1. – Kezdet

„Minden változásban, még azokban is, amikre nagyon vágytunk ott a szomorúság, mert önmagunk egy részét hagyjuk magunk mögött. Az életünknek véget kell érnie, hogy egy újat kezdhessünk”

– Anatole France

Két, Starbucks– os papírpohárral kezeiben lépett be a nő a kicsiny irodába.

– Jó reggelt – mormolta nem túl lelkesen.

– Jó reggelt – visszhangozta a férfi, aki fel sem nézett, de tudta, hogy a nő fáradt. – Hosszú volt az éjszaka?

– Háromig voltam fent – biccentett miután lenyelt egy korty forró kávét. – Iszonyatosan dühít, hogy – nagyjából két millimétert mutatott ujjai között – ennyire vagyunk a győzelemtől, és mégis elbukhatjuk az egészet.

– Ezt nem fogom hagyni – emelte szigorú tekintetét a nőre.

Négy évvel korábban

– A mesterlövészek elfoglalták a helyüket – hallotta fülesén keresztül a nő. – Behatolásra készen állunk.

– Mi is – jött a férfi hangja. Óvatos léptekkel tizenkét másodperc alatt jutottak fel a második emeletre.

– Itt az FBI! Letartóztatási parancsunk van ön ellen! – emelte meg hangját az egységvezető miután berúgta az ajtót, s a SWAT embereivel a nyomában felderítették a lakást. Az elkövető gyors léptekkel jutott el a tűzlépcsőhöz, esze ágában sem volt megállni. – Metloaf menekül – tájékoztatta a nőt. – A tetőre tart.

– A délnyugati lépcsőház felől megyek – informálta a férfit miközben kettesével szedte a lépcsőfokokat. Bár jó kondíciónak örvendett mire felért a tizenharmadik emeletre bizony szaporán vette a levegőt. A látottak alapján pár másodperccel később érhetett fel a két férfi után.

– Brian Metloaf itt a vége! Nincs hová menekülnie – szegezte fegyverét az elkövetőre az egységvezető. Épp csak kimondta ezt a pár szót a délkeleti lépcsőház ajtaja is kivágódott és a helyi egység két rendőrtisztje jelent meg. – Látja? Innen nem juthat le.

Egy másodperc alatt történt az egész. Metloaf futni kezdett és átvetette magát a tető szegélyén. Ezzel egy időben az egyik helyi nyomozó szintén futni kezdett.

– Nem úszhatja meg!

– Ne! Ryan állj! – üvöltött a parancsnok, de hiába. A rendőrök pislogás nélkül figyelték őket, és bár legalább hét fegyver szegeződött a gyanúsítottra senki nem lőtt. A nyomozó sértetlenül elérte a szemközti épület tetejét, míg az elkövető csak megkapaszkodni tudott az egyik vaskos kábelben. Több mint tíz emelet mélység tátongott alatta, de mikor a nyomozó a kezét nyújtotta, hogy felhúzza a biztonságos helyre Metloaf csak nevetett és elengedte a huzalt. Ahogy a nő lenézett a két épület között csak arra tudott gondolni, hogy túl kegyes volt az élet ehhez a férfihoz azzal, hogy az életfogytig tartó börtön helyett szörnyet halt Miami egyik sikátorában.

Másnap kora este a csapat egy helyi bár felé tartott. Hosszú, fárasztó napokat húztak le egymás után, és most, hogy az ügy lezárult úgy vélték rájuk fér egy kis lazítás.

– Maradnod kéne pár napot, most jön a jó rész – nevetett fel Henley.

– Sajnos nem lehet – sóhajtott fel a férfi. – Holnap után új tagot kap az egységem, Straus kinyír ha nem leszek ott.

– És mióta tartasz te tőle? – hökkent meg a nő, de mosolya mutatta nem gondolja komolyan a kérdést.

– Inkább arról beszéljünk te miért nem akarod őt hivatalos főnöködnek – kortyolt italába a férfi.

–  Nem is tudom Hotch, most azt érzem, hogy itt van a helyem a Miami Dade– nál. Bár kecsegtető az ajánlat, de nem fogom elfogadni. Mondjuk nem értem egy kadét hogy lehetne nagy segítség nektek.

– Viccelsz? A te szakterületeddel?

– Az oké, de a te egységed profilozókból áll. Én viszont csak kadét vagyok még ezen a területen.

– Minden esetre örülök, hogy felvetted a profilozást is – biccentett Hotch. Érezte, hogy Henley nem áll még készen arra, hogy mindent feladva egy új csapat tagja legyen, de azért nem mondott le róla. –  Az Akadémián a legjobbaktól fogsz tanulni.

– Ez nem teljesen igaz – hunyorgott Henley, aki mindig is felnézett Aaronra. Az egyik legjobb ügynöknek tartotta – Elvégre te nem adsz órákat.

– Viszont a bizottságban benne vagyok. De ne reménykedj nem leszek elnézőbb azért mert ismerjük egymást – vigyorodott el szélesen Hotch Henley döbbent arcát látva.

Napjainkban

– Itt Henley Hayworth ügynök, kérem, hagyja meg nevét, elérhetőségét és pár szóban ismertesse hívásának okát, a későbbiek során vissza fogom hívni.

– Itt Hotch, hívj ha megkaptad ezt az üzenetet. Nem hangposta téma! – hadarta a tárgyalóba menet.

– Mi történt? – kérdezett rá Derek Morgan, ahogy meglátta Hotch feszült vonásait. Hosszú évek óta dolgoztak együtt, így jól tudta, hogy ez a gondterhelt grimasz komoly ügyet jelent.

– Egy, évekkel ezelőtti ügy merült fel – kezdte Hotchner egységvezető csapatának tájékoztatását, ám ebben a pillanatban megrezzent mobilja. – Elnézést – pillantott fel majd fogadta a hívást. – Hayworth ez gyors volt!

– Nem volt valami biztató az üzeneted Hotch. Miért kerestél?

– Brian Metloaf.

– Kérlek mond, hogy meghalt a kórházi ágyán – nyögött fel a nő.

– Sajnos nem. Kihangosítalak, itt van a csapatom, éppen az ügyet akartam ismertetni.

– Oké.

– Hayworth különleges ügynök a Miami Dade helyszínelő egységénél dolgozik. Négy évvel ezelőtt ő és a csapata segédkezett Brian Metloaf elfogásánál.

– Ő ki?  – pillantott értetlenül JJ Hotchra. Az ügy ugyanis soha nem került fel az FBI adatbázisába.

– Brian a „south beach– i fojtogató” – jött Henley hangja a készülékből. Szemmel láthatóan az egész csapatot meglepte, hogy egy női hang áradt a telefonból. – Négy évvel ezelőtt folytattuk ellene nyomozást, a South Beachen elkövetett emberölések miatt. Tudomásunk szerint három áldozatot szedett, de már akkor is erős volt a gyanúnk, hogy ez a szám magasabb.

– A tetteset azonban soha sem ítélték el, ugyanis kómába zuhant – folytatta Hotch. – Az elfogásánál lezuhant a tetőről, és bár elsőre azt hittük, hogy szörnyet halt, kiderült, hogy életben maradt, bár súlyos koponya, és egyéb sérüléseket szenvedett. Három hónappal később a virginiai köz kórházba szállították, stabil életjelek mellett vegetált az elmúlt években, egészen a mai napig. Reggel értesítettek, hogy Brian magához tért.

– Aaron – sóhajtott fel Henley, de a férfi belevágott.

– Most már érted miért fogom azt kérni, hogy azonnal repülj ide. Információim szerint Cece Hillenbrand képviseli a vádat.

– Akkor Brian minimum a villamosszékbe jut.

Alig hogy bontották a vonalat Henley autóba szállt, s még a reptérre vezető út alatt Hillenbrand ügyvédnő hívta, hogy felkérje tanúnak. A nő habozás nélkül mondott igent, egyszer s mindenkorra börtönbe akarta juttatni a férfit, aki annyi szörnyűségért volt felelős.

Eközben az irodában mindenki részletes tájékoztatást kapott az ügyről. Ilyen eseményre nem volt még példa az ügynökség fennállása óta, így a csapat nagy érdeklődéssel kezdett munkának. Hotch csapata több okból kifolyólag sem tudott az ügyről. Először is az ügy a Miami Dade fennhatósága alá tartozott egészen addig, míg Virginia államba, Brian szülőföldjére nem helyezték a férfi vegetáló testét, másodszor pedig anno a nyomozásban csak Hotchner és Gideon ügynökök vettek részt. Mára Jason azonban már nyugdíjas éveit töltötte, míg Hotchnak soha nem volt oka arra, hogy erről az esetről beszéljen.

Aaron biztos volt abban, hogy bár valóban a tettest kapták el akkor Miamiban, a férfi védőügyvédje az elmúlt évekre alapozva Brian felmentését fogja kérni. Szerencsére ügyészi múltjának köszönhetően pontosan tudta mit kell majd tenniük, ha ezzel a problémával találnák magukat szemben.

Hotch látta, ahogy Henley besétál az irodába, és bár nem éppen egy habkönnyű esemény miatt volt jelen a nyomozónő, mégsem tudta elfojtani mosolyát. Túl régen látta utoljára őt.

– Henley! – örvendezett Rossi, aki direkt nem közölte a csapattal, hogy ő valójában jól ismeri az ifjú ügynököt. – Maga semmit nem változott!

– Ezt én is elmondhatom önről Dave! – ölelte meg a férfit barátian. Reid és Morgan összenéztek, utóbbi már csak azért is felkapta a fejét, mert nem egy modellre emlékeztető hosszú szőke hajjal és karcsú testtel rendelkező nőre számított.

– El sem hiszem, hogy itt vagy – szaladt le a lépcsőn Hotch.

– Aaron! – mosolyodott el még inkább a nő. Szorosan megölelték egymást, majd a férfi csapata felé biccentett

– Henley, ismerd meg az egységet. Jennifer Jareau, Derek Morgan, Emily Prentiss különleges ügynökök, és Dr. Spencer Reid. A technikusunkkal később találkozol – mutatta be sorban embereit.

Ám nem sokat időzhettek a főhadiszálláson, ugyanis a kórházban már várta őket Cece.

– Érdekes fordulat, nem igaz? – vágta csípőre kezeit Cece, Henley és Aaron összenéztek, és amolyan ez tipikuscece üzenet váltottak. A fiatal ügyvédnő ugyanis koránt sem volt egy csendes, szolid személyiség.  – Sziasztok!

– Cece! – fogtak kezet Hotchnerrel. – Hogy vagy?

– Remekül leszek, ha villamosszékbe juttattuk ezt a patkányt. Köszönöm, hogy segítetek – pillantott Henleyre. – A vádindítvány még él, és szeretném ha tanúskodnátok.

– Minden tőlünk telhetőt megteszünk, de négy év az hosszú idő – sóhajtott Henley.

– Hogy érted? – kapta fel fejét Cece.

– A vádirat lehet, hogy még egyben van, de az ügy már nem. Az tanúk, nyomozók eltűnnek, a bizonyítékok kihűlnek – fejtette ki Aaron.

– El is felejtettem, hogy valaha államügyész voltál – sandított a férfire Cece.

– Nem egyszer felsültem az ilyen hosszan húzódó ügyekkel.

– Nos, az idő nem változtat a tényeken. Megölt három ártatlan nőt, és lehetséges, hogy még többet is. Ki tudja, talán Csipkerózsika kész kiönteni nekünk a lelkét!

– Ha Mr. Metloafról beszél, akkor ezt kétlem – lépett ki a férfit kezelő orvos a kórteremből. – A betegnek retrográd amnéziája van.

– Hogy? Azt mondja, hogy nem emlékszik a gyilkosságokra?

– Ami azt illeti a saját nevére sem.

Henley gondolataiba mélyedve ült a fekete szolgálati autóban Hotch mellett. Már megint annyira közel voltak ahhoz, hogy börtönbe juttassák ezt a mocskot, és az élet ismételten akadályt gördített eléjük.

– Újból összerakjuk a profilt a vizsgálatok mellett – közölte Hotch, mikor már ismét az FBI épületében voltak. – Mostantól ez egy aktív ügy.

– Kezdjük – lépett a tábla elé Dave. –  Tehát mindannyian barna hajú nők voltak. Fiatalok, kocogni indultak.

– Igen. Korán reggel, egyedül.

– Mind könnyű préda – fonta keresztbe karjait Henley.

– Nos, ha azt hittük, hogy ennél rosszabb már nem lehet, tévedtünk – rogyott le az egyik székre Cece. – Marvin Leopold a koronatanúnk két éve meghalt.

– Túladagolásban? – ráncolta homlokát Hotch.

– Honnan tudtad? – hökkent meg az ügyvédnő.

– Emlékeztem arra, hogy heroin függő.

– Na, állj! – nézett Hotchra Rossi. – Egy narkós volt a koronatanú?

– Látta Metloafot a parkban Darci Corbettel.

– Ő volt a harmadik áldozat – pillantott automatikusan a nő képére Henley.

– A vád főleg az ő tanúvallomására épült. A többi bizonyíték közvetett csupán.

– Ennél kevesebbért is ítéltek már el gyilkost – állapította meg Emily.

– Ez így igaz – bólintott Cece –, de gyorsított eljárás lesz. Egy túlterhelt bíróval. Nincs idő felkészülni.

– Majd én segítek – ajánlkozott Hotch rögtön. A stratégia roppant egyszerű volt; Aaron ügyészi múltjával nagy hasznára vált Cecenek, így ők a bíróságra indultak, míg a férfi csapata az eset újra vizsgálásával kutatott eddig fel nem fedezett dolgok után. Ez volt az egyetlen, s leghatékonyabb módja annak, hogy igazságot szolgáltassanak.

Órákkal később a helyszíni képek elemzése után Henley összefoglalta a csapatnak azt, amit ő személyesen látott a nyomozás során.

– Az elkövetés nyomai megegyeztek az első két áldozattal. Az övhasználat lett a férfi kézjegye. Mindegyik nő kezén volt egy fehér csík, az órájuk helye, tehát trófeákat gyűjtött. Arccal lefelé temette el őket, amiről azt hittük, hogy a megbánás jele. Ebből arra következtettünk, hogy ismerte az áldozatait, de az áldozatok nem ismerték egymást.

– Nem kellett ismernie az áldozatait ahhoz, hogy megbánja a megölésüket – szólt bele Reid.

– Pontosan – bólintott Henley. – Azért ölte meg pont ezeket a nőket, mert éppen ott voltak. Rosszkor rossz helyen. A rajtaütés során aztán rájöttünk arra, hogy hiányos a profil. Metloaf lakásán felfedeztük, hogy nagyon érdekli őt az amerikai őslakosok mitológiája.

– Van egy őslakos hiedelem, miszerint ha arccal lefelé temetik el az áldozatot, akkor csapdába esik a lelke is – ráncolta homlokát Reid –, és nem képes kísérteni a gyilkost – fejezte be Henleyvel tökéletesen egyszerre a mondatot.

– Olvastam róla – vont vállat a kérdő pillantásokra a nő, mintha ez mindent megmagyarázna. – Többször is átkutattuk a lakást, minden egyes helyet, amihez Metloafnak köze volt, de semmi bizonyítékot nem találtunk. Sem DNS, sem a trófeák. Csak annyit tudtunk, hogy azon a parton dolgozott, ahol megtaláltuk az áldozatokat.

– Akkor nem volt fontos, hogy megtaláljuk a trófeákat, de most elengedhetetlen lesz – lépett be Hotch. – A koronatanú halálával könnyedén elveszthetjük a pert, ő volt az egyetlen aki a helyszínhez kötötte Metloafot.

– Talán van egy másik megoldás – kapta tekintetét Hotchra Reid pár pillanattal később.

Másnap reggel Virginia állam egyik bíróságán Cece Hillenbrand éppen arról próbálta meggyőzni a bírót, hogy engedélyezzen egy speciális, úgy nevezett emlékmás lenyomat vizsgálatot.

– Ez az eljárás kimutatja, hogy vannak e emléklenyomatok a vádlott agyában a bűncselekményekről. Akkor is ha ő nem akarja felfedni őket. – magyarázta Cece. Természetesen Brian védőügyvédje hallani sem akart az eljárásról, ám mindenki meglepetésére a férfi önszántából ment bele a vizsgálatba. Cece kérésére Henley és Spencer is a bíróságon tartózkodtak, ám az ifjú zseni ekkor még nem tudhatta, hogy miért is kérte ezt az ügyvédnő.

– Erre nem számítottam – nézett Spencerre a nő. – Mármint, hogy önként megy bele.

– Én sem – ingatta fejét a fiú. – Attól tartottam a vád meggyőzi a bírót arról, hogy ez csak érzelmi befolyásolás.

– Jól érvelt, de Cece készült olyan ügyekből is, amelyeknek a perében az emléklenyomat vizsgálat eredményét bizonyítéknak tekintették. EEG vizsgálat, az agyi aktivitást méri fel, szóval nem árt Briannak.

Két órával később Hotch idegesen lépett ki a liftből, ez már mutatta, hogy rossz híreket hoz.

– Metloaf átment a vizsgálaton.

– Tessék?! – hördült fel a csapat szinte egy emberként. – Ez hogy lehetséges? – kérdezett rá Emily.

– Lássuk – vette el Aarontól a felé nyújtott papírt. – A teszt egyáltalán nem mutatott MERMER– t egyik képnél sem.

– MERMER?

– Angol rövidítés a kódolt memóriával kapcsolatos többszintű reakciókról.

– És ez hogyan teszi negatívvá a vizsgálatot?

– Attól függ, honnan nézzük – nézett Emilyre Henley. – Ez azt jelenti, hogy nem ismerte fel a vetített képeket. Vagy azért, mert tényleg nem emlékszik, vagy mert nem ő a tettes.

– Ez baromság! Ő a tettes, és ez biztos! – pattant fel Morgan.

– Sajnos az emléklenyomat vizsgálat eredménye kétségessé teszi a vádat Metloaf ellen.

– Az ügyészségnek nem kell bizonyítékként felhasználni az eredményt – mondta Rossi.

– Ez igaz, de a védelem is megkapja az eredményt. Biztos vagyok abban, hogy felhasználják. Én is ezt tenném. – összegezte Aaron.

– De hogy úszta meg? A teszten nem lehet csalni.

– A parietális lebeny károsodása nagyobb, mint hittük. A sérülés minden emléket törölt az agyából – felelte Reid.

– Ugye most nem ara célzol, hogy mivel más ember lett engedjük is el?

– Én nem ezt mondtam. De az tény, hogy az identitás természete ebben az esetben megváltozott. Bűnhődnie kell azért amit tett, de azokat a gyilkosságokat nem a mostani férfi követte el.

– Ez egy nyugati filozófiai koncepció – vágott bele gyorsan Henley, amikor látta, hogy Morgan agya mindjárt felrobban a nyilvánvaló igazságtalanságtól. – Ami szerint a múltunkkal összekötő kapocs nagy szerepet játszik annak meghatározásában, hogy kik is vagyunk.

– Mivan? Akkor bocsássuk szabadon, mert már nem pszichopata?

– Ezt senki nem mondta, de felmerül az az érv, hogy jelenlegi állapotában nem veszélyes a társadalomra – összegezte Emily.

– Azt pedig, hogy milyen mértékű büntetést kap nem a mi tisztünk eldönteni – zárta le a kényes témát Hotch igen bölcs módon. –  Ez a bíróság dolga, a miénk az, hogy bebizonyítsuk, valóban bűnös. JJ, említettél egy bizonyos Nina Moort, hogy állunk a keresésével?

Így esett, hogy másnap, a per első napján Cece és Aaron a bíróságon harcolt Metloaf bűnössége mellett, míg Prentiss, Jareau és Hayworth ügynök nők a kórházban kérdezték ki az alkalmazottakat a titokzatos Miss Moorról. Cece terve szerint a két, az ügyben nyomozó ügynököt egymás után akarta kihallgatni, így Henleynek délutánra a bíróságra kellett érnie, ahonnan Reid tájékoztatta őket Hotch vallomásáról, ami a vád szempontjából remekül sikerült, az ügyvédnő briliáns módon emelte ki a vádlott ellen felhasználható momentumokat.

– Tehát azt állítja, hogy az önök profilja vezette a rendőrséget az ügyfelemhez az nap este – kezdte sunyi tekintet mellett a védelem képviselője.

– A viselkedésanalízis fontos szerepet játszott benne igen.

– A viselkedésanalízis az olimpiai robbantásoknál is pontos volt Atlantában? – tért rá egy régi ügyre.

– Igen így igaz.

– És az önök gyanúsítottját Richart Jewellt el is ítélték ez ügyben?

– Tiltakozom! Nem fontos – vágott bele Cece.

– A tanú szakmai kompetenciája érdekel bíró úr.

– Engedélyezem! Válaszoljon.

– Nem, nem ítélték el.

– Azért mert ártatlan volt. A profil NEM a tetteshez vezetett el.

– Nem Jewell volt az elkövető. De ha megnézi a valódi robbantót Eric Rudolphot látni fogja, hogy a profil helyes volt.

– Voltak olyan ügyek amelyekben tévedtek, ez tény. Lehetséges, hogy az ügyfelem Brian Metloaf esetében is tévednek?

– Nem! Ebben az esetben ez kizárt.

– Tisztelet esküdtszék, a valójában a viselkedésanalízis nem más, mint intellektuális játék – fordult az esküdtek felé a férfi. - Maga körülbelül annyira képes eltalálni a zoknim színét, mint a búcsúban a jósnő! – adta meg a kegyelemdöfést immár Hotchra nézve. Az ügyvédről már messziről lerítt, hogy értelmetlen hókuszpókusznak tartja a viselkedés kutatást, és ezen véleményét nem is titkolta.

– Tiltakozom! – pattant fel indulatosan Cece.

– Visszavonom! – emelete maga elé kezeit az ügyvéd. De már mindegy volt, és ezt ő is jól tudta. Akár jogos volt a kirohanása, akár nem, már elhintette az esküdtszék tagjaiban a megkérdőjelezés magvait.

– Grafit szürke – közölte nyugodt, magabiztos hangon Hotchner ügynök három másodperccel később.

– Nézzenek oda, ezt eltalálta – vigyorgott ostobán az ügyvéd, ám Hotch itt még közel sem fejezte be mondani valóját.

– Olyan, mint az öltönye, hogy magasabbnak látszódjon. Sarokemelőket is rakott a cipőjébe. Takarékosnak tűnik, de valójában pénzügyi gondjai vannak. Hamis Rolexet hord, mert az eredetit zálogba adta, hogy kifizesse az adósságait.

– Pro bono vállaltam az ügyet! – kelt ki magából az ügyvéd. – Az állam egyik legsikeresebb védőügyvédje vagyok!

– Lovakra fogad. A telefonja húsz percenként rezeg, általában ennyi idő telik el két futam között a lóversenypályán, ilyenkor megkapja az eredményeket. Amikor üzenet érkezik megváltozik a hangulata, és ma nincs valami jó napja, azért, mert úgy választ lovat, mint ügyfelet. A nehéz esetekre tesz.

– Szép mesét adott elő, de mint mindig most sincs bizonyítéka – tárta szét karjait.

– Ha nem tévedek, az ötödik futam eredménye mindjárt megérkezik – Aaron az órájára pillantott, a telefon pedig rezegni kezdett. – Nos, megfordult a szerencséje?

Henley képtelen volt elfojtani vigyorát, Reiddel egymásra mosolyogtak, majd ismét Hotchra figyeltek.

– Bíró úr ez…

– Mit óhajt tőlem? – sóhajtott fel a bíró. – Mutassa meg a telefonját, vagy engedje el a tanút.

– Nincs több kérdésem!

– Bölcs döntés. A bíróság holnap reggel kilenc órakor ül újra össze. 


Sziasztok!

El is érkeztünk az első részhez. A harmadik évad egyik részét vettem alapul arra, hogy behozzam Henley karakterét az egység életébe, ám nem ragadunk le ennél az évadnál. Először nem Hotch szerepelt a gondolataimban, mint a nő régi ismerőse, de a későbbiekben kellenek majd a férfi főnöki kapcsolatai, és lássuk be, van amire csak egy egységvezető képes... :) Jó pár dolog van, amit még meg kell tudnotok Henleyről, és ha figyelmesen olvastatok, akkor az is feltűnhetett, hogy nem derült ki: pontosan mit is csinál ő Miamiban?

Megismeritek a Henleyt "alakító" színésznőt ? :)
A Love me like you do cím még nem teljesen végleges, van egy csepp kétségem a címet illetőleg (bár illik a történetre :D ), de érdemes rákeresni youtube-on, egy remek számot fog kiadni :)

Folytatás jövő héten, megköszönném, ha hagynátok pár sort arról, hogy mi a véleményetek a bevezetésről :)

J.