantott – őt. Az első lépés volt a tervben, aminek a végén minden az én ölembe hullt volna, de nem, te elrontottad. De tudtam, hogy nem fogod annyiban hagyni, már csak azt kellett kivárnom mikor kezdesz ismét utána koslatni, és erről hogy értesülhettem a leghamarabb? Úgy bizony, a barátnőd lettem.

–  Figyelj Diane, engem egy kicsit sem érdekel az, hogy miért csináltad ezt, sőt azok a hülye ügynökök sem. Valamit csak ki tudunk találni erre a helyzetre.

– Oh, drágám, efelől neked nem kell aggódni – a lány édes mosolyt villantott, majd széles, szürke ragtapaszcsíkot nyomott a férfi szájára. – Nézd mit találtam Henley! – felmutatott egy kibontott borítékot. – Gondolom több is van, de nem volt időm megkeresni őket.

– Mit akar tőlem? – ismételte dühösen Henley.

– Azt, amit Ő ad neked – Diane sötét szemeit Henleyre függesztette. – És meg is fogom szerezni. De ez a levél – felkacagott –, megleptél. „ Megvettem ma a fekete kendőt. Be fogom kötni a szemedet.” Szembekötés? Tudod, azt hittem, hogy ismerlek, de sokkal vagányabb vagy, mint hittük.

– Ne értse félre – suttogta Henley. Bobby említette az ügynököket, tehát Spencer keresi, és el is jutott a férfi által Dianehoz, aki pontosan ezt akarta. Rémület futott át Henleyen, ahogy körvonalazódott előtte, a lány csapdája.

– Ne értsem félre? Lefeküdtél vele igaz? Halljam! Na, ugye, hogy jól értettem…

*

– Oké, kösz Hotch – tette le a mobilt Alex. – Robert nem jelent meg az FBI irodában, így kiküldtek egy autót, a lakásban dulakodás nyomok voltak. Eltűnt.

– Micsoda?

– Figyelj Reid, ki kell találnunk valamit. Mégpedig azt, hogy ha te és Henley ilyen közel álltatok egymáshoz, akkor miért a volt vőlegényét rabolták el?

– Nem tudom – vállat vont – , mert könnyebb volt?

– Nem. A gondolataiban valamiért összekapcsolódtok.

– Ártani akar azoknak, akikhez Henley kötődött?

– Az ok esetleg lehet féltékenység vagy bosszú. Talán Henley szabotálta a nő szerelmi kapcsolatát?

– Nem , az nem ő lenne – Spencer megingatta fejét.

– Beszéltetek a régi szerelmi életetekről?

– Emlékszem negyedikén megkérdeztem, hogy sokat randizott e?

’– Á, dehogy – Henley felnevetett –, tudod hány péntek estét töltöttem a mikroszkópommal?

– Azt hittem csak én voltam ilyen – mosolyodott el Spencer is.

– Ugyan már, érted tutira rajongtak a csajok.’

– Tizenkét éves voltam, és eléggé bizonytalan. Kaptam egy levélkét egy nagyon helyes lánytól. Azt írta, tetszem neki, de csak bekötött szemmel randizhatunk. Bekötöttem és ő levette rólam az inget, aztán nevetni kezdtek. Egy csomó osztálytárs vett körül.

– Hát ez kegyetlen dolog – szisszent fel Alex.

– Henley is ezt mondta.

’– Megcsináljuk együtt ezt a szembekötést – Henley gyengéden a fiú tincsei közé túrt –, és megígérem neked, hogy újraírjuk ezt a rossz emléket.’

Henley

– Ez a pasi a tenyeredből eszik – Diane Henley elé ülve folytatta –, be kell ismernem nem semmi,
 tudsz valamit.  Hogy érted el? Halló, doktornő, itthon van??? – párszor elhúzta kezét a lány arca előtt, mivel nem felelt. Henley egyetlen gyenge pontja Spener volt, és Diane pont őt akarta elvenni tőle, és az, ahogy célja érdekében játszott az emberekkel megrémítette, hiszen tisztán mutatta a végsőkig képes lesz elmenni. Ezt bizonyította, hogy lőni kezdett, csak azért mert nem kapott választ.

– Mondd már el neki! – nyögte panaszosan  Bobby.

– Na, ezért megérte levennem a szalagot – konstatálta Diane.

– Volt egy pillanat, amikor megfogtad őt – egyenesen Henley szemeibe nézett –, és tudtad, hogy a tiéd.  Mi volt az?!

– Van egy, egy alakzat a penrose háromszög – Henley vonakodva, de elkezdte mesélni azt a kedves kis titkot, amit csak ő tudott, és amelyet Diane most tönkre akart tenni –, elmesélte, hogy nyolcévesen meg akarta építeni.

– Az izgi részt mond, mert kezdem unni!

–  De sajnos nem lehet, a penrose háromszög fizikailag nem létezik, csak az elméleti geometriában. Azt mondtam neki, hogy nincsen penrosa tövis nélkül. Nevetett, pedig csak egy hülye szóvicc volt. De ő őszintén nevetett.

– Ez az! – mosolyodott el diadalmasan Diane.

*

– Na és a kollégái?  – folytatta Alex Blake. – Henley volt az egyetlen kutatónő az egyetemen. Ott hogy érezte magát?

– Egyszer említette, hogy kínos az egyetlen nőnek lenni a tanszéken.

’– Ha egy férfi irigyli a sikereidet, akkor a magáénak akarja, egy nő csak tőled akarja elvenni – Henley felsóhajtott –, időnként egymás ellen fordít minket a rendszer. ’

– Mi van, ha a tettes is a laborban dolgozott? – Spencer felkapta fejét, ösztönei azt súgták helyes irányba indul – Ha doktorandusz volt, aki ott írta a dolgozatát?

– Akkor Henley ismerte volna.

– Minden doktornak megvan a maga kutatása és hozzá a saját asszisztens csapata. Nem keverednek, de jelentkezhetnek a szabad helyekre.

– És ha Henley dobta a dolgozatát a tettest megsérthette.

– És a sértettségből birtoklási mánia lett.

A két ügynök szinte tized másodpercre együtt ugrott fel. A megoldás egy része már a kezükben volt.

Henley

– Végre azt látom, amit ő lát – Diane hosszan figyelte Henley arcát. – A szellemi partnerét. Ez az ugye? Már csak meg kell mutatnom, hogy felérek veled. 

– Remek, megvan a megoldás, akkor elengedsz végre minket? – szólalt meg Bobby ingerülten.

– Nem, nem. Megmutatom Henleynek, hogy mindentől meg tudom fosztani! És akkor emlékezni fog rám. Te viszont feleslegessé váltál – lendületesen megfordította Henley székét így már nem látta a férfit. – Sajnálom Bobby, de te eleve csak mellékszereplő voltál.

– Várj, várj!

– Ne bántsd!

– Kérlek!

Minden szó hiábavaló volt.

Diane már a megismerkedésük pillanatában az első áldozat szerepét osztotta Bobbyra.

*

– A neve Diane Turner – kezdte Garcia – kutató asszisztens volt a Mendel egyetemen Henley idejében.

– Mutasd – lépett a Garcia mögé Spencer, hogy lássa a lány arcát, a lányét, akinek az arca tökéletesen hasonlított a feltűzött hajú, szemüveges nőére, akit pár pillanatig látott Henley lakásában. – Már láttam őt.

– Persze, Bobby lakásán.

– Nem, nem – dühösen hajába túrt –, Henleynél. Pár napja. Becsöngetett és cukrot kért kölcsön, új szomszédként mutatkozz be.

– Hogy hogy nem ismered fel Bobbynál?

– Pár tized másodpercig láttam csak, és akkor nem úgy nézett ki mint most.

– Reid, Reid – szólította Morgan, de nem felelt, látszott, hogy gondolatai sebesen száguldanak.

– Úristen az egyetem! Volt egyetlen egy előadás, amit ketten tartottunk, és páran, valójában egész sokan ott maradtak utána is, feltettek pár kérdést a munkánkról – homlok ráncolva folytatta, így, hogy már tudta mit keressen emlékei között sokkal könnyebben ment. –  Ő is ott volt. Nem kérdezett, de ott volt.  Doktorandusznak jelentkezett?

– Igen, ő volt az egyik jelentkező, akit elutasítottak.

– Nem sokáig maradt ott Henley után. Most egy kisebb főiskola munkatársa.

– Dave te, JJ és Reid menjetek a lakására, Blake és Morgan a kampuszra.

– Miről szólt a disszertációja?

– Spontán természetes sejthalál az öngyilkos betegeknél.

– Már megint az öngyilkossági képzetek!

– Kivéve, hogy a sejtek nem öngyilkosak.

– Miért megszállottja ennyire?

Henley

– Még mindig fogalmad sincs róla ki vagyok, ugye?

– Nem. Hiába próbálom felidézni nem megy. Csak mond meg mit akarsz, vessünk véget ennek.

– Ez megoldható – Diane elmosolyodott – csak előbb még meg kell tenned valamit.

Henley ökölbe szorította kezeit amikor a nő elvágta a kezét lekötő szíjat. Már korábban alaposan felmérte a gyéren berendezett területet, de semmi olyan eszközt nem látott, ami segítségére lenne. Bár volt egy olyan ötlete, hogy valahogy ráveszi Dianet oldozza el, és esetleg a székkel kezdhet valamit, de sérülései miatt túl erőtlen és kába volt mindehhez, ráadásul nem kevés kockázatot hordott magában a terv. Pár lépcsőfokon mentek felfelé, így máris a tetőn találta magát az ügynöknő, tehát egy épület legfelső szintjén tartották fogva.

– A párkányra! – utasította a nő és még taszított is egyet rajta. – Gyerünk!

– Miért nem ölsz meg inkább? – kérdezte zihálva miközben a párkányon egyensúlyozott. A városrészt, az alatta elterülő utcaképet azonnal felismerte. Ő már tudta hol van, a kérdés csak az maradt, vajon Spencer is rátalál e.

– Érdekel, hogy leugrasz e – izgatott fény csillant szemében – ez az elméletem. Ha úgy döntesz, hogy feladod akkor a sejtjeid is pusztulni kezdenek. Érzed már? Az egész tested bomlásnak indul. Így könnyebb eldobni az életet. Na, tessék, igazold a tézisemet.

– Emlékszem már – Henley elméjét rengeteg kép rohanta meg a nőről aki fegyvert szegezett rá, miközben egy vékony párkányon egyensúlyozott a sötétségbe borult város felett…

*

JJ, Rossi és Reid egy teljesen üres lakásba hatoltak be, ám pontosan erre is számítottak. Tudták, hogy nem a saját otthonban fogja fogva tartani Henleyt, de ettől függetlenül nyomokat hagyhatott arról a helyről, ahol a fiatal ügynök nő küzdött.

– Spenc – JJ hátraszólt kollégájának, de nem vette le tekintetét a falról, amit bámult.

– Egy oltár a halott szüleinek? – lépett mellé Rossi is.

– Ez a kiindulópont – biccentett Reid.

– Srácok – Rossi egy pontra mutatott –, a tettes figyel minket.

JJ rögtön előhúzta mobilját, hogy segítséget kérjen az irodában várakozó Penelopétól.

– Garcia, van itt egy webkamera, meg tudod hackelni?

Henley

– Elolvastam a dolgozatodat, ugye?

– Elutasítottad, mert megijesztett a konkurencia! – vágta rá indulatosan Diane.

– Nem – Henley megingatta fejét. – Azért tettem, mert hibás volt a minta.

– Nem volt hibás!

– Szubjektív volt, a szüleidet is belevetted.

– A módszer jó volt. El sem olvastad az egészet, ugye?

– De igen, elolvastam. És tudod mit gondoltam, amikor letettem? Azt, hogy a szerzője súlyos tragédiát élt át, és nagyon sajnáltam ezért.  De azt akkor is tudnod kell – Henley a tudomány hangjával próbálkozott –, hogy a doktori cím nem a szenvedésért jár cserébe.

– Csak nem láttad be, hogy zseni vagyok!

– Zseni? – Henley majdnem elnevette magát a meglepettségtől. – Tudod, hogy milyen zseninek lenni?

– Tudom, mert én is az vagyok!

– Lehet – megvonta vállát. – Lehet, hogy az elméleted igazolható, de nem tudjuk, mert a zsenialitás nem csak egy jó ötlet, vagy egy sikeres kísérlet Diane. A zsenialitás munka, sok ezer órányi munka!

A lány haragosan pillantott Henleyre, ugyanis a doktornő nem éppen azt mondta, amit hallani szeretett volna.

*

– Elrejtette az IP címet és a jelet kódolta – panaszolta Garcia. – Ez még eltart egy darabig srácok.

– Mit csinálsz? – pillantott homlok ráncolva Reidre Rossi, mikor egy papírra kezdett írni Spencer.

– Alkut kötök!

Henley

– Ezért nem jártál sikerrel. Kevés volt a munka, de nem késő, még ki tudod dolgozni. Segítek neked.

– Ugorj le.

– Nem.

– Gyerünk már!

– Nem, ha meg akarsz ölni, akkor tedd meg – Henley leugrott a lány elé. – De nem ugrom le, mert látni akarom, ahogy Spencer letartóztat téged! 

Diane kibiztosította a fegyvert, egy másodpercre Henley biztos volt abban, hogy meg is húzza a ravaszt, ám ekkor megcsörrent telefonja.

– Spencernek más ötlete támadt!

Mikor Henley ismét a székben, lekötözve ült Diane fejéhez szegezte a pisztolyt, majd tárcsázta az ismert számot.

– Halló? – Spencer feszült hangon vette fel a telefont, de a lány örült, hogy egyáltalán még hallja őt. Az idő teltével ugyanis egyre biztosabb volt abban, hogy Diane menthetetlen mániákus.

– Én vagyok – lehelte elcsukló hangon.

– Jól vagy Henley? – folytatta ezerszer lágyabb hangon. Ösztönösen váltott, és valójában ezt észre sem vette.

– Megölte Bobbyt – közölte, hogy a csapata tudja mennyire elszánt, és céljaiért bármire képes az elkövető.

– De te jól vagy? – sürgette Spencer.

– Van egy kis agyrázkódásom, ez letompít, és néhány zúzódás, de azért jól vagyok – hadarta Henley. Ebben ismét megfontolt információközlések voltak, hiszen a jelek azt mutatták Spencer nagyon közel jár hozzájuk, és tudnia kellett arról, hogy egy küzdelem során nem lehet teljes értékű ellenfele támadójának sérülései miatt.

– Beszélhetek vele?

– Nem, de ő hall téged.

– Helyes, találkozni akarok vele –felelte indulatosan.

– Át kell adnom egy üzenetet számodra. Azt üzeni, hogy hagyott neked egy ajándékot, amit megtalálni könnyű, mint a pihe.

– Mit jelent ez? Nem értem.

– Én sem – Henley mély levegőt vett, mert tudta, hogy amint Diane meghallja, mit mond bontani fogja  vonalat. – Spenc, ez csapda, ha idejössz meg fog ölni!

*

– Kell egy várostérkép! – fordult Spencer az időközben már Ryanal is  kiegészült csapathoz. – Ez itt Diane Turner lakása, ez a legközelebbi mobil torony, amit a hívás érintett, tehát ez az a kör, amelyből Henley beszélt.

– Miféle kör?

– Diane üzenete egy rejtvény. Könnyű őt megtalálni, mint egy pihe, csakhogy ő nem a tollpárnára gondolt, hanem a Pi– re.

– De miért ad neked rejtvényeket?

– Henley szereti a szóvicceket – felelte Reid – , egy kis játék, amivel szórakozni szoktunk.  Diane azt akarja, hogy ugyanolyannak lássam őt, mint Henleyt, vonzó szellemi partnernek.

– Feltéve, hogy Dianenak van egy másik bázisa a körön belül, akkor hol lehet?

– Egy olyan épületben, ahol nem szúr szemet senkinek. Zárt garázzsal a szállításhoz.

– Ha másolja Henley életét, talán a lakása körül van.

– Az a lakás, amely Henley lakóházában van teljesen üres volt, az ingatlanközvetítő felismerte ugyan a képről, mint érdeklődőt, de aztán nem jelentkezett többet. Csak azért hívta fel őt, hogy felmérhesse a terepet, és hogy megszerezhesse a kulcsot.

– Nincs ingatlan Diane nevén – szólalt meg Garcia, akivel telefonon tartották a kapcsolatot.

– És Henley vagy Bobby nevén?

– És a szülei nevén?

– Semmi.

– Penelopé, próbáld meg a Darcy Hayworth nevet – dobta be Spencer.

– Igen, igen, van egy találat, ajaj a cím egyezik azzal az utcával, ahol Henley nézett egy loftot. Legalábbis az apukája erre az utcanévre emlékezett.

– Reid, nem vehetsz részt az akcióban – közölte Hotch.

– Nincs más választásom, ha nem megyek oda megöli Henleyt.

– Ha odamész te halsz meg! Túl veszélyes.

– Kezdettől fogva tudjuk, hogy gyilkos, öngyilkos tervei vannak, de nem tudtuk mi a fő motivációja. Már tudjuk, hogy elismerést akar szerezni, azt a fajtát, amit Henleytől irigyel, és azt meg tudom neki adni.

– Hogyan?

– Hogy szerelmet vallok neki. Csak erre vágyik. Rám, és arra a mély kapcsolatra, ami Henley és köztem van.

– Ez az egyetlen esély Hotch, és ezt te is tudod – szólat meg Ryan. – Ő az egyedüli aki mindkettőjük életét megmentheti.

*

Egy csinos kis doboz hevert magányosan a lépcső tetején. Spencer Reid amint meglátta tudta,
hogy jó helyen jár, s hamarosan pontot tehet az ügy végére. A tudományok embereként soha nem hitt abban, hogy egy személy, egy érzés képes megváltoztatni a világot körülötte most mégis, ezekben a feszült pillanatokban rá kellett döbbennie, hogy olyan erő van körülötte, amelyet képtelen irányítani. Mintha a testének sejtjei tudták volna, hogy a lány az épületben van, megváltozott a tartása, érzékei kiélesedtek, és olyan magabiztosság szállta meg, amelyet eddigi élete során csak Henley volt képes kihozni belőle.

– Állj, van egy doboz a lépcsőn – hozta vissza Derek hangja a valóságba.

– Ez az ajándék – közölte Reid és levegőjét bent tartva felnyitotta.

– Mi az, egy kendő? – Morgan értetlen arcot vágott, ám Spencer tökéletesen tudta, hogy Henley ötlete volt az emlék felülírása, ám hogy erről Diane is megtudott valamit még világosabbá tette örült szándékait. Elméje még inkább óvatosságra intette tehát.

– Vedd le a mellényt és a fegyvert – jött Diane hangja a hangszóróból. – Egyedül gyere és kösd be a szemed.

Spencer gondolkodás nélkül nyúlt a kilincshez, míg társai tehetetlenül nézték végig, ahogy a férfi besétál a téveszmékkel küzdő, fegyveres nőhöz. Reid úgy érezte, hogy a szíve az egész testében dobog az adrenalinos vér hatására miközben a sötétben haladt az egyenes folyosón. Nem tudta, csak megérezte, hogy melyik az a pillanat, amikor már előtte áll a nő.

– Levehetem  a kendőt? – kérdezett rá magabiztosan.

– Még nem – jött a válasz, majd a kibiztosított fegyver hangja. –Gyere velem – folytatta lágyabb hangon a nő, és ujjait kezére kulcsolta. Diane egy székhez vezette, de ez nem különösebben érdekelte, ugyanis tökéletesen tisztában volt azzal, hogy Henley is a helyiségben van. Pár pillanattal később a kendő lekerült, s ő megpillantotta a székhez kötözött nőt. Pár apróbb sérülést leszámítva úgy tűn, hogy jól van, és most csak ez számított. Henley élt, és Spencernek még esélye volt arra, hogy megmentse mindkettejük életét. Ám ahhoz több, nehéz lépést kellett megtennie, legelőször is azt, hogy ne mutassa ki Diane előtt – aki árgus szemekkel figyelte – , hogy mennyire örül Henleynek, és milyen megkönnyebbülés áradt szét benne pusztán a jelenlététől. El kellett rejtenie a gyengéd pillantásokat, éppen most, amikor a lánynak a legnagyobb szüksége lett volna Reid támogatására.

– Hello – sóhajtott fel végül Spencer, de nem Henleyre, hanem Dianera nézett. Egyből látszott is a hatás, a lány szégyenlősen elmosolyodott.

– Szia! Reméltem, hogy megoldod a rejtvényt – a lány elhallgatott – , vagyis biztosan tudtam, hogy megfogod, csak azt nem, hogy mennyi idő alatt.

Henley tudta, hogy amint Spencer megérkezik Diane viselkedése meg fog változni, de ennek ellenére tágra nyílt szemekkel figyelte, ahogy Reiddel viselkedik, főleg mikor kigombolta a férfi ingjének felső gombját és becsúsztatta alá kezét, tekintetét mindvégig Henleyre függesztve.

– Príma test és príma agy! – sóhajtott fel elégedetten Diane. Henley tudta: ez cukkolás, és a lány pont arra játszik, hogy felhúzza őt, de képtelen volt megállni, hogy ökölbe ne szorítsa kezeit.

– Elég sokáig tartott, mert lekötött a dolgozatod – Spenc ismét magára vonta a lány figyelmét.

– Elolvastad? – merevedett le.

– A színvonala alapján akár Jonas Salk is írhatta volna – könnyedén vállat vont –, már el is küldtem a minisztériumba.

– A hízelgéssel nem segítesz! – lépett hátra mérgesen Diane. – Tudom, hogy mi vár rám kint.

– Elintéztem, hogy távozhass.

– A kormány nem köt alkut a magamfajtákkal.

– Ez nem igaz, a Manhattan tervben náci tudósok vetek részt, maffiafőnökök tanúvédelmet kapnak – sorolta a példákat – , ha elég amit nyújtani tudsz a szövetségi kormány gondoskodik rólad. Te pedig nagyon értékes vagy.

– Ugyan mitől?

– Az agyad nem úgy működik, ahogy a társadalom elvárja. Tudom, hogy akiket szerettél életed során mind elhagytak és néha úgy érzed az agyad miatt, de én itt vagyok és nem foglak elhagyni. Eljöttem, mert reméltem, hogy én leszek az.

– Hogy mi leszel? – kérdezett vissza izgatottan Diane.

– A partnered – Spencer könnyedén ejtette ki a bűvös szót, majd keményebb hangon folytatta. – Én, vagy ő ez volt az alku!

– Engem választasz helyette? – pislogott értetlenül Diane.

– Diane, hogy választhatnék mást? – Spenc hangja olyan volt akár a cseppentett méz.

– Mutasd meg!

– Rendben – bólintott –, hogyan?

– Mondd még egyszer, de most a képébe – mutatott Henleyre, aki tökéletesen értette mire megy ki Spencer játéka, de tudta, hogy pengeélen táncol és ettől jeges félelem szorította markába.

– Nem szeretlek – pislogás nélkül nézett Henley szemébe. – Sajnálom.

– Megértelek – sóhajtott reszkető hangon a lány, had lássa csak Diane, hogy mennyire sikerült a padlóra küldenie őt, elvégre ez volt a célja mindvégig.

– Így már nincs rá szükségem – Henleyre szegezte a fegyvert.

– Ha megölöd nem bántja, hogy te okosabb vagy nála – szólal meg Spencer –, had éljen tovább, érdemtelenül!

– Ühüm, ez jó – bólogatott hevesen Diane míg elvágta az egyik béklyót –, de egy dolgot még akkor is látnia kell! – visszarohant Spencerhez és hevesen megcsókolta őt.

Ezzel az egyel nem számolt Dr Spencer Reid. Felfordult a gyomra már attól is, hogy ilyen dolgokat kellett mondania egy olyan nőnek, akit még csak sajnálatra sem tudott méltatni. Merev tartása szinte azonnal szemet szúrt Dianenak. – Csaló! Hazudtál!

Henley attól a pillanattól fogva próbálta kiszabadítani kezét, amint Diane ismét Spencerre irányította figyelmét, de a furcsán elcsattant csók eleve bosszantotta őt, ráadásul le is buktatta Reidet. Persze Diane rögtön őrjöngeni kezdett és odarohant hozzá, fegyvert szegezve halántékához kirúgta alóla a széket, miután kioldotta a karfához kötözött kezét. Spencer automatikusan ment utánuk, amit Diane lövésekkel jutalmazott, amely jelet adott a csapatnak, hogy itt az ideje az erősítésnek. Az egyik golyó eltalálta Spencer karját, és bár Henley elsőre halálra rémült, de látta a férfin, hogy csak súrolta a lövedék. 

– Diane, még mindig van megoldás – Spencer hangja nyugodtan csengett, bár Henley felfedezte a jól elfojtott izgalom jeleit. Ott állt, hátracsavart kézzel, fejéhez szegezett pisztollyal egy örül nő karmai közt, míg velük szemben egy csapat pisztolyát előre szegező FBI ügynök várt.

– Nem is kellettem neked soha, hazudtál! – fakadt ki hisztérikusan.

– Nem, nem hazudtam Diane, alkut ajánlottam és még mindig áll. Én vagy ő. Átveszem a helyét.

– Képes lennél rá? – szipogott elkeseredetten amint megértette Spencer szavait.

– Igen!

– Megtudnál halni érte? – Diane lesújtva állt.

– Igen – Reid olyan természetesen vágta rá az igent, mintha csak levegőt vett volna. Tökéletesen tudta, hogy Henley az a nő, akivel a hátralévő életét – legyen az bármennyi is – tölteni akarja. Egyszerűen minden volt a férfi számára, így sosem volt kérdés, hogy az életét is képes lenne érte adni.

Egy pillanat alatt tudatosult Dianeban, hogy soha nem lesz képes legyőzni azt az erőt ami a Henley és Spencer közötti kapcsolatban rejtett. A lány megérezte, hogy Diane totálisan kezd szétesni, így lépésre kellett hogy kényszerítse, különben végzett volna vele. Az hogy a halál árnyékában józan ésszel kelljen gondolkodnia még az ifjú doktornőnek is nagy kihívást jelentett.

– Thomas Merton – Henley Spencerre nézett és finoman megrázta fejét.

– Ki az a Merton? – kérdezett vissza hisztérikusan Diane, de Spencer nem felelt.

– Ő tudja – válaszolt Henley direkt homályban tartva a lányt. – Ő tudja.

– Ki az a Thomas Merton?  – üvöltött fel Diane.

– Az egyetlen, amit nem vehetsz el tőlünk soha sem!

Egyetlen egy lövés dördült el, és az az egy golyó életeket változtatott meg, visszavonhatatlanul, örökre.

~~~

Két nappal később Mateo Cruz a tárgyalóba rendelte csapatát. 

– Szeretném tudni, hogyan történhetett meg az, hogy egyszerre két ügynököm is életveszélyben volt.

– Nagyon kockázatos, de mégis a legnagyobb esélyű volt az, hogy Reid ügynök legyen a mentőakció főszereplője.

– Szóval beküldtél egy fedetlen ügynököt fegyver és védelem nélkül – összegezte Cruz. – A belső vizsgálat ezt fogja látni, így is a nyakunkban lihegnek a külügyes eset miatt. Magyarázatot kérek, hogy le tudjam őket szerelni – folytatta barátibb hangon – ,  a jelentés legyen rövid, lényegre törő, de én szeretném tudni hogy mi történt valójában.

– Diana Turner már hónapok óta figyelte Henleyt. A lány gyilkos, öngyilkos hajlamú, birtoklási mániás, aminek a kiváltó oka visszavezethető a lány fiatal korában öngyilkosságot elkövetett szüleihez.

– Hogy került kapcsolatba Henleyvel?

– A Mendel Egyetemen írta a doktoriát, amellyel be akart kerülni Henley kutató csoportjába.

– És ott mi történt?

– Elutasítottam a jelentkezését, mert hibás volt az a tézis, amelyet igazolni akart – szólalt meg Henley. – Onnantól pedig én váltam a mániájává, illetve az, hogy pont olyan legyen mint én. Minden infót megszerzett rólam, amit csak meg lehetett, összejött a volt vőlegényemmel, akit aztán a jelenlétemben meg is gyilkot, aztán tőrbe akarta csalni Spencert és csapatomat, amelynek a végén Aaron fejbe lőtte, hogy megmentse az életemet. Elég hamar tudatosult mindenkiben, hogy csupán három eshetőség van: vagy ő hal meg vagy én, vagy mindketten. Ez történt. Ez az amit a belső ellenőrzésének is mondani fogok, ha kihallgatnak. Az a nő elrabolt, agyrázkódásom lett miatta, előttem ölt meg egy embert, és kis híján velem is végzett. Ha a drágalátos Cramer ügynök nem képes megérteni azt, hogy nem áll szándékomban erről egy tizenkét fős bizottság előtt beszélni akkor máris leadom a jelvényemet.

– A történek után Henleynek szüksége lenne egy kis pihenésre. Zűrös időszak áll a csapatom mögött – összegezte Hotch – , valójában mindannyiunkra ráfér egy kis lazítás.

– Hét nap múlva az egész csapatot, frissen, kipihenve akarom látni – sóhajtott fel Mateo egy pillanattal később. – Most pedig tűnés.

– Ez… ez komoly? – hökkent meg Garcia, Cruz vezető ügynök pillantása is elég volt – , hát akkor hétfőn találkozunk.

 – Mi lesz a belső ellenőrzéssel? – kérdezett ré JJ.

– Ezt majd én elintézem, ennyivel tartozom nektek – biccentett Mateo.

Spencer nagyjából egy méternyire állt meg Henley előtt. A történtek óta a lány alig beszélt pár szót, és bár igyekezett Spencer közelében lenni óvatos maradt a testi kontaktust illetően. A fiatal férfi jól tudta, hogy most türelmesnek kell lennie, hiszen a lány éppen egy sokkos állapotban lebeg, amelyre gyógyír csak az idő és a csendes támogatás lehet.

– Nem igazán tudom hogyan is kellett volna reagálnom a történtekre – Henley bizonytalan hangon kezdett beszélni. –Tán sírni, zokogni, míg a könnyeim elfogynak, vagy dühöngeni, törni zúzni a félelem és a tehetetlenség miatt, de nekem egyszerűbb volt a némaságba menekülni. Pedig sok mindent ki akartam mondani. Legelőször azt, hogy féltem, nagyon féltem. Hogy meghalok, hogy mennyi mindent nem tettem még meg, de leginkább attól, hogy többé nem látlak, az utolsó szavaink pedig vitába torkolltak. Mérges is voltam, mert nem hagytál lehetőséget nekem arra, hogy elmagyarázzam mi és miért történt, és bár megértettem a miérteket a viselkedéseddel kapcsolatban nem tartottam jogosnak. Soha nem szerettem úgy senkit, mint téged Spencer – Henley egy pillanatra elhallgatott – , és ő pontosan ezt akarta elvenni tőlem. Az életérzést, az emlékeket, a kedves kis titkokat, amik köztünk feszülnek. Ott, amikor fegyvert szorított a fejemhez pánikoztam, hogy az utolsó képem az lesz, ahogy ő magához láncol, te pedig próbálod megmenteni az életemet.

– Gyűlölöm magam azért, mert nem hagytam neked lehetőséget. Életem egyik legrosszabb döntése volt, legalább ezerszer végigpörgettem magamban, hogy mi lett volna ha. Ha veled vagyok, ha nem hagylak magadra…

– Diane talált volna alkalmat arra, hogy kivitelezze a tervét. Túl régóta, és túl alaposan tervezte. Mindenképp bosszút akart állni rajtam, majd a helyembe lépni.

– Soha nem volt olyan nehéz, mint az a nap – Spencer elhallgatott, ahogy Henley szeméből kibuggyantak az első könnycseppek, de aztán folytatta. – Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy milyen lenne az élet nélküled. Olyan természetes számomra, hogy mellettem vagy, pontosabban az, aki én lettem melletted. Jöttél, mindent felforgattál, aztán egyszer csak minden helyre billent a világban. Te magad vagy az az egyensúly, ami békét teremt bennem. Ezért hát jóval több vagy számomra mint az életem…

– Spencer – sóhajtott fel elérzékenyült hangon a lány, míg a férfi nyakába vetette magát. Szorosan ölelte magához, a belőle áradó friss, tiszta illatot mélyen beszívta. Hosszú percekig álltak így egymáshoz simulva, hiszen a lány gyötrelemmel teli lelkének az ilyen pillanatok voltak az ellenszerei.  Reid átkarolva a törékeny nő vállát a kanapéhoz vezette, ahol kényelmesen elhelyezkedtek. A Henley homlokán lévő tapaszon és pár zúzódáson kívül nem volt jele sérüléseknek, de Spencer a saját példájából kiindulva tökéletesen tudta, hogy rengeteg heg marad Henley lelkén, főleg ha nem úgy segíti át ezen a nehéz időszakon, ahogy azt kell.

– Kezdjünk egy teljesen új fejeztet – Spencer elgondolkodva babrált Henley egyik tincsével –  , a régi lakásodat nem fogod használni, és bár imádom, hogy itt vagy nem hinném, hogy ez a megfelelő hely számunkra. A jövőképemben legalábbis egy kertes ház szerepel, nem egy lakás.

– Spencer Reid, te most arra célozgatsz, hogy költözzünk össze? 

– Egyértelműen igen – bólintott nevetve –, mintha némi meglepettséget látnék az arcodon.

– Én csak –  Henley ajkába harapott –, ez annyira kézenfekvő, hogy eszembe sem jutott. Mármint tudtam, hogy ezt akarom, a végső célom ez volt, csak nem éppen így terveztem.

– Pont ezért kell az új – Spencer a lány arcára fektette kezeit – egy új kezdet, amelyben mindent hátrahagyhatunk, amit csak akarunk.

– Ez így nagyon csábító – vágyakozva nézett Spencer gyönyörű szemeibe. – Legyen ez a végszó Spenc, itt, most mindent kibeszélünk magunkból és ebben a lakásban hagyjuk a fájdalmas pillanatokat – miután Spencer bólintott a lány folytatta. –   Ahhoz hogy megtaláljatok fel kellett állítanotok a viktimológiát rólam, és ez felvetett néhány kérdést is, ugye?

– Nem tévedsz – bólintott ismét óvatosan Spencer.

– Ez itt – felemelte a kezét, amelyen vékony hófehér heg látszott – , mikor rákérdeztél hogy szereztem, azt mondtam egy ügy során. Nem hazudtam, csak nem tettem hozzá, hogy a saját ügyem során.

– Ő tette?

– Igen. Az Akadémiára jártam még, amikor megismertem Bobbyt, viszonylag hamar össze is jöttünk, és bár apa mindig mondta, hogy neki nem tetszik ez a pasas, és az életstílusa velem nem bánt rosszul. Legalábbis eleinte. Aztán ahogy egyre több terhet és kihívást hozott az Akadémia, illetve a szakosodás, mellette a saját projektjeim végzése úgy lett egyre durvább. Azt mondtam, ha engem egy férfi megüt soha többé nem bocsájtok meg, de amint ilyen helyzetbe kerültem szembesültem azzal, hogy nem olyan egyszerű egy ilyen kapcsolatból kilépni.

Aaron volt az egyik személy aki szemináriumot vezetett –  eddigre Bobby már a barátnőimre is féltékeny volt –  , és szeretett volna a csapatában tudni, ráadásul régi keletű volt az ismeretségünk, így többször találkoztunk. Mikor elmeséltem Bobbynak, hogy állásajánlatot kaptam egy vezető ügynöktől rögtön azzal jött, hogy biztosan nem a tudásom miatt választottak be – Henley egy pillanatra elhallgatott, pislogás nélkül meredt maga elé, és talán észre sem vette, hogy ujja a hegre simul –  , veszekedtünk. Hosszan és sokat, aminek a végén azt mondtam vége, elhagyom. Arcon ütött, aminek a hatására átestem az üvegasztalon, az vágta át a kezem. Féltem tőle, a helyzettől, automatikusan a biztonságot nyújtó helyre, tehát apához mentem. Ott szembesültem azzal milyen rémesen festek valójában, illetve Aaronnal, aki éppen az apámat látogatta meg, mivel apu tanított azon az egyetemen, ahová Hotch is járt.

– Így már sok minden érthető – sóhajtott fel Reid, Henley kérdő pillantására folytatta. – A régi ismeretség. Mikor kiderült, hogy Bobby kicsoda, Hotch szó szerint ezt mondta: nem lehetsz dühös rá azért mert egyenlőre nem mesélte el azt, ami pokollá változtatta az életét. Aztán meg a heves reakció, amikor találkoztak.

– Ő soha nem mondta el, hogy aztán mi történt azon az éjszakán, ugyanis én kórházba kerültem, össze kellett varrni a sebemet, de mikor másnap elmentem a cuccaimért Bobby arcán is sebek voltak. Évek teltek el, minden megnyugodott körülöttem, remek állásom és életem lett. Aztán egy ügy erejéig segítségül kaptunk pár profilozót.

– A Metloaf ügy.

– Pontosan – biccentett a lány. – Innentől ismered a történetemet. Az ügy második nekifutásra lezárult, már itt Quanticóban, én pedig ismét állásajánlatot kaptam. Amit nem tudsz az pedig már egybeforr JJ történetével. Pár héttel azután, hogy visszatértem Miamiba Hotch eljött hozzám, és beszámolt egy ügyről, amelynek létezésről nem is tudhatott volna. A segítségemet kérte, én pedig igent mondtam. Eleve elkötelezett voltam felé, hiszen az életem mélypontján végig támogatott, de a legfőbb okom nem ő lett, hanem te. Persze ezt csak később vallottam be magamnak, akkor, amikor először aludtam el a karjaidban. Ott mertem először beismerni, hogy a nagy segíteni akarásom mögött egy jó adag aggodalom is feszült, hiszen a levegőben lógott, hogy ha valami balul sül el JJ esetében, akkor mindenki veszélybe kerül. És került is. Jól mondta múltkor Derek, gyakorlatilag az élő biztosíték voltam arra, hogy ha JJ bajba kerül ne teljen tétlenül az idő, hanem egyből segíthessük őt. Hotch sokat harcolt JJ– ért, de a legfelső hatalomhoz nem egyszerű eljutni.

– Tudom, nem megyünk sokra vele, de bocsánatot akarok kérni tőled, nem lett volna szabad hagynom, hogy az érzéseim, az indulataim elhatalmasodjanak rajtam – Spenc Henley ujjai közé kulcsolta sajátjait.  –  JJ utánam jött az nap este, és azt mondta; ne engedjelek el haraggal, mert nem biztos, hogy lesz alkalmam bocsánatot kérni. Ezer halált haltam, amikor tudatosult bennem, hogy elraboltak – elhallgatott –, de kaptam egy második esélyt a bocsánatkérésre, és meg is teszem.

Másnap reggel Henley a történtekhez képest nyugodtan ébredt. Szervezete mostanra érte el azt a kimerültségi szintet, amikor álomtalan álom mellett tudott aludni, még úgy is, hogy elméjében még zsongtak a keserű pillanatok.

– Köszönöm, hogy felhívtad Ryant – sóhajtott hálásan Henley miután közösen elfogyasztották az ágyba kapott reggelit. 

– Minél több időt töltesz azokkal az emberekkel, akiket igazán szeretsz, annál könnyebben hagyod magad mögött a történteket.

– Igen, azt érzem, hogy élek, élem az életem és nem csak elmegy mellettem az egész világ – Henley tettre készen kipattant az ágyból. – Nem akarok gondolkodni, megfontolni a dolgokat – megrázta fejét, tincsei vidáman követték a mozdulatot – olyan rohadtul megfontolt voltam eddig. Csak csináljuk, és kész! Spencernek pont arra volt ideje, hogy kitárja karjait mielőtt a lány rávetette volna magát. Nevetve gyűrte maga alá őt, a pár pillanatos birkózás hamar könnyed csókba torkollt. – Vegyünk egy házat Spencer.

*

Henley tudta, hogy nem szabad engedi félelmeinek. Volt, hogy verejtékben úszva, zihálva riadt fel, de Spencer közelsége, simogató mozdulatai előbb utóbb mindig lenyugtatták háborgó lelkét. A tudat, az érzés, amit ő váltott ki pont az a támasz volt, amelyre szüksége lett ahhoz, hogy maga mögött hagyja azt az estét, amely mindent megváltoztatott körülötte.

Többé már nem lehetett ugyan az az ember, de az őt körülvevő bénító ködöt igyekezett átformálni egy új lehetőséggé, amelyben csak élni és szeretni akart.

És a köd egyre feljebb szállt.

~~~~~

– Hol van Henley? – kérdezett rá felvont szemöldökkel Derek ahogy a tárgyalóba lépett. Ismét csak ő hiányzott a kezdődő megbeszélésről. 

– Bocs, a késésért – futott be épp mikor Spenc nyitotta volna száját, hogy válaszoljon. – Reggel idegtépő eljutni a reptérről a városba – hálásan felsóhajtott mikor Reid mellé ülve a férfi egy bögre kávét tolt elé.

– Mit kerestél te a reptéren?

– Ryan ma ment haza – válaszolt egy korty koffeines ital után. –Miután a fél bútorházat becipeltettem vele, hazaengedtem – tette hozzá vigyorogva.

– Tegnap is megmondtam, egy nőnél csak egy költöző nő veszélyesebb – Derek elvigyorodott miközben arra gondolt, hogy meglepően jó hangulatú, sörözős, cipekedős felújításba átmenő költözés lett a pluszba kapott szabadságból.

– Örömmel látom a kisimult arcokat – lépett be Cruz vezető ügynök pár pillanattal később. – A következő eset Texasba szólít minket, igen én is magukkal tartok – tette hozzá a meglepett pillantások láttán. – Egy jó barátom, Peter Colman seriff hívott egy lehetséges üggyel kapcsolatban…

’Figyelem,  a jelölt rész múltbéli esemény, csak Spencer emlékeiben tér vissza a jelenbe’

Sziasztok!

El sem hiszem, hogy már itt tarunk! Véget ért az első évad :) Voltak titkok, személyek, sorsok,  amelyeket együtt ismertünk meg a történet előrehaladtával, valamint egy nő és a múltja, ami ezer és egy szállal kötődött a jelenéhez. Így épült fel a LMLYD első évadának a cselekményvázlata :) Személyek, múlt, és jelen. Ez a hármas kép jelent meg sokszor, de a legfontosabbat, tehát Henley múltját direkt a végére hagytam. Azt hiszem, sok mindent megmagyaráz az a beszélgetés, amely Spenc és Henley között zajlik, kezdve a régi barátságtól egészen a kör bezárulásáig, vagyis a lány Quanticóba jutásáig. Nem terveztem nagy lezárást, hiszen jön majd a folytatás, viszont a főbb szálakat elvarrtam( ? :D), mindenkiről kiderült minden –legalábbis előttetek ;) – mindenki túlélt mindent – legalábbis fizikálisan ;) -, szóval most egy kis időre félre rakjuk a LMLYD-t, és majd Deep in youre love címen folytatódik tovább ( az oldal már él, nézzétek meg az infókat róla ).

A felhasznált rész mint tudjuk tragikus véget ér a sorozatban, én viszont mindenképpen akartam egy olyan történetet, amelyben felülírhatom, hiszen olyan könyörtelen, és… szívszorító volt.

Itt most viszont úgy ahogy, de happy and lett a vége. 

A vége, amelynek a vége ( :D ) direkt nem lett lezárva. Sőt! A szemfüles olvasóim már sejthetik is, hogy melyik üggyel fog kezdődni a második évad. 

Most azonban jön egy kis pihi, legalábbis CM történetet illetőleg, ugyanis szeretném nektek bemutatni az új kis novellácskát, amelynek alapja egy RB rész lesz. Saját szereplő, és két cuki nyomozó, pár gyilkosság, szóval nem fogunk unatkozni :)

Pár szó az új kinézetről: a fejléc magában foglalja  a két sorozatot, ám a szereplők változnak majd ugye, attól függően éppen milyen történetet írok. :) Az oldalakat kicsit kiegészítettem,  és  az oldalsávba is belenyúltam kicsit. Szeretem ezt a két fajta kék színt, szerintem remekül passzolnak egymáshoz :)

Szeretném megköszönni mindenkinek a támogatást, a türelmet. Tudom, nem egyszerű, dolgozunk, suliba járunk, van életünk, és hálás vagyok a megértésetekért, amivel fogadtátok az esetleges késéseket. :)